Vona Gábor titkos beszéde

Szentesi Zöldi László, 888.hu

Szerkesztőségünk megszerezte a Jobbik elnökének szupertitkos október 23-i beszédét, amely végül azért nem hangzott el a Corvin közben, mert a metsző szélben a szónok szemöldökszőrzete összekuszálódott, és köszöntő helyett igazításra kellett mennie.

Adjon az Isten! Szebb jövőt, kutyák, cicák! Dicsértessék, kitartás, szabadság, erőt, egészséget, hellóka és shalom!

Két évvel ezelőtt azt mondtam Önöknek ugyanezen a helyen, hogy szakállas nőkkel nem lehet megvédeni Európát. Most mást mondok. Most azt mondom, hogy azok a szakállas nők tavasszal szavazzanak rám és mozgalmamra. És azért mondom ezt, mert összefogásra van szükség. Fogjon össze őzike és farkas, csuka és keszeg, gárdista és bócher. Mindenki fogjon össze, mert Orbán Viktor zsarnoksága súlyos demokratikus deficitet okozott, és ami nekem – sőt, Zagyva György Gyulának is – nagyon fáj: a fékek és ellensúlyok rendszere felborult.

Mi mindig azt mondtuk, hogy a jobboldali nyújtson kezet a baloldalinak. Akkor is ezt mondtuk, amikor a szavunk nem hallatszott, de esküszöm, hogy erre törekedtünk, ezt kívántuk a kezdetektől. Akkor is közeledni akartunk, amikor távolodtunk. Amikor megvillantottam a gárdamellényemet a parlamentben, akkor is a tisztességesen dolgozó, baloldali kisemberek jártak a fejemben. Amikor azt mondtam, hogy ha zsidó lennék, lemondanék, akkor a holokauszt sebeit igyekeztem orvosolni, és Anna Frank naplóját olvasgattam éjjel, mielőtt álomba ringatott a zokogás. És higgyék el, kedves jobboldali és baloldali, sőt, középen álló hallgatóim, hogy amikor frakciótársaim kihajították az ablakon, illetőleg meggyújtották az unió zászlaját, akkor valahol nagyon mélyen pontosan tudtam, hogy Szél Bernadett járt a fejükben. Olyan ez, mint amikor meghúzzuk a nekünk tetsző lány haját az óvodában: figyelj rám, létezem, szeretlek!

Az a nagyon is természetes vágy dolgozott bennük, hogy Bernadett barátai a Pozsonyi úton hallgassanak meg végre bennünket, és ha szimpatikusnak találnak minket, spontán utalványozással segítsék mozgalmunkat.

Kedves polgártársaim, mindannyian voltunk gyerekek, tinédzserek. Örömmel tudatom, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom közéleti serdülése véget ért. Náci pattanásainkat kinyomta a történelem. Már nem vagyunk rabjai egyetlen ülepnek. Amelyik csak elénk kerül, és figyelmes tulajdonosa kegyeskedik felkínálni nekünk, jó szívvel, számítás nélkül elvégezzük a munkát, csak nyelvünk fürgesége dönti el, mennyire alaposan.

Mindig őszinte embernek tartottam magam. Dúró Dóra képviselő asszony is annak tart, mondta is minap a Puzsér Róbertből és Török Gáborból álló értelmiségi holdudvarunknak, hogy Vona Gáborhoz annyira hozzátartozik az őszinteség, mint Pörzse Sándor írásaihoz az ötletes metaforák. Szóval, őszinte ember vagyok, ezért elmondom kendőzetlenül, hogy mi bántja az én lelkemet.

Az bántja az én lelkemet, nyájas hallgatóság, hogy sáros lett az új cipőm. Valahogy nincs szerencsém ezekkel a nemzeti ünnepekkel. Emlékszem, március 15-én egy nyugdíjas – hogy a rothadás enné meg a fajtáját – összesározta a felöltőmet. Nem haragszom én, dehogy haragszom, csak éppen a kurva anyját a büdös nyuggerének. Kifizeti ezt nekem valaki? Augusztus 20-án meg ellopták a szemránckrémemet, a szandikámat pedig egy órán keresgéltem az erdőszélen, felesleges is mondanom, mibe léptem bele végül.

Nagyon rosszul éreztem magam, egy kicsit sírtam is otthon, de aztán jött Balogh Gábor, és rögtön jobb kedvem lett, mert a negatív számok világában minden nulla pozitív egész számnak látszik.

Van nálunk a Jobbikban egy belső kör. A Vének Tanácsa. Ez egyetlen emberből, Simicska Ádámból áll. Azt javasolta nekem a Vének Tanácsa, hogy ne fessem a g… t a falra, mert megjelenik. Neki elhihetjük, apai ágon örökölte a tisztánlátást. Szóval, ha már nem firkálhatok, rajzolgathatok kedvemre, álmodtam egy világot magamnak. Egy világot, amelyben nincsen baloldali, nincsen jobboldali, amelyben csak szabadság és jogok vannak. Egy olyan világ, amelyben nem Orbán fújja a passzátszelet. Ehhez a világhoz kérek Önöktől segítséget. Kérem, figyeljük együtt Toroczkai Lacit és Volner Janit, mert a szemük sem áll jól mostanában, és képzeljék, az elnökségin megjegyzést tettek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrra is. Nem szóltam semmit, de jegyzeteltem, majd jövő nyáron a szárszói Teddy bárban felolvasom, mit éreztem ott és akkor, amikor a sértés elhangzott.

Végezetül egy szót arról, hogy ki is az én példaképem. Soha nem csináltam ebből titkot: Orbán Viktor. Arra viszont büszke vagyok, hogy számos dolgot magamtól találtam ki: erdélyi nyári tábort, értelmiségi találkozót, évértékelőt, nemzeti konzultációt – mind-mind az én ötletem. Még Szávay Pista is elégedetten csettintett ennyi önállóság láttán, nem vagy piskóta, annyi szent, kiáltott fel, és faszpumpás kalandokban edzett tekintetében megéreztem a régi bajtárs őszinteségét.

És azt észrevették, milyen jó pasi vagyok? Hívj most: 06-90-6666-6666! Ha most megrendelsz, bónusznak kapsz egy Szotyori-Lázár-felsőtestet, alvázcserével, garanciálisan, iránytűs óvszerrel.

Tízezer forint lesz, majd a bejárattól jobbra, a béruniós táblánál tetszik fizetni.

Köszönöm a figyelmet!

Forrás: 888

Egy hozzászólás “Vona Gábor titkos beszéde” bejegyzésre

  1. IttOtt szerint:

    Őőőőő, most nevetni kéne? Úristen már. 😀 Nem tudok nevetni, inkább sírok azon hogy normális kórházunk nincs normális ellátással! 🙂

Itt lehet hozzászólni !