Orbán Viktor: Soros hálózata maffiaszerű

Hirado.hu

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az egyetlen maffiaszerűen működő hálózat Magyarországon Soros Györgyé.

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: egyetlen olyan fontos és jelentős eleme van a magyar közéletnek, amely nem átlátható, ez pedig “a Soros-féle maffiaszerű hálózat” és annak – civilnek nem nevezhető – “ügynökszerű szervezetei”, amelyek Soros György céljainak érvényesítéséért dolgoznak.

A miniszterelnök ezért is ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament döntsön ezeknek a szervezeteknek az átláthatóvá tételéről, a magyaroknak ugyanis joguk van tudni, kik mit és miért képviselnek. Mint mondta, Soros György magyarországi támogatói is végre akarják hajtani a “pénzügyi spekuláns” programját, a migránsok beengedését. Orbán Viktor ide sorolta a teljes baloldalt, külön megemlítve Botka László szegedi polgármestert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, aki bejelentette, hogy le fogja bontani a határkerítést, és “ez pontosan az, amit Soros György is szeretne”. A miniszterelnök hozzátette ugyanakkor: Magyarország ma akadályt jelent Soros György tervének végrehajtásához, aki azért nem tud egymillió migránst hozni Európába, mert a határokat megvédő magyar kormány “nem engedi”. A magyar származású amerikai üzletember minapi – maffiaállamot emlegető – brüsszeli szavait Orbán Viktor sértőnek nevezte, hadüzenetként értékelte.

Soros György ugyanis “ha törik, ha szakad” érvényt akar szerezni az elgondolásainak – mondta. A héten lezárult nemzeti konzultációról a kormányfő közölte, a kabinet elküldte a brüsszeli bürokratáknak a konzultációban feltett kérdések értelmét megvilágító szakmai anyagot, ám “a Brüsszelben más kulturális háttértényezők” miatt ott nem tudják megérteni a leírtakat. Brüsszel megállítása a mostani status quo védelme, vagyis azt jelenti, hogy Magyarország nem akar további hatásköröket átadni – magyarázta, jelezve: ezt az unióban Európa-ellenességként értékelik, a magyar nyelv szabályai szerint viszont a fennálló állapot megvédését nem lehet így minősíteni.

Orbán Viktor kifejtette: a konzultáció nyomán például ha betelepítési programot akarnak Magyarországra erőltetni a soron következő uniós csúcson, akkor vétózni fog, mondván, a magyar választók nem akarják átadni ezt a jogot Brüsszelnek. Hasonló lépés várható az energiaunió ügyében, ha az olyan passzusokat tartalmaz, amelyek szerint az energia árát a piac vagy Brüsszel határozza meg – közölte.

A kormányfő köszönetet mondott a konzultációban részt vevő mintegy 1,7 millió embernek, akik bizonyítékát adták: ez “nem egy közömbös ország”. Összegzése szerint a konzultáció a magyar kormány pozícióit erősíti, súlyát növeli és az elszántságát teszi nyilvánvalóvá.

A múlt heti NATO-csúcsról szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO-ban “erősebbek a pozícióink, mint egy EU-csúcson”, mert például a bevándorlás kérdésében az Egyesült Államok és a közép-európai országok egy oldalon állnak. A miniszterelnök megerősítette: Magyarország várhatóan 2023-24-re eléri azt a szintet, hogy a GDP 2 százalékát költi biztonsági kiadásokra.

A jogállamiságot a kohéziós pénzekkel összekötő német tervre Orbán Viktor úgy reagált: nem hiszi, hogy ezt komolyan gondolták, mert a legfontosabb európai érték a megkötött szerződések betartása, márpedig a migránsválság azért következett be, mert a németek nem tartották be. Így “ha össze akarjuk kötni a pénzügyi támogatásokat az európai értékekkel, annak ma a legnagyobb vesztese Németország lenne” – jelentette ki.

A magyar családpolitikai intézkedésekről a kormányfő azt mondta: azt, hogy hány gyerek lesz, milyen családban élünk – bár “nekünk is van ehhez némi közünk” – “végül is az asszonyok döntik el”, az lesz, amit ők akarnak, a döntés az övék, de szerinte a nők egyetértenek azzal, hogy ha van gyermek, van jövő. A kabinet arra tett javaslatot – folytatta -, az ország legyen családbarát, olyan a közeg, amelyben a nők azt mondhatják, itt jó dolog gyermeket nevelni. Először lassítani kell, majd – 2025-30-ra – megállítani a romló demográfiai tendenciát, amelyet ezután meg kell fordítani – közölte.

A felvétel meghallgatható ide kattintva!

Forrás: Fidesz.hu

3 hozzászólás “Orbán Viktor: Soros hálózata maffiaszerű” bejegyzésre

  1. Dékány Ilona szerint:

    Ismételten egy korrekt , konkrétumokkal teli , őszinte beszédet hallhattunk a Miniszterelnök Úrtól. Továbbra is érdekelne , hogy a riporter hölgy mi okból képtelen tisztességesen megszólítani Orbán Viktort ? MINISZTETELNÖK ÚR!

  2. bagoly szerint:

    A riport hűen tükrözi a józan ész többségi politikáját ! A riporternő egy kis tiszteletlen liba származik !

  3. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Ha Botka komolyan gondolja a kerítés elbontását, akkor egy hazaáruló!

Itt lehet hozzászólni !