Csepelen járt a Magyar Posta mini múzeuma

Csepel.hu

A Postamúzeum és a Magyar Posta Történelmet kézbesítünk címmel utazó kiállítással emlékezik az önálló magyar posta megalakulásának 150. évfordulójára. Ebből az alkalomból Csepelen, a Szent Imre téren is megtekinthették az érdeklődők a Magyar Posta 18 tonnás autójában bemutatott kiállítást, valamint a csepeli önkormányzat guruló tárlatát, amely a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény Csepel teherautója jelenített meg október 4-én.

A megnyitón beszédet mondott Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Forrai Péter, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese. Az eseményen mások mellett megjelent Borbély Lénárd polgármester, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek.

Forrai Péter arról beszélt, hogy a Magyar Királyi Posta 150 évvel ezelőtt jött létre, s most az elmúlt másfél évszázad kicsi szeletét mutatják be. Az országjáró kiállítás öt hónapja tart, s október 9-én, a Posta Világnapján fejeződik be. Azokat a településeket keresik fel, amelyeken 150 évvel ezelőtt postahivatal nyílt meg. A kiállítás bemutatja a függetlenné válás történetét, a posta egyesítését a távíróval és távbeszélővel, valamint azt, hogy hogyan alakult ki a századfordulóra a világ egyik legjobb postaszolgálata. Ezt a történetet elolvashatják a látogatók témákra osztva a tablókon. A hagyományos muzeológiai eszközök mellett a legmodernebb kiállítási technika, az Augmented Reality segítségével a 150 éves múlt jellegzetes figuráját is a kocsiba varázsolták, aki életnagyságban, szemtől-szemben jelenik meg a látogató előtt.

Forrai Péter megemlítette, hogy Csepelen öt postahivatal működik, és hamarosan megújítják a királyerdei postát. Külön szólt arról, hogy a Magyar Posta keresi a példaképét, s a több száz jelöltből kiválasztottak hatot, akik közül kikerülhet a győztes. A legjobbak között egy csepeli kézbesítő is található.

Németh Szilárd erre reagálva közölte, hogy nagyon szurkol a csepeli jelöltnek. Annak is örül, hogy felújítják a királyerdei postahivatalt. Emlékeztetett rá, hogy a Szent Imre téren 1951-ben épült fel a főposta, amelynek épülete védettség alatt áll. A hivatal falát Szőnyi István festőművész híres festményei díszítik. Bejelentette, hogy a Csete Balázs Szakgimnázium jövőre egy postaforgalmi osztályt indít. Szólt a kiállításon megjelent Csepel teherautóról is, amely jelképezi a Csepelhez nagyban köthető ipari forradalmat és az 56-os szabadságharcot. Az októberi felkelés idején a Csepel teherautók fontos szerepet játszottak a forradalmárok életében.

A nap folyamán diákok serege és jó néhány felnőtt kereste fel a kiállítást. A Királyerdei Művelődési Ház munkatársainak szervezésében a gyerekek számára további interaktivitást jelentett a kiállítás közepén elhelyezett mágnes tábla. Ezen a Magyar Királyi Posta jellegzetes figuráit rakhatták ki a mágnes lapok segítségével. Felnőtteknek és gyerekeknek is szólt az a 3-3 tesztkérdés, amelyeket ajándék könyvjelzőre nyomtattak, és minden helyes válaszért ajándékot adtak. Íme, néhány kérdés és a helyes válasz. Milyen színűre festették a levélszekrényeket 1867 után Magyarországon? Természetesen piros-fehér-zöldre. Mivel lehetett egyszerre a legtöbb levelet szállítani? Nos, vonattal. Mivel volt a leggyorsabb a levélkézbesítés 1910-ben? Akkor bizony még lóval. Mikor készült el az első magyar gyártású bélyeg? Hát 1871-ben. Mi volt a legelső hír- és műsorszolgáltató elektronikus tömegkommunikációs eszköz neve? A helyes válasz: telefonhírmondó.

Késő délutánig is egyre érkeztek a különféle iskolákból a diákok, hogy megcsodálják a mini múzeumot, kipróbálják az interaktivitást igénylő feladatokat és a Királyerdei Művelődési Ház munkatársainak vezetésével, egy kibővített program keretében körsétát tegyenek a Szent Imre téren.  Ennek során a tér történetével és emlékhelyeivel ismerkedhettek meg.

Cs. A.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Csepelen járt a Magyar Posta mini múzeuma” bejegyzésre

  1. Strici szerint:

    Milyen jo hogy utolag megtudjuk itt volt.
    Elore nem kell reklamozni hatha valaki megnezte volna.
    Bar hetkoznap nappal minden rendes ember dolgozik.

Itt lehet hozzászólni !