Magyarország ellenzi a közép-európai migránsfalvak létrehozását

888

Robbanásközeli a helyzet Európában a migránsok miatt

Magyarország a leghatározottabban visszautasítja az unió határainak megnyitását és a migránsfalvak Közép-Kelet-Európába telepítését – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár János ezt azután mondta, hogy az Európai Parlament zöld frakciójának vezetője korábban úgy nyilatkozott, komplett falvakat javasol áttelepíteni Szíriából, illetve a térség országaiból Közép-Európába, így Magyarországra is. Lázár ennek kapcsán hangsúlyozta,

minden országnak joga van ahhoz, hogy meghatározza, mi történik a területén, állampolgárai kivel élnek együtt.”

Szerinte ezek a viták összekapcsolódnak a biztonság kérdésével, ugyanis ma már olyan Európában kell élnünk, ahol hétköznapivá váltak a kisebb-nagyobb terrorcselekmények, terroresemények.

Az elmúlt egy évben nem történt olyan terrorcselekmény Európában, amelynek ne lett volna köze valamilyen formában a bevándorláshoz. Ezeket a terrorcselekményeket első vagy második generációs bevándorlók követték el” 

– tette hozzá.

A miniszter elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök ezért az Európai Tanács mostani ülésén amellett lesz, hogy Európában fokozott biztonsági együttműködés alakuljon ki, gyorsuljon fel Európa védelmi képességeinek megerősítése, a közös európai hadsereg kialakítása. Majd hozzátette, fontos, hogy az unió külső határaink megvédése legyen fókuszban.

Továbbra is óriási vita van az Európai Néppártban és az Európai Parlamentben is a migráció kérdéséről.

Magyarország szerint külön kell választani a politikai menekülteket az illegális, illetve a gazdasági bevándorlóktól. Őket Európa határain kívül kell megállítani, ott kell ellenőrzésüket elvégezni – részletezte. Úgy folytatta,

Európába csak azok léphetnek be, akik menedékjogot kaptak, illetve ha valamelyik tagállamnak – gazdasági vagy politikai – érdeke fűződik hozzá, hogy az illetőt – érte felelősséget vállalva – beléptesse.”

Lázár János szólt arról is, hogy a miniszterelnökök áttekintik azokat a megállapodásokat, amelyeket az európai közösség kötött harmadik országokkal a migráció megfékezése érdekében, példaként a Törökországgal kötöttet említette. A miniszter azt is kijelentette, hogy

a kormány kifejezetten ellenzi, hogy Európa liberalizálja a családegyesítést.” 

Mint kifejtette, hogy az Európa Tanács (ET) meghirdette a bevándorló családok újraegyesítésének programját, amely szerinte súlyos kihívást fog jelenteni. Az ET liberális megszólalói a korlátok nélküli könnyítés mellett érvelnek, míg Magyarország szerint a szülőföldjükön kell újraegyesíteni a családokat – magyarázta a különbséget a tárcavezető, aki szerint noha a nyári időszakban lelassulnak a döntéshozatali folyamatok, a mechanizmusok a határok megnyitása felé tolódnak.

A Miniszterelnökség vezetője beszélt arról is, hogy Magyarországnak komoly felelőssége van abban, hogy jól jelenítse meg a visegrádi négyek (V4) érdekeit, mivel a V4 elnökségének átvétele után Európában napirendre kerülnek a migráció kérdései.

Európa jövője a tét” 

– fogalmazott, hozzátéve: ebben Közép-Európának szerepe, feladata, felelőssége és kötelessége van. Fontosnak tartotta a V4 érdekeinek képviseletét a 2020 utáni uniós költségvetés vitájában is.

A tárcavezető egyúttal kijelentette, méltatlannak tartja a Lengyelországgal szemben indított európai bizottsági eljárást, Magyarország mindig kész kiállni és védeni a lengyel érdekeket az európai politikai hadszíntéren. Kérdésre beszámolt arról is, hogy a magyar kormány képviseletében Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott pénteken New York államban tárgyal a CEU ügyéről. Elmondta,

a parlament hozott egy törvényt, a kormány azt végrehajtja.”

Hozzátette, készek módosítani a törvényt, de az elmúlt időszakban még nem látott olyan érvet, ami miatt módosítani kellene a jogszabályt.

Forrás: 888

Itt lehet hozzászólni !