Vandalizmus a Daru dombnál

Csepel.info

Éppen az új lámpasor átadása előtt tettek tönkre több kandelábert a Kis-Duna parton, a Daru dombnál – számolt be a történtekről Borbély Lénárd polgármester.

Valakiket nagyon zavarhat, hogy Csepel közterületei megszépülnek: az önkormányzat fejlesztéseit ugyanis meglepően gyakran éri vandál támadás éppen az átadásuk előtt.

Ha visszagondolok arra, amikor az első szakaszt építettük ki, eszembe jut, hogy átadás előtt 15 lámpatestet akkor is széttörtek. Miért is kellene most meglepődni? Vajon véletlen egybeesésről van szó?

 – írta erről Csepel polgármestere, kiemelve: éppen pénteken készültek átadni a fejlesztést. A számos hasonló eset között van a komp melletti toalet, melyet például először megpróbálták szétverni, majd felgyújtották. Az Akácfa utcai Kiserdőt szintén az átadás előtt verték szét, amennyire csak tudták. A Tamariska dombnak is kijutott a vandalizmusból, de ott az elmúlt években kevesebb ilyen eset történt.

Viszont újból helyre fogjuk állítani, állandó felügyeletet szervezünk a Kolonics György sétányra és kamerákat is kihelyezünk. Emellett arra kérem a lakosokat is, segítsenek megőrizni az értékeinket! Örülnék neki, ha az elkövető személye kiderülne. A feljelentést megtesszük.

– hangsúlyozta Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán.

Csepel.info

2 hozzászólás “Vandalizmus a Daru dombnál” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Ezek a vandálok ugyanahhoz a körhöz tartoznak, akik a 2-es metró ajtózárási problémáit előidézték. Mindegy mi a következmény, a legfontosabb a polgári vezetés lejáratása, akár a Duna parton, akár Brüsszelben. Érdekes, hogy a majori lokálpatrióták, akik “nehezen tudnak” kerékpárral, vagy babakocsival végigmenni a parton, tehát ott vannak, semmit nem látnak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Strici szerint:

    Mint mindig most is igaza van az oregnek.
    A bunozoket nem a rendornek, kozteresnek, polgarornek kell elkapni hanem a babakocsis anyukaknak.
    Ezert csuszik picit a kethetes rendcsinalas.

Itt lehet hozzászólni !