Meglepő felvétel került elő Soros Györgyről

Hirado.hu

Nyíltan beszélt – saját bevallása szerint is – erkölcstelen tevékenységéről Soros György egy interjúban. A csaknem húsz évvel ezelőtti felvételen a milliárdos egyebek mellett arról is vall, hogy zsidóként nem esett nehezére végignézni, ahogy társait elhurcolják, vagyonukat pedig elkobozzák. A felvételeket az Echo Tv szerette volna megvásárolni a CBS-től, a csatorna azonban az utolsó pillanatban visszalépett. Sajtóhírek szerint Soros György többször is megpróbálta eltüntetni az ominózus interjút – hangzott el az M1 Híradójában.

Nem érzem magam bűnösnek azért, mert erkölcstelen tevékenységekben is érintett vagyok, ezeknek egyébként sincs semmi közük a bűntudathoz – ezt mondta Soros György egy csaknem húsz évvel ezelőtti interjúban. A CBS csatorna 1998-ban készített riportjában a magyar származású amerikai milliárdos kendőzetlenül beszél valódi életfilozófiájáról.

“Nem vagyok tekintettel a lépéseim szociális következményeire”

Pénzt akarok keresni, ezért nem lehetek és nem is vagyok tekintettel a lépéseim szociális következményeire – mondta Soros György az interjúban, majd arról is beszélt, hogy pénzügyi vállalkozásaival kapcsolatban általánosságban véve nem tartja helyénvalónak az erkölcsösség kérdését.

Ezt a beszélgetést a CBS ma már eltitkolná, a csatorna ugyanis korábbi közlésével ellentétben nem hajlandó eladni a felvételt az Echo TV számára – erről írt a Magyar Idők. A cikk szerint az Echo Tv egy évre szerette volna megvenni az adásjogot, és kezdetben úgy tűnt, hogy a CBS 35 ezer dollárért cserébe hajlandó eladni a Soros-interjú négy percét.

Soros György megpróbálta töröltetni az ominózus interjút

Az amerikai televízió már elsőre is a megszokottnál részletesebb tájékoztatást kért a keretül szolgáló műsor jellegéről, és az interjú kontextusáról, ám amikor az Echo Tv ismertette a tizenöt perces dokumentumfilm tervezett tartalmát, az amerikaiak belső okokra hivatkozva mégsem adták el a jogdíjat. Sajtóhírek szerint Soros György korábban az online videomegosztó portálokról is megpróbálta töröltetni az ominózus interjút, a felvétel azonban az interneten továbbra is elérhető.

A Magyar Idők szerint a spekuláns azért próbálja titkolni az egykori beszélgetést, mert abban a nyilvánosság előtt mutatott, önzetlen emberbarát szerepe új megvilágításba kerül.

Az interjúban a riporter ugyanis saját múltjával is szembesíti a milliárdost, vagyis azzal, hogy 1944-ben, Magyarország német megszállása alatt hamis papírokkal és zsidó származását letagadva egy keresztény férfi fogadott fiának adta ki magát.

A fiatal Soros György a férfi munkájában is segített, ez pedig azt jelentette, hogy razziákon vett részt, és végignézte, ahogy több száz zsidót haláltáborokba hurcoltak, vagyonukat pedig elkobozták. A CBS riportere az interjú végén azt kérdezi Soros Györgytől, hogy zsidóként érzett-e bármilyen megbánást, bűntudatot vagy együttérzést társai iránt. Soros György hezitálás nélkül egyértelmű nemmel válaszol, majd hozzáteszi: ezzel pont úgy volt, mint ma a piacokkal, azaz ha nem ő, akkor más tette volna meg.

Forrás: Hirado.hu

2 hozzászólás “Meglepő felvétel került elő Soros Györgyről” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Az egy NULLA ember !

  2. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Hogy simulna ki az EKG-ja!

Itt lehet hozzászólni !