Lázas helyezkedés: ki söpri be az MSZP-ben csalódottak voksát?

Hetek, ATV

Botka László bukása óta lázas helyezkedés indult meg az ellenzéki oldalon – a tét nagyjából így foglalható össze: ki söpri be a nemhogy fénykorához, de 2014-hez képest is folyamatosan zsugorodó MSZP-ben csalódott baloldali választókat? A Hetek cikke.

A Hetek úgy tudja, a Botka-stáb hónapokkal ezelőtt azzal számolt, hogy egy markáns, erőt mutató és populista programmal fellépő jelölt nélkül az MSZP még azt az általuk 800 ezer és 1 millió közöttinek feltételezett támogatói bázist is elveszítheti, akik 2014-ig kitartottak az utódpárt mellett. Ráadásul ebben a ciklusban azzal is reális veszélyként számoltak az MSZP-ben, hogy az egykori és 2014-es MSZP-szavazók akár jelentős tömege szemében is reális alternatíva lehet a Jobbik akár 2018-ban, már amennyiben az MSZP-nek nem sikerül megőriznie a legnagyobb ellenzéki párt szerepét.

Bár a Botka-stáb a nyáron azzal igyekezett felrázni és összezárásra rávenni az MSZP vezetését, hogy azzal sokkolta őket: a szocialista szavazók 85 százaléka minden további nélkül szavazna a Jobbikra is, ha azt feltételezné, hogy Vona Gábor pártja a kormányváltó erő, ez a szám azért erősnek tűnik.

Az MSZP táborában még ma is sokan vannak, akik a Jobbikkal szemben éppúgy fenntartással viseltetnek, mint a Fidesszel szemben.

Ám két hete már erre a sokaságra is akad jelentkező, kettő is: szeptember utolsó hétvégéjén az LMP és a DK is bejelentette, hogy önálló listával vág neki 2018-nak, és egyértelmű, hogy mind Szél Bernadett, mind Gyurcsány Ferenc pártja kész a Botka bukása után az MSZP-ből kiábránduló, de a Jobbik felé nem nyitott baloldali szavazók képviseletére.

A Hetek kérdésekkel fordult az MSZP-hez, a DK-hoz, az LMP-hez és a Jobbikhoz, hogy melyik párt mit ajánl a szétforgácsolódott baloldali szavazótábornak.

MSZP: Botka-program Botka nélkül?

Mint a Botka bukása utáni első választmányi ülésén kiderült, az MSZP egyelőre nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet, és az sem derült ki, hogy a szocialisták feladták-e a Botka által képviselt közös listás szövetségi politikára vonatkozó elképzeléseket. A párt sajtóosztálya a feltett kérdésre úgy válaszolt, hogy „az MSZP folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett”. Az MSZP szerint a párt „politikai stratégiája nem változott: a Tegyünk igazságot! című program egy, világos, egyértelmű baloldali program. Az MSZP most is a dolgozó, elégedetlen és nélkülöző emberek mellett áll, azért dolgozunk, hogy leváltsuk a korrupt Fideszt. A kormányváltás azonban csak egy eszköz arra, hogy egy igazságos Magyarországot építsünk.”

Ennek szellemében változtatnák meg az adórendszert, javítanának a nyugdíjasok helyzetén, növelnék az oktatásra és egészségügyre fordított kiadásokat, „helyreállítanák a sajtószabadságot”, küzdenének a nők és férfiak esélyegyenlőségéért, és visszaadnák az önkormányzatoknak a helyi kö­zösségek irányításának lehetőségét, „a megfelelő anyagi és jogi eszközökkel”.

DK: nyugalom, stabilitás, Európa

A DK részéről Gréczy Zsolt szóvivő válaszolt. „A DK a nyugalom, a stabilitás, az európai értékek és a társadalmi szolidaritás pártja. Sokak Magyarországa címmel kész programmal rendelkezünk, megvan a 106 egyéni jelöltünk. Akiknek fontosak ezek az értékek, jó helyen járnak, ha a Demokratikus Koalíciót támogatják.” Arra a kérdésre, hogy a DK döntése a külön listás indulásról, végleges-e vagy az MSZP-vel folytatott tárgyalásokon még formálódhat az álláspontjuk, Gréczy Zsolt azt a választ adta: a DK elnöksége egyhangúlag döntött a párt önálló választási listájáról. Nem merült fel a változtatás szükségessége.

LMP: a kormányváltás nem elég

Az LMP programja és Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt személye garancia arra, hogy ebben a pártban megvan az akarat, a bátorság és a tudás arra, hogy 2018-ban leváltsa a kormányt – válaszolta Ungár Péter elnökségi tag a Hetek arra vonatkozó kérdésére, hogy mit ajánl pártja az MSZP-ből kiábrándult szavazóknak.

„Ebben szövetségesünk minden csalódott, de reményt váró szavazó, függetlenül attól, hogy a kormánypártokból vagy az ellenzékiekből ábrándultak ki.”

Az LMP teljesíteni fogja, amit ígér: tisztességes béreket, kiváló oktatást, működő egészségügyet.” Arra a kérdésre, hogy az LMP nyitott-e koordinált jelöltállításra más ellenzéki pártokkal 2018-ban, Ungár azt válaszolta: az LMP nyitott az együttműködésre, de csak akkor, ha az a kormányváltáson túl teljes politikai irányváltást is képes hozni.

Jobbik: aki kormányváltást akar, ránk szavaz

A Jobbiktól azt kérdezte a lap, hogy Vona Gábornak a baloldali szavazókhoz írt nyílt levelén túl terveznek-e speciális kampányt; a választási program ismertetése mellett készülnek-e valamilyen hitelességi akcióval; és hogy mi a legfontosabb öt ígéret, amivel maguk mögé állíthatják a kiábrándult baloldali szavazókat. Megkeresésükre Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője közölte:

„Azt eddig is tudtuk, hogy a társadalom többsége kormányváltást akar, és hogy a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt.”

Botka László lemondása után azonban bebizonyosodott, hogy a Fidesz által behálózott MSZP nemhogy nem tudja, de nem is akarja leváltani a kormányt, magyarán a Jobbik az egyetlen kormányváltó erő (…). A Jobbik programja a baloldali szavazóknak is egyszerre kínálja a kormányváltás és egy szabad, élhető és biztonságos Magyarország lehetőségét. A béruniót, a differenciált nyugdíjemelést, a bérlakásépítési programot, a szakszervezetek megerősítését, a jogállamiság helyreállítását és a diktatúra lebontását minden baloldali ember támogatja. A Jobbik történelmi szövetséget kínál mindenkinek ideológiáktól függetlenül, akik részt akarnak venni a kormányváltásban, és az azt követő nyugodt, békés országépítésben.”

A teljes cikk a Hetek pénteken megjelent számában olvasható.

Forrás: ATV

6 hozzászólás “Lázas helyezkedés: ki söpri be az MSZP-ben csalódottak voksát?” bejegyzésre

  1. Seres Sándor szerint:

    Adják fel !Értelmetlen a kapálódzás!
    Kell MSZP ?

  2. Gandalf szerint:

    Kinek az újsága a Hetek? Németh Sándoré, a HIT gyülekezet vezetőjéé! Meg kell hálálni az Orbán-kormánynak az egyházkénti elfogadást!

  3. mandaf szerint:

    A HIT gyülekezet a liberálisokat támogatta 2002 választáskor. Vagy tévedek?

  4. királyerdei szerint:

    73 éves vagyok

    Kivéve egy főiskolai szemesztert, amikor nagyon kevés munkalehetőség volt, valamint egy hathónapos szakaszt, amikor két munka között ugyan állás nélkül voltam, de nap mint nap munkát kerestem, 18 éves korom óta keményen dolgoztam.

    Néhány egészségügyi gondom ellenére még mindig heti 50 órát dolgozom, és nem voltam betegállományban már hét vagy nyolc éve.
    Jó fizetésem van, de a munkámat és a jövedelmemet nem ajándékba kaptam, keményen dolgoztam, hogy oda juthassak, ahová mára elértem.

    Adott a gazdasági helyzet, nem látható a nyugdíjba-vonulás lehetősége, én pedig fáradt vagyok.

    Nagyon fáradt.

    Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják, ˝meg kell osztanom javaimat˝ az olyan emberekkel, akiknek nem az enyémhez hasonló a munka moráljuk.
    Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják, hogy az állam el fogja venni, ha kell erőszakkal azt pénzt, amit én kerestem meg, és olyan embereknek adja, akik lusták azt megkeresni.

    Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják, hogy az iszlám a ˝Béke vallása˝, miközben naponta olvashatok tucatnyi történetet arról, hogy muzulmán férfiak családjuk ˝becsületéért˝

    megölik nővéreiket, húgaikat, feleségeiket, lányaikat;

    hogy a muzulmánok lázadoznak a kihágásaik jogos számonkérése miatt is;
    hogy a muzulmánok keresztényeket és zsidókat ölnek, mert azok nem ˝igazhitűek˝

    hogy a muzulmánok iskolákat gyújtanak fel, mert lányok is tanulnak ott;

    hogy a muzulmánok tizenéveseket, akik nemi erőszak áldozatai, halálra köveznek ˝házasságtörésért” ;

    hogy a muzulmánok a kislányok nemi szervét megcsonkítják;

    mindezt pedig teszik Allah nevében, mert a Korán és a Sharia törvény ezt diktálja nekik.

    Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják, hogy ˝a más kultúrák iránti tiszteleten˝ túl

    meg kell engednünk, hogy Szaud-Arábia olaj dollárjaiból mecseteket és muzulmán vallási tanintézményeket hozzon létre az USA-ban, Kanadában, Európában, hogy azokban gyűlöletet prédikáljanak, miközben egyetlenegy amerikai, vagy kanadai csoportnak sem engedik meg, hogy Szaud-Arábiában templomot, vagy zsinagógát létesítsenek, melyben szeretetet és toleranciát tanítanak.

    Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják, hogy csökkentenem kell az életszínvonalamat a globális felmelegedés – aminek vitatása mindenkinek tiltott – elleni harc jegyében.

    Belefáradtam, hogy állandóan azt mondják, hogy a kábítószerfüggők betegek, akiket támogatnom és segítenem kell, és fizetnem kell az általuk okozott károkért.

    Tán csak nem valami hatalmas baktérium rohant elő egy sötét sikátorból, megragadta őket

    és fehér port tömködött fel az orrukba, miközben ők próbáltak harcolni ez ellen?

    Belefáradtam, hogy állandóan azt hallom, hogy gazdag sportolók, vendéglősök, politikusok pártállásuktól függetlenül, mindannyian ártatlan hibákról, ostoba hibákról, fiatalkori hibákról beszélnek, közben mindannyian tudjuk, csak azt tartják egyetlen hibájuknak, hogy lebuktak.

    Elegem van az olyan emberekből, legyen bár gazdag, vagy szegény, akik úgy vélik, ők mindent megtehetnek.

    Igazán elegem van az olyan emberekből, akik nem vállalják a felelősséget életükért és tetteikért.

    Elegem van abból, hogy problémáikért a kormányt, vagy a diszkriminációt, vagy a nagy-valamit hibáztatják.

    Igen, átkozottul fáradt vagyok.

    Viszont egyben örülök is, hogy 73 éves vagyok.

    Mert, bizonyára, nem kell majd látnom azt a világot, amilyenné teszik a majd ezek az emberek. Én csak az unokáimat sajnálom.

    Robert A. Hall

    egy tengerészgyalogos vietnámi veterán,

    aki politikusként öt cikluson át szolgált

    a Massachusetts Állam Szenátusában.

  5. Nagyapó szerint:

    A II. Világháború után a nyilasok nagy tömege áramlott a kommunistákhoz. Ők voltak a “bakancsos nyilasok (akik egy pár bakancsért léptek a nyilas pártba)”. Most az ellenkezőét várja a Jobbik, de a támogatóinak csökkenése nem ezt mutatja. Különösen nem várható, hogy a nyugdíjasok, akiknek “szennyvíz folyik ki a szájukból” a Jobbikra szavaznának.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Gandalf szerint:

    Mandaf! Láthatod, ennyire lehet megbízni Németh Sándorban, a HIT-gyülekezet vezetetőjében! A 90-es években, amikor még Németh Szilárd SZDSZ-es volt, akkor meg a hitgyülisek IMÁDKOZTAK az SZDSZ jó szerepléséért a választásokon!

    Ahol a haszon, oda hajlanak! Most éppen a Fideszhez, ha majd más lesz hatalmon, akkor meg oda! Még abban sem lehetnek biztosak, nem több vasat tart-e a tűzben, mint a postabankos Princz Gábor tette, minden pártnak adott pénzt, a MIÉP-et leszámítva!

    Lehet elgondolkodni az ATV irányultságának változásán is, a Hetek meg ugyanaz!

Itt lehet hozzászólni !