A teljes ellenzék aláírt Sorosnak

Fidesz.hu

A teljes magyar ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll – hangsúlyozta Németh Szilárd keddi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében világossá tette, mit is jelent a Soros-terv.

Emlékeztetett, Soros György maga jelentette be a terv négy fontos elemét, melynek a megvalósítására kéri Brüsszelt, és felhívta a figyelmet arra, irtózatos nyomást gyakorol Magyarországra és a kormányra a teljes magyar ellenzék valamint Brüsszel segítségével.

A Soros-terv arról szól, hogy évente 1 millió muzulmán migránst kell beáramoltatni Európába, fejenként 4,5 millió forint értékű eurót kell adni nekik, a már bent levő migránsokat kötelező kvóta szerint szét kell teríteni a tagországok között, és mindehhez létre kell hozni egy erős jogkörrel felruházott bevándorlási ügynökséget, elvéve a nemzetállamok hatáskörét – fejtette ki.

Soros és az ellenzék egy migránsokkal telerakott, nemzetek nélküli Európa felépítését szeretné – jegyezte meg.

Németh Szilárd kiemelte, Sorosék nyilvánvalóan nagy üzleti lehetőséget is látnak ebben, pláne úgy, hogy szerintük az unió pénzén kellene működnie a rendszernek.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes magyar ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll. Érdekesnek nevezte a Jobbik szerepét; az ellenzéki párt korábban nemzeti radikális pártnak mutatta magát és Soros György ellen lépett fel, de 2014 után “volt az a pénz, amiért a saját szavazóikat is elárulták”. Az illegális bevándorlási probléma kezdete óta a Jobbik a balliberális ellenzékkel működik együtt – tette hozzá.

A Jobbik viselkedésére példaként említette a kvóatellenes népszavazás, az alaptörvény módosítása, a Soros NGO-it átláthatóvá tevő törvény és a plakáttörvény ügyében tanúsított magatartást. Magyarországon a teljes ellenzék aláírt Sorosnak – szögezte le a kormánypárti politikus. Németh Szilárd emlékeztetett arra is, hogy a baloldali pártok – az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd – lebontaná a kerítést.

A képviselő aláhúzta, amit szeretne az ellenzék – kiszolgálni Sorost – azt nem szeretnék a magyar emberek. Ők nem szeretnék, hogy Magyarországon megváltozzon az etnikai, a vallási összetétel, nem akarják, hogy a magyar családok helyett az illegális migránsokba öljük bele a forintokat és feladjuk hazánk nemzeti identitását, kultúráját – fogalmazott. Mi az emberekre hallgatunk; amíg Fidesz-KDNP többség van a parlamentben, amíg Orbán Viktornak hívják a kormányfőt, addig ki fogunk állni a nemzeti érdekeinkért – húzta alá Németh Szilárd.

Forrás: Fidesz.hu

6 hozzászólás “A teljes ellenzék aláírt Sorosnak” bejegyzésre

  1. jocosaurus szerint:

    Fidesz=MDP

  2. Nagyapó szerint:

    Németh Szilárd nem folytatta a gondolatmenetet. Soros szorgalmazza a migránsok finanszírozását, de miből? Természetesen kölcsönből, amit Soros rendelkezésre bocsát.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. névkötelező szerint:

    Németh Szilárd elmebeteg, kényszerzubbonyt kell húzni rá!
    Szégyen ez az ember!

  4. Tóth kati szerint:

    Névkötelező szemüveget felvetted,nem a gyurcsányt látod a képen!

  5. jocosaurus szerint:

    Tóth kati:

    A férjed, hogy véded? Ha nem, akkor a kúrópajtid?

  6. Nagyapó szerint:

    Írja ezt a szivárványszínű jocosaurus.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !