Csepeli MSZP-s az új “jobboldali” párt arca

Index, Csepel.info

A Momentum után egy új jobboldali párt alakult, most épp Polgári Világ néven. Az SZDSZ-es MSZP-s politikus-gyerekekből alakult Momentumról, amelynek Lendvai Ildikó az egyik ötletgazdája és tanácsadója, már senki nem hiszi el, hogy jobboldali. Talán épp ezért kellett még egy új pártot alakítani. Ehhez képest a Polgári Világ is egy korábbi csepeli MSZP-s párttaggal akar magának jobboldali arculatot csinálni. Sikerülni fog?

Az euró bevezetéséért indít népszavazási aláírásgyűjtést a Polgári Világ nevű új formáció, melynek Pukli István a legismertebb arca – értesült az Index. A szervezet elnöke most azt is elmondta az Indexnek, hogy jobboldali pártot építenek, jobbosnak elkönyvelt támogatóik vannak, és a kiábrándult fideszesek szavazataira számítanak.

“Centrista jobbközép párt vagyunk, amely várja a polgári konzervatív és polgári szabadelvű magyarokat”

– mondta Keresztény Zoltán, a párt vezetője az Indexnek arról, hol is helyezné el a jobboldal-baloldal tengelyen a pártját. Szerinte 2018-ban „jórészt kiábrándult Fidesz-szavazók fogják a pártot választani” (2010-ben ő maga is Fideszre szavazott, aztán 2014-ben már nem talált megfelelő pártot), de az egykori MDF-esek és SZDSZ-esek is szimpatikusnak találhatják a pártot.

A párt legismertebb arcáról, Pukli Istvánról azt érdemes tudni, hogy a sikkasztás és a csepeli kettős gyilkosságban való részvétele miatt életfogytiglani börtönre ítélt Deme Gábor kezei alatt szolgált az MSZP-ben. Pukli életének erről a szakaszáról azt állítja, hogy neki lett elege a csepeli szocialistákból, lapunk egy másik variációt is hallott ugyanerről.

A párt már ki is gondolta az első akcióját, amely egyszerre igyekszik mozgósítani a választókat, és fejezi ki a párt értékrendjét: népszavazás az euróról.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !