A magyar gazdaság a munkán alapszik

Fidesz.hu

Sikerült egy olyan adórendszert felépíteni, amely díjazza, most már hosszú idő óta, azokat az embereket, akik dolgoznak. A mai este lehetőséget ad arra, hogy beleszagoljunk, hogy mit is jelent a munka világa, mit jelent a szakképzés – mondta Németh Szilárd a Szakmák Éjszakája nevű rendezvény megnyitóján, Csepelen.

A Fidesz országgyűlési képviselője a Weiss Manfréd Szakközépiskolában tartott eseményen kiemelte: 2010-ben, amikor megalakult az új kormány, akkor a jövőépítés egyik sarokpontjának azt ajánlotta Magyarországnak és a magyar embereknek, hogy a gazdaság a munkán fog alapulni, és ezt a munkát az egész társadalom megbecsüli – mondta.

Hozzátette: sikerült egy olyan adórendszert felépíteni, amely díjazza, most már hosszú idő óta, azokat az embereket, akik dolgoznak és részt vesznek a társadalom építésében.

A mai este lehetőséget ad arra, hogy beleszagoljunk, hogy mit is jelent a munka világa, mit jelent a szakképzés – hangsúlyozta Németh Szilárd, egyben az esemény fővédnöke.

A fideszes politikus bejelentette, hogy az iskola kollégiuma a jövő évben megújulhat. Reményeink szerint 2018-ban már megkezdődhetnek a munkálatok – közölte Németh Szilárd.

Mint ismeretes, 2016-ban, amikor első alkalommal rendezték meg a Szakmák Éjszakáját (országosan, a NGM és az NSZFH szervezésében), 341 iskola, 121 településen, 4 862 különböző programmal fogadott 43 572 látogatót. Idén továbblépett az esemény: határtalanná vált a Szakmák Éjszakája; már nem csak a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartású szakképző intézmények nyitják meg kapuikat, hanem egyéb iskolák és vállalkozások is csatlakoztak hozzá, határainkon innen és túl.

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum tavaly 3 helyszínen (Csepelen – Weiss iskola, mint a központi rendezvény; Zuglóban – Ybl iskola; Újpesten – Kozma iskola) tart a fővárosban rendezvényt a Szakmák Éjszakáján. Idén mind a 11 iskolájával részt vesz a programban, 11 fővárosi helyszínen.

Forrás: Fidesz.hu

6 hozzászólás “A magyar gazdaság a munkán alapszik” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    inkább az adórendszeren.

  2. kispajtás szerint:

    “A magyar gazdaság a mutyin alapszik” – koszorús szónokunkat idézzem 😛

  3. Nagyapó szerint:

    Jellemző, hogy az eetásak a “munkához” nem szólnak hozzá, mert azt a fogamat nem ismerik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. névkötelező szerint:

    Lófaszt. Megmondom én, min alapszik a magyar gazdaság. Az EU-tól érkező támogatáson. Anélkül a fasorban sem lennénk.

  5. Tóth kati szerint:

    Az eu csak a töredékét csepegteti vissza annak,amit a rendszerváltás után tőlünk elvett.Emlékezzünk pl. az üzleteik/profi,julius meinl…stb/öt évig adómentesek voltak,majd megszűntek és a helyükön más néven újra negjelentek öt évre.És ez csak egy a sok közül.Az a baj,hogy nagyon feledékenyek egyesek.
    Egyébként a 15 % -os adókulcs és a gyerekkedvezmény nagyon sokat segített rajtunk.Köszönjük.

  6. kerdezo szerint:

    Tóth kati,
    És jelenleg is így működik nagyon sok multi Magyarországon. Pl a. Coca-Cola 4-5 évente nevet változtat. Keressen rá az e-cegjegyzekben. Vagy az Audira, vagy a Mercedesre, etc…

Itt lehet hozzászólni !