Újabb BKV-s botrány

Magyar Nemzet, Inforadio.hu

Százmilliós végkielégítések mögött a keserű valóság: lerobbant 148-as busz utasai gyalog folytatják az útjukat a csepeli Királyerdőben

Mintegy negyvenmillió forintos végkielégítést kapott a BKV tavaly áprilisban leváltott stratégiai igazgatója, Bosnyák Gyula – értesült a Magyar Nemzet. Eközben az ugyancsak a lap által feltárt, másik botrányos BKV-s végkielégítési ügyben a Fidesz a legfőbb ügyészhez fordult.

Közben a Fidesz bejelentette: a legfőbb ügyészhez fordul a BKV hétfőn távozott humánpolitikai igazgatójának végkielégítése ügyében a párt fővárosi frakciója. Németh Szilárd, a képviselőcsoport tagja az InfoRádióban úgy fogalmazott: a 100 millió forintról szóló szerződéssel összefüggésben felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja. A politikus hangsúlyozta: a Fidesz kezdeményezi Balogh Zsolt, a BKV általános vezérigazgató-helyettese és Székely Gábor, a felügyelőbizottság elnöke felmentését is.

Bár alig egy évig volt a BKV stratégiai igazgatója Bosnyák Gyula, tavaly áprilisi távozása után mégis gigantikus összeget, 39 millió forintot kapott – tudta meg a lap. Bosnyákkal eredetileg 2007-től 2011-ig szóló, határozott idejű szerződést kötött a közlekedési társaság, de kinevezése után egy évvel menesztették, mivel kudarcba fulladt a nevéhez köthető, a menetrend-módosítást tartalmazó úgynevezett paraméterkönyv elfogadtatása. Kiderült, hogy a paraméterkönyvet, amely negyven buszjárat megszüntetése révén 2,2 milliárd forintos megtakarítással kalkulált, nemcsak a társadalmi szervezetek és az érdekvédők, de a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága sem támogatja.

A kudarc miatt Bosnyák Gyula stratégiai igazgató mellett Somodi László akkori közlekedési vezérigazgató-helyettest is felmentették posztjáról. Ugyanakkor jellemző, hogy Somodi egy fillér végkielégítést sem kapott, mivel őt rendkívüli felmondással küldték el. A Magyar Nemzet forrásai szerint az ő „bűne” az volt, hogy a paraméterkönyv ügyében olyan önálló, a szakma által támogatható javaslatot dolgozott ki, amelyet nem egyeztetett a BKV-t ténylegesen irányító Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettessel.

Forrás: Magyar Nemzet, Mno.hu, Inforadio.hu

5 hozzászólás “Újabb BKV-s botrány” bejegyzésre

  1. bkvpocok szerint:

    Hát nincs olyan nap hogy legalább egy darab 148-as le ne robbanjon aláirást kéne gyüjteni majd be adni a BKV-nak hátha vissza kaphatnánk a régi jo 52-est.

  2. miska72 szerint:

    bkvpocok ez hülyeség!
    ÚJ BUSZOKAT!

  3. Attila szerint:

    Miska, még a régi Ikaruszok is jobban szerepeltek, mint a mostani új buszok. Bár kétségtelen tény, hogy azok már utazásra használhatatlanok túlnyomó részt.

  4. hugi szerint:

    Muszáj volt kinyírni az Ikarust, mert magyar volt. Ezt meg kell értenünk. Még szép, hogy Demszkyék nem vettek magyar buszokat!

  5. miska72 szerint:

    Attila igazad van. Ezek a buszok ping-pong asztal utra vannak tervezve, a kátyúkat nem szeretik. Az új volvo és az újabb IKARUS is kemény rugózású, ez szétrázza a magyar utakon a járműveket. Például 148-as.
    A kombino kényelmetlen! Ki tud kifordulva ülni kényelmesen? A Demszki meg AUDI A8-asban utazik! A 152-es járatán is milyen béna volvo busz jár! Ki vesz ilyen járműveket! Olyan mintha szinházba lennék! Minek az a 3 lépcső a buszban? Miért mem állították be a motort a sarokba, mint a csuklós volvo autóbuszon?
    MARGIT! NOOOOOOOOOOOOORMÁLIS?

Itt lehet hozzászólni !