Közpénzből buliztak Kolompárék?

Mno.hu

Kolompárék szórakoznak – Fotó: Hajek Csaba

Újabb botrányszagú ügy bukkant fel Kolompár Orbánnal, a két büntetőügyben is vádlott, egy harmadikban gyanúsított országos cigány önkormányzati elnökkel kapcsolatban. Egy pályázati alvállalkozó fotókkal alátámasztva állítja, hogy az OCÖ-elnök több Bács-Kiskun megyei vezetőtársával hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült közpénzből a Balatonnál.

Fekete luxusautóikkal érkezve családtagjaikkal üdültek országos és Bács-Kiskun megyei cigány önkormányzati vezetők Balatonmáriafürdőn tavaly nyáron. A luxus romabuli főszereplője Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke volt. A közösségerősítő együttfürdőzgetésbe, lakmározásba azonban kis szépséghiba csúszott, nevezetesen, hogy olyan közpénzen történt, amelyet halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekek táboroztatására szánt a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány.

Legalábbis ezt állította a Magyar Nemzetnek Hajek Csaba, aki a főpályázó Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat mellett mint pályázati alvállalkozó – médiareferens – kísérte figyelemmel a csaknem egyhetes eseményt, fotókat is készítve Kolompárék balatoni vigasságáról.

Anyanyelvű és népismereti gyermek- és ifjúsági táborok – ez volt a pályázati kiírás, ám – amint arról Hajek beszámolt – semmiféle gyermekekre irányuló nyelvi képzésnek, hagyományőrzésnek beillő tevékenység nem folyt Balatonmáriafürdőn. Szerinte szülők és képzési szakemberek nélkül mindössze egy öregcsertői hátrányos helyzetű testvérpár volt jelen.

A többi táborlakó mind Bács-Kiskun megyei illetőségű cigány vezető volt, családostul. Utóbbiak közül Kolompár Orbán kiskunmajsai, három folyamatban lévő büntetőügye közül kettő a helyi romaszervezetéhez kapcsolódik. De részt vett a nyári bulin egyik vádlott-társa, Kolompár László, valamint Agócs János megyei cigány önkormányzati elnök, Kőrösi Gusztáv, Bogdán József, Horváth Szilveszter települési kisebbségi vezető is – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában, amelyből további részleteket is megtudhat.

Forrás: Mno.hu

5 hozzászólás “Közpénzből buliztak Kolompárék?” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    “Ez igen!”

  2. Jeniszej szerint:

    “Segélyből nem de közpénzből igen”

  3. Demeter J. szerint:

    A hír egyáltalán nem meglepő, szervesen illeszkedik az elmúlt időszakban megszokottakhoz.
    Hősei nem csináltak mást, mint a többi.
    2009-et írunk.

  4. miska72 szerint:

    milyen megalázó a szociális kártya? 🙂 🙂 🙂
    Közpénzből nagyobb bulit lehet csapni! 😉

  5. Jeniszej szerint:

    Miért maradnának ki a cigány vezetők?
    Na- ná, hogy az ő családjukat is megilleti a pihenés kikapcsolódás – úgy, mint a kormánytagokat.
    A közlóvé lejmolása őket is megilleti.

Itt lehet hozzászólni !