Megkezdődött a Csepeli Művészeti Szemle – Cél a tehetséges gyerekek felfedezése

Csepel.hu

csmsz12

„Az igazi művészet az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki ezt minél több embernek hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője.” Kodály Zoltán idézetével nyitotta meg Morovik Attila alpolgármester a Csepeli Művészeti Szemlét a Kék Általános Iskolában március 20-án. A képzőművészeti kategória díjait átadták a tanulóknak, több mint kétszáz rajzot állítottak ki munkájukból az iskola galériájában.

A rendezvénysorozat megnyitóján köszöntötték Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Endrét, a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgató-helyettesét, Lázár Zsuzsát, a képzőművészeti zsűri elnökét, a Budai Rajziskola vezetőjét, Geisbühl Tündét, a művészeti szemle szakmai vezetőjét, Baksayné Tőzsér Editet, az alsós vers- és prózamondó verseny és a mozgásművészeti kategória felelősét, Szabó Ágnest, a szóló- és csoportos ének felelősét, Visnovitsné Németh Katalint, a felsős vers- és prózamondó verseny felelősét, Körömi Gábort, a báb és színjátszás felelősét, valamint dr. Szentkirályi Aladárt, a hangszeres zene felelősét.

A megnyitón a Mátyás Király Általános Iskola énekkara Kodály műveket adott elő, majd Szabó Barbara, a Vermes Miklós Általános Iskola 6. osztályos tanulója Arany János verset szavalt.

Ezután a képzőművészeti kategória képviseletében Lázár Zsuzsa szólt a gyerekekhez. Magas színvonalúnak értékelte a pályázatra beérkezett csepeli diákok munkáit. Beszédében hangsúlyozta: „Nincs annál fontosabb, hogy hatással tudjunk lenni a világra, a magunk környezetére. Fontos értéke a képeknek, hogy nem sikkad el a fő mondanivalójuk, hanem valamiért hatással lesz ránk.”

A résztvevő diákok dicsérő oklevelet vettek át Lázár Zsuzsától, a legjobban teljesített tanulók pedig korcsoportonként bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítésű díjakat kaptak Morovik Attilától, Tóth Endrétől és Morovikné Fülöp Csilla intézményvezetőtől.

A március 30-ig tartó művészeti szemlét a csepeli önkormányzat támogatásával a Nagy Imre ÁMK szervezi. További helyszínei a korábbi évek hagyományait követve a Nagy Imre ÁMK-ban (alsós és felsős vers- és prózamondó, báb és színjátszó verseny), a Fasang Árpád Zeneiskolában (hangszeres zene), a Mátyás Király Általános Iskolában (szóló- és csoportos ének), valamint a Radnóti Miklós Művelődési Házban (mozgásművészeti) lesznek.

 

AZS

Fotó: Gubis Mariann

Díjazottak: Bronz minősítést kapott:

Szász Boglárka – 2. osztályos  és

Győri Vivien– 2.  osztályos  a    Kék Általános Iskola tanulói

Felkészítő tanáruk: Illyés Gábor

 Örvendi Rebeka -2. osztályos-

Németh Réka -2. osztályos a    Széchenyi Általános Iskola tanulói

Felkészítő tanáruk: Jónásné Albert Erzsébet

Garzó-Art Hanna- 2. osztályos Kölcsey Általános Iskola – Nagy Imre Alapfokú Művészeti Iskola

Felkészítő: Dékányné Varga Krisztina

Domina Sára 2. osztályos Vermes Általános Iskola

Felkészítő: Becz Éva

Ezüst minősítést kapott:

Zágoni Viktória – 2. osztályos

Pohancsényi Natasa– 2. osztályos

Mészáros Mira- 2. osztályos – Kék Általános Iskola tanulói

Felkészítő tanáruk : Illyés Gábor

Daka Janka– Széchenyi Általános Iskola

Felkészítő: Jónásné Albert Erzsébet

Ádám Levente Sámuel-2. osztályos  Kölcsey Általános Iskola – Nagy Imre Alapfokú Művészeti Iskola

Felkészítő tanára -Dékányné Varga Krisztina

Smidt Boglárka– Vermes 1. osztályos

Kutfej Lia –Vermes 1. osztályos

Felkészítő tanáruk: Mucsi Ildikó

 

Arany minősítést kapott:

Kovács Roland Károly-2. osztályos Széchenyi Általános Iskola

Felkészítő: Albertné Jónás Erzsébet

Húrja Dalma -1. osztályos Kölcsey Általános Iskola – Nagy Imre AMI

Bodnár Zita– 2. osztályos Kölcsey Általános Iskola-  Nagy Imre AMI

Felkészítő tanáruk: Dékányné Varga Krisztina

Kiemelt arany:

Berke Adrienn -1. osztályos Kölcsey Ferenc Általános Iskola- Nagy Imre AMi

Felkészítő tanára: Dékányné Varga Krisztina

Filkor Rebeka– 2. osztályos Kék  Általános Iskola

Felkészítő: lllyés Gábor

Stump Ede -2.osztályos Széchenyi Általános Iskola

 

Díjazottak: Bronz minősítést nyert:

Maár Miranda 4. osztályos- Eötvös József Általános Iskola

Felkészítő: Nagy Ferencné Istenes Csilla

TurzóDorián-  4. osztályos Kék Általános Iskola

Felkészítő tanára. Illyésné Pentz Katalin

Daka Dorka- 4. osztályos Széchenyi Általános Iskola

Felkészítő tanára Jónásné Albert Erzsébet

Bita Boglárka-3,osztályos Kölcsey Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Vass Anita Barbara 4. osztályos – Vermes Általános Iskola

Felkészítő: Falcsik Veronika

Zahn Lívia – 3. osztályos  Vermes Miklós Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Felkészítő : Dékányné Varga Krisztina

 

Ezüst minősítést kapott

Ménard Janka-4. osztályos Katona József Általános Iskola

Felkészítő: Ménard Gabriella

Matuska Luca 4. osztályos Katona József általános iskola

Felkészítő: Kalteneckerné Kozma Katalin

Szabó Réka Sarolta-4. osztályos Kék Általános iskola

Felkészítő: Tóth Tímea

Szakács Domonkos—4. osztályos Kék Iskola

felkészítő: Illyésné Pentz Katalin

Virág Valentin- 3. o. Vermes Miklós Általános Iskola

Felkészítő. Majzik Erika

Himer Nimród 3. osztályos  Vermes Miklós Iskola- Nagy Imre AMI

Felkészítő: Dékányné Varga Krisztina

 

 

 

Arany minősítést kapott

Kovács Anna- 3. osztályos Széchenyi Általános Iskola

Felkészítő Jónásné Albert Erzsébet

Major-Sasvári Ákos 3. osztály – Kölcsey Ferenc Általános Iskola-Nagy Imre AMi

Felkészítő: Dékányné Varga Krisztina

Schmidt Franciska-3. o. Kölcsey Általános iskola- Nagy Imre AMI

Márton Dorina- 4. osztályos Kölcsey Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Felkészítőjük: Geisbühl Tünde

Kiemelt arany:

Győri Villő- 4. osztályos Széchenyi Általános Iskola

Dobos Dávid- 3. osztályos Széchenyi Általános Iskola

Felkészítő: Jónásné Albert Erzsébet

Besnyődi Petra- 4. osztályos – Kölcsey Ferenc Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Felkészítő: Dékányné Varga Krisztina

 

Díjazottak:Bronz minősítést kapott

SírmerBlanka  5. osztályos és Bicskey Attila- 5. osztályos

Mátyás Király Általános Iskola tanulói

Felkészítőjük: Lukács Katalin

Shulz Tamás- 5. osztályos Kölcsey Ferenc Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Felkészítő: Geisbühl Tünde

Moravetz Marcell 5. osztályos és Szedlacsek Dóra- 5. osztályos

Széchenyi István Általános Iskola tanulói

felkészítő : Jónásné Albert Erzsébet

Ezüst minősítés:

Gergely Nóra Anikó 5. osztályos, Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Felkészítő: Tényi Sarolta

Deme Alexandra-6. osztályos és

Hornyák  Péter – 6. osztályos Széchenyi István Általános iskola

Felkészítő: Jónásné Albert Erzsébet

Paksi Petra -6. osztályos  Nagy Imre Általános Iskola

Felkészítő: Kónya Gábor

Kovács Gréta- 5. osztályos Herman Ottó Általános Iskola

Felkészítő: Kirják Miklós

Repeji Petra 5. osztályos  Mátyás Király Általános Iskola

Felkészítő: Lukács Katalin

Terdik Réka- 6. osztályos Kölcsey Ferenc Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Felkészítő: Geisbühl Tünde

 

Arany:

Erdei Nóra- 5. osztályos Kölcsey Általános Iskola

Felkészítő: Geisbühl Tünde

Tóth Ruben- 5. osztályos Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Felkészítő. Tényi Sarolta

Koncsánszki Márk- 5. osztályos Karácsony Sándor Általános Iskola

Felkészítő . Balázs Krisztina

Kun Emese- 6. osztályos Nagy Imre Általános Iskola

Felkészítő : Kónya Gábor

Váradi Mercédesz- 6. osztályos Vermes Miklós Általános iskola

Felkészítő: Kirják Miklós

Kiemelt arany:

Kovacsics Mia – 6. osztályos Kölcsey Ferenc Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Toldi Máté -5. osztályos Kölcsey Ferenc Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Felkészítő tanár: Geisbühl Tünde

Ratovszky Márk -5. osztályos Széchenyi István Általános Iskola

Felkészítő: Jónásné Albert Erzsébet

Bronz:

Terdik Máté 8. osztályos- Kölcsey Ferenc Általános Iskola

Felksészítő :Geisbühl Tünde

Szamosi Doloresz- 8. osztályos- Nagy Imre Általános iskola

Felkészítő: Kónya Gábor

Geier Gábor-7. osztályos Széchenyi István Általános Iskola

Felkészítő: Jónásné Albert Erzsébet

Zai Flóra- 8. osztályos Mátyás Király Általános Iskola

Felkészítő: Lukács Katalin

Farkas Emese- 7. osztályos- Katona József Általános Iskola

Felkészítő: Faller Krisztina

Buzsik Bence-8. o Karácsony Sándor Általános Iskola

Felkészítő: Balázs Krisztina

Ezüst minősítést kapott:

Domonyi Bernadett- 8. osztályos és Tóth Áron-8. osztályos

Kölcsey Ferenc Általános Iskola

Felkészítő: Geisbühl Tünde

Verebélyi Viktória- 7. osztályos Nagy Imre  Általános Iskola

felkészítő: Kónya Gábor

Fátyol Szilvia 8. osztályos Karácsony Sándor Általános Iskola

Felkészítő: Balázs Krisztina

Béres Roland- 8. osztályos Széchenyi Általános Iskola

Felkészítő: Jónásné Albert Erzsébet

Arany minősítést kapott:

Kálmán Dorottya 7. osztályos- Kölcsey Ferenc Általános Iskola

Felkészítő: Geisbühl Tünde

Hegedűs Lilla- 8. osztályos Széchenyi Általános Iskola

Felkészítő: Jónásné Albert Erzsébet

Csorba Petra- 8.osztályos nagy Imre Általános iskola

Felkészítő: Kónya Gábor

Himer Anna- 7. osztályos Kölcsey Ferenc Általános Iskola- Nagy Imre AMI

Dékányné Varga Krisztina

Somogyvári Szonja-7.osztályos Vermes Miklós általános iskola – Nagy Imre AMI

Nagy Imre Dékányné Varga Krisztina

 

 

 

 

Egy hozzászólás “Megkezdődött a Csepeli Művészeti Szemle – Cél a tehetséges gyerekek felfedezése” bejegyzésre

  1. mid_the_gap szerint:

    nini, ott a lányom… 🙂

Itt lehet hozzászólni !