Kegyeletsértő és undorító dolgot tett a csepeli politikus

Frissítés: Harrach Péter cáfolta az Együtt képviselőjét

Csepel.info

szabó-szabolcs-juhász-péter

Együtt a csapat

Rubovszky György országgyűlési képviselő halálhírével élt vissza dr. Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa. Szabó azt használta ki, hogy Fidesz-KDNP képviselője a halála miatt már nem tudja megvédeni sem magát, sem a pártját.

Rubovszky György súlyos betegen is ellátta választói parlamenti képviseletét. Így történt, hogy kerekesszékkel és oxigén palackkal is bement a Parlamentbe dolgozni. Tudta milyen közegben van, hogy a politikusok között van, aki lelkiismeret furdalás nélkül képes bárkit bármiért kigúnyolni. Ezért egyedül, segítség nélkül közlekedett. Aligha gondolhatta, hogy végül – a halála után – majd éppen emiatt fognak rajta és a pártján élcelődni.

Dr. Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa volt az, aki a történteket a fideszes képviselő halála után először kihasználta. A hivatalosan ma is Gyulán lakó, de Csepelt és Soroksárt képviselő politikus a halála után már “Gyuri bácsinak” nevezett képviselőtársáról ezt volt képes írni a Facebookon:

“Múlt héten csütörtökön történt: Gyuri bácsi oxigén palackkal a kezében jött be szavazni, majd a szavazás után felállt, és a Fideszes képviselők padsorai között nagyon lassan és gyötrelmesen elindult kifelé. Egy képviselőtársa sem állt fel, hogy segítse. Rossz volt látni ezt az ülésterem túlsó feléről.”

Szabó nagy gondot fordít arra, hogy aki őt vagy a pártját bírálja, az ne szólalhasson meg a fórumán. Nála nincs holmi demokrácia, szólás- vagy véleményszabadság: mindenkit kizár a fórumáról, ha nem értenek egyet vele. Így a hozzászólók többsége természetesen reflexből bírálta és gyalázta az elhunyt, védekezni már nem tudó képviselőt és a Fideszt. Csak egy hozzászólás ment át a szűrőn:

“Lehet negatívan megítélni egy ember – főleg, ha az politkus- életútját, tevékenységét. Én sem gondolom, hogy mindig jól döntött. ( és akkor finom voltam) Láttam a hanytlását közelről.De halálában gyalázni, szerintem az elég alpári. Milyen emberek vagyunk akkor mi, akik a kommentekben becsmérlik azt, aki már nincs az élők sorában? Jó lenne néha egy kis csend!”

A kegyeletsértő bejegyzésével dr. Szabó Szabolcs az őt megillető helyre került az internet pöcegödrében, melyről a Magyar Idők közölt egy lentebb olvasható, rendkívül elszomorító összeállítást.

Harrach Péter cáfolta az Együtt képviselőjét

“A képviselő úr kötelességteljesítő ember volt, és önként jött be, mint ahogy önként ajánlotta fel a részvételét a szavazáson is” mondta el Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy egy munkatársuk segített az elhunyt képviselőnek, de csak amikor valóban segítségre volt szüksége.

Csepel.info

Így reagáltak a képviselő halálhírére a balliberálisok

Magyar Idők

Vegyenek egy nagy levegőt, mielőtt a ballib portálok olvasóközönségének, a Rubovszky György KDNP-s politikus halálhírére adott reakcióit megtekintik. A kivételeknek járó tisztelet mellett is döbbenetes, milyen lelkivilágú törzsközönséggel rendelkeznek ezek az honlapok írja a Magyar Idők:

Index.hu:

444.hu:

Hvg.hu:

24.hu:

A fenti, a 888.hu és a PestiSrácok.hu által szemlézett kommentek tényleg csak a jéghegy csúcsát jelentik, akinek van hozzá gusztusa és vérnyomása, nyugodtan nézze meg, mit művel a gyászhírről tudósító bejegyzések alatt a ballib olvasóközönség.

Forrás: Magyar Idők

15 hozzászólás “Kegyeletsértő és undorító dolgot tett a csepeli politikus” bejegyzésre

  1. névkötelez szerint:

    Mégis hol kegyeletsértő az, hogy Szabó Szabolcs szóvá tette, hogy a fideszes képviselők nem álltak fel, hogy segítsék Rubovszky kikászálódását? És azzal mi a probléma, hogy Szabó Szabolcs kimoderálta a Rubovszkyt gyalázó hozzászólásokat?

    Én úgy látom, épp a csepel.info próbálja felhasználni Rubovszky halálát arra, hogy Szabó Szabolcsba ismét rúgjon egyet – teljesen alaptalanul.

  2. Csipi szerint:

    De miért tette szóvá, amikor gyaníthatóan Robivszky nem kért segítséget? De ez is csak gyanítható: na ezért kegyeletsértő. Mert nem tiszteli, hogy a halott képviselő már nem tud megszólalni ebben az ügyben.

  3. Lovas szerint:

    Mekkora genyó ez a Szabó. Most bezzeg Gyuri bácsi. De csak azért, hogy még nagyobb turhát tudjon köpni. 🙁

  4. névkötelező szerint:

    Csipi, te még a képviselő nevét sem vagy képes hibátlanul leírni.
    Egyébként szerinted a beteg, elesett embereknek csak akkor kell segíteni, ha kérik?
    Ja, nem kérte, úgyhogy nem segítettünk. Szép kis hozzáállás.

  5. Csipi szerint:

    Nem érdekel a pártoskodás. De látom azt is leütöd, ha félreüt valaki egy billentyűt. Az a helyzet kispofám, hogy egy halott emberrel nem játszunk, és nem állítunk róla olyat, amit már nem tud megcáfolni. Erről a Szabóról annyit tudni, hogy rohadtul nem szívleli a csepelieket, ide telepítené az összes szaros illegális migránst. Menjen haza Gyulára, és a kertjébe fogadja be az arabokat.

  6. Györky Béláné szerint:

    Mit várjunk az ilyen gazembertől?Sajnos már megszoktuk az lett volna az érdekesség ha nem így reagált volna

  7. névkötelező szerint:

    Csipi, te idióta seggfej, Szabó nem Rubovszkyról állított valamit, hanem a fideszes képviselőkről, akik nem segítettek Rubovszkynak.

    Györky Béláné, szerintem te vagy a gazember!

  8. Csipi szerint:

    Ha felajánlotta volna a segítségét, és a Rubovszky nem utasítja vissza, akkor írhatna ilyet a Szabó. De nem így történt. Innentől pedig kegyeletsértés, amit a Szabó csinált.

    Csak bunkók csinálnak ilyet.

  9. strici szerint:

    ez kegyelet serto?
    az mi volt amit csepelhez semmi koze csepeli diszpolgar nyilatkozott horn gyula halalakor?
    belinkelne valaki hogy akkor hogy reagalt es tiltakozott a csepelinfo??

  10. Kötelező szerint:

    Szabóról is születnek majd gyalázó kommentek mikor legyőzi az AIDS vagy a végbélrák. Ez ilyen ország.

  11. kispajtás szerint:

    Íratlan etikai szabály, hogy a halálhíreket nem lehet kommentelni. Ezt a legtöbb internetes portál be is tartja. Ha ezt a Csepel.info is tiszteletben tartaná, nem szolgáltatnának táptalajt az ilyen hányingert keltő megnyilvánulásoknak. Nem hinném, hogy ezekből a kegyeletsértő megnyilvánulásokból bármiféle politikai előnyszerzés származna, sőt…!!!

  12. Nagyapó szerint:

    Ismét megmutatkozott az “ellenzék” bunkósága, talponállóba való stílusa.
    Érdekes Szabó a csepeli Klinghammer professzor díszpolgári kitüntetését nem tartotta reagálásra érdemesnek!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Tóth kati szerint:

    Ez a kisbuzi szabó csak azt adja ami.Egy büdös bunkó senkiházi,egy pondró.

  14. strici szerint:

    gyonyoru cafolat.
    mit tudott segiteni egy elhunyt embernek?
    meg eleteben kellett volna.
    (vagy megtanulni magyarul)
    felesleges tovabb bolygatni ezt a semmit mondo hirt + meg mindig nem reagaltatok marika nenitek beszolasara.
    kettos merce???? nem kicsit

  15. Nagyapó szerint:

    A DK és a MOMENTUM is bejelentkezett a buzifelvonulásra. Várják az Együttet is!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !