Szolár-parabolát adtak át Csepelen

MTI, Mno.hu

Európában is újnak számító, Magyarországon pedig az első ilyen technológiával készült napkollektort, úgynevezett szolár-parabolát adtak át pénteken Csepelen, az önkormányzat kezelésében lévő Csalitos utcai Óvodában – közölte a berendezés üzembe helyezését finanszírozó Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) pénteken, az MTI-vel.

A társaság közleményében hangsúlyozzák: a napkollektor jelentősen csökkenti az intézmény földgázfelhasználását, mivel a berendezés évente közel 14 ezer kilowattóra hőenergiát tud betáplálni az intézmény energiaellátó rendszerébe. Ez mintegy 1500 köbméter földgázt vált ki. Az MVM 2009-ben hat egészségügyi, oktatási és szociális intézményt támogat azzal, hogy részükre Magyarországon kevéssé ismert, ugyanakkor korszerű szolár parabolás napenergia hasznosító berendezést telepít. A támogatás összértéke meghaladja a 30 millió forintot.

Az új technológia nevét onnan kapta, hogy sugárzó felületét egy forgási parabola felület alkotja, melyen 162 db, egyenként állítható, különleges minőségű síktükör található. A tükrök mindegyike a felület fókuszpontja felé mutat, szerepük az, hogy a felületükre érkező napsugárzást a fókuszpontba koncentrálják. A fókuszpontban egy hőcserélő található, amely a tükrök által oda sugárzott hőenergiát a hőcserélőn átáramoltatott hűtőközegnek adja át. A hűtőközeg fagyálló folyadékkal kevert víz.

A parabola olyan korszerű vezérlő és mozgató rendszerrel rendelkezik, amely képes követni a nap pályáját, mind naponta, mind évszakonként. A zárt körben keringő hűtőközeg a felvett hőt a használati meleg vizet előállító tároló fűtési hőcserélőjén keresztül adja le. Ha szolár rendszer sötétség vagy karbantartás miatt nem működik, akkor a használati melegvíz-tárolót hagyományos kazánnal fűtik. A szolár parabola rendszer hőteljesítménye erős napsütés esetén 9-10 kilowatt. A berendezés évente mintegy 2300 órán keresztül átlagosan 6 kilowatt hőteljesítményt képes leadni.

Forrás: MTI, Mno.hu

16 hozzászólás “Szolár-parabolát adtak át Csepelen” bejegyzésre

  1. csepeliiszap szerint:

    Nem a legropogósabb hír, mondhatni szakállas. Már hónapok óta működik a kollektor. Átadásakor Podolák et. lubickolt is a fényében, bár sok köze nem volt a felszereléséhez, ahhoz, hogy egy csepeli óvoda kapta a berendezést.
    Azért köszönjük a hírt, jobb későn, mint soha.

  2. csepeliiszap szerint:

    Bár a berendezés több hónapja üzemel már, a média számára celebrált átadóünnepséget valóban tegnap élvezhettük a csepeli mszp jóvoltából.

  3. Manitu szerint:

    Podolák mit csinál egyébként? Én még nam hallottam, hogy valaha is dolgozott volna. Négyévente ráakaszkodik pár óvodára, vitézkedik a gyerekek előtt. Mennyit is vesz fel ezért?

  4. nagyapó szerint:

    Nem valami járható út az óvodák számára, ugyanis a megtermelt 14 000 kWó ára ~300 000 Ft/év, így a 30 milliós beruházás kb. 100 év alatt térül meg.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. hugi szerint:

    Sebaj nagyapó; mivel ott volt Podolák, most már a választásokig akkor is hetente újra bejelentik a napkohót szolár parabolát stb. Csak minden héten más lesz a neve.

  6. Kérdezőbiztos szerint:

    Tessék mondani kedves előttem szólók: szabad itt örülni egyáltalán valminek? Kinéztetek ma már az ablakon? Látjátok, hogy süt a nap, hogy milyen gyönyörű idő van Csepelen (is)?

  7. Földhözragadva szerint:

    Engem a műszaki része jobban érdekel, mint a politikai. Bár asszem itt volt a lépcsősorral vmi narancsos balhé, nem? No, lépcső nincs, szolár parabola van…:(

  8. Kérdezőbiztos szerint:

    Tényleg érdekelnek valakit itt a tények? Szabad itt műszaki dolgokkal foglalkozni, ha van egy új hasznos létesítmény Csepelen? Ha igen akkor mondhatom?
    „A hazánkban is terjedő alternatív erőforrások közül az egyik új lehetőség a SOLAR PARABOLA, amelyet Magyarországon elsőként az ÉLő-ENERGIA KFT. üzemelt be a budapesti Bethesda Gyermek Kórházban…2007 augusztusában elkészült az első széria érett változat, mely nemcsak külső megjelenésében, de műszaki tartalmában is messze megelőzte a korábbi változatot. Ezen jellemzők többek között: Műszaki paraméterek: A napkohó súlya: cca. 1000 kg A tükör felület nagysága: cca. 12,5 nm Szélesség max.: 4,5 m Magasság max.: 3,5 m Áram ellátás: 230V/50-60Hz, 6A. Vízcső csatlakozás: 2x 3/4″ Energia hozam a csatlakozáson mérve: 4-9 kW (a napsugárzás intenzitásától függően)
    Felhasznált energia (keringetés nélkül)” .Bővebben: http://eloenergia.eu/?action=parabola&lang=hu Tényleg érdekel ez itt valkit?

  9. Földhözragadva szerint:

    Igen, engem. Köszönöm. Hja, a hév elcsapott vkit, arra ne nagyon menjen senki…:(

  10. csepeliiszap szerint:

    T.Kérdezőbiztos!
    Köszönöm, hogy megvilágítottad az elmémet, mármint hogy lehet a napellenzőt fordítva is hordani!
    Valóban gyönyörű idő van, szépen süt a Nap. Netán valamelyik csepeli vezetőnek az érdeme? Már ezen sem csodálkoznék…

  11. nagyapó szerint:

    És?
    Ugyanez a teljesítmény cserép helyére illeszthető síkkollektorral, 4 millióból kijön. Viszont, ha villamosenergiát termelő napelemet szerelnek, akkor a nyári szünet alatt termelt energia is hasznosúl.
    De azért legyünk büszkék, mint az erőművünkre, a csodálatosan korszerű Fekália Művekre.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Kérdezőbiztos szerint:

    Tényleg nem csodálkoznál kedves csepeliiszap? Akkor én roszul gondoltam? És azt lészrevetted, hogy milyen csinosak a csepeli lányok, asszonyok? Meddig láthatjuk még őket ebben az enyhe őszben? Neked is tetszenek?

  13. csepeliiszap szerint:

    Ha arra vagy kiváncsi, nem voltam érintett a múlt szombati buzifeszten. Fogékony vagyok a szépre, a nőkére különösen. Azok a csepeli nők, akiket látok az utcán, inkább tűnnek űzöttnek és gondterheltnek, de a plázacicák napsütés nélkül is a szokott formájukat hozzák.

  14. Jeniszej szerint:

    Na tessék van megoldás a panel plusz helyet!
    Szél és naperőművet minden Csepeli ház tetejére.
    Lehet számolni, hogy hány magas ház tetejére hány négyzetméterre lehetne meg újuló energiatermelő berendezést szerelni! Mekkora lehetne ezek összes teljesítménye?
    Az elorozott vagyon visszaszerzéséből el lehet majd kezdeni majd a beruházásokat. (!)
    Ez az új rendszerben a jövő?

  15. Szilveszter szerint:

    Mi solar cuccokkal foglalkozunk. Bár egyedi de biztosra veszem, hogy 3 millió alatt meg tudnám csinálni itthon. Szerintem az ára: napkövető automatika kb 300eFt, + solar vezérlés 85eFt, tükör 150eFt, vasváz, tartó, forgózsámoly 1,4M Ft, villanymotorok 45eFt, Begyűjtő absorber 80eFt, csövezés szigeteléssel 300eFt
    Amúgy készítettem ilyet csak kicsiben: http://www.youtube.com/watch?v=lxFUJJJg28I&feature=related

  16. Péter szerint:

    Szia Szilveszter!

    A 2011.március 31-i hozzászólásod miatt kérdezném, hogy a youtube-ra feltöltött méretű tükröt rendszerrel (tartály, csövezés,…) árulod?

Itt lehet hozzászólni !