Orbán Viktor: A népszavazáshoz többség, az olimpiához egység kell

Hirado.hu

Orbán Viktor: A népszavazáshoz többség, az olimpiához egység kell

Szerdán több testület is ülésezett, ezeknek a konklúzióját vontuk le, és jutottunk arra, hogy Magyarországot megmentsük a szégyentől és komoly lejáratódástól, visszavontuk az olimpiai pályázatot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az népszavazás egy magyar ügy, de az olimpiát nem Magyarországon kell megnyerni. Az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység. Ezért nincs népszavazás Párizsban és Los Angelesben. Nincs arra példa a nyári olimpiák történetében, hogy olyan város kapja meg a rendezést, ahol erről népszavazás volt. Ha ott áll egy vitákból odaérkező Magyarország, ki fog ránk szavazni? Kérdéses, kaptunk-e volna egyetlen szavazatot is. Ez nagy szégyen. Kikapni lehet, de nem lehet akárhogy kikapni. Ronggyá vertek volna bennünket, ennek nem lehet kitenni bennünket, mert ennél többet érdemlünk – érvelt a miniszterelnök.

Jó pályázatot csináltunk, nyílt szívűek voltunk, tényleg meg akartuk csinálni, eközben a világ leminősít minket, és megalázó vereséget szenvedünk. Ennek nem akartuk kitenni Magyarországot – fogalmazott.

Álomgyilkosság történt

Sokan vagyunk Magyarországon, akik azt gondolják, az olimpia egy régi álom. Itt történt egy álomgyilkosság. Van egy szervezet, melyet nem az olimpia érdekel, hanem politikai párttá akar válni, ezért nem drága neki az álomgyilkosság. Ez itt az új SZDSZ, kis lökdösődés az MSZP-vel, aztán koalíció, erre kell felkészülni – mondta a Momentum Mozgalomról a kormányfő.

Itthon kell dönteni a rezsiről

A rezsicsökkentésről azt mondta: a kérdés, ki dönti el, hogy a magyar emberek hány forintot fizessenek a rezsire. Minden okoskodás felesleges, erről a magyar Országgyűlésnek kell dönteni. Az Európai Unió  ”nem a mennyei béke birodalma, hanem egy harci közeg”, ahol folyamatosan meg kell küzdeni a bürokratákkal, hogy ne vegyék el a magyar hatásköröket – fogalmazott.

Fair Brexitet szeretnénk

Beszélt arról is, hogy a britek szerinte nem hebehurgya emberek. Úgy vélte, nem érdemes megbüntetni őket, miután kiléptek az Európai Unióból. A magyarok ezért inkább fair Brexitet szeretnének, hogy a britek ne kishörcsögként puffogjanak ránk.

Baj van több nyugat-európai gazdaságban, Közép-Európa pedig rendkívül versenyképes. Egyre több német és francia cég dönt úgy, hogy ebben a térségben jobb cégeket létrehozni nekik – az adórendszer miatt is -, mint otthon. Ennek érthetően nem örülnek az anyaországban, és nem akarják, hogy a beruházásokat elvonjuk. Ezt a versenyt azonban tisztességesen kell vívni, és nem betiltani – szögezte le.

A kormányfő kijelentette, hogy az adóverseny ügyében Magyarország kész vétózni is ha kell, utalva arra az uniós tervre, amely az adójogszabályok egységesítésére vonatkozik.

Lopakodó hatáskörelvonás

A magyarok hajlandóak dolgozni, sokat dolgozni, és külföldön dolgozni. El kell dönteni, akarunk-e Európai Uniót, vagy nem. Nyomatékosította, hogy a munkaerő és a tőke áramlásának szabadsága össze van kötve az EU-ban. Így az nem megy, hogy például az osztrákok azt szeretnék, az ő tőkéjük szabadon áramolhasson Magyarországra, közben viszont a magyar munkavállalókból nem kérnek – hívta fel a figyelmet, közölve: ha Ausztria büntetni akarja a magyarokat, “mi büntetni fogjuk a osztrák tőkét”.

Ebben az ügyben ravaszkodás zajlik, kis részletszabályokat találnak ki. Lopakodó hatáskörelvonásról és szerződésmódosításról beszélhetünk, ezért kell nekünk vétózni, és nyíltan megbeszélni a problémákat. Ma az Európai Unió azért szenved válsághelyzetektől, mert sehol nem tartják be a szabályokat – hangoztatta Orbán Viktor.

Azt az osztrák elképzelést is bírálta, hogy egy ott dolgozó, adót fizető magyar csak akkor kapja meg az osztrákokat megillető családi ellátást, ha a gyermeke is ott van vele.

Az unió felől rendre visszatérő kritika éri a közmunkát is a munkahelyteremtő támogatások kapcsán. Az embernek mégiscsak meg kell védeni magát a veszélyekkel szemben – mondta a miniszterelnök, aki emlékeztetett arra, hogy „összegyűjtötte” az öt legfőbb veszélyforrást.

Közmunkára mindig szükség lesz

Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több embernek legyen munkája, és azt minél jobban fizessék meg. Segíteni kell ezt a folyamatot. Szakmai részletkérdés, hogyan tesszük, a célokban kell megegyezni. Mindig van több tízezer ember, aki nem tud az üzleti alapon működő munkaerőpiacon állást találni. Közmunkára ezért mindig szükség lesz, csak az a kérdés, ez mekkora méretű – magyarázta.

Nicsak, ki beszél?

Az előttünk álló év egy szép kérdése lesz, mi a különbség a civil és a civil szervezet között. Szerinte civil szervezet, mely egy-egy téma kapcsán megszerveződik, és igyekszik a döntéshozókat valamilyen irányba befolyásolni annak kapcsán. Magyarországon mintegy 60 ezer civil szervezet van. Ettől különbözik, hogy vannak nemzetközi hálózatok. Ezek fizetik az aktivistákat, és nemzetközi érdekeket, a globális tőkét képviselik. Az előttünk álló politikai évadban az lesz a kérdés, hogyan kezeljük az utóbbi szervezeteket. Ezt nem is mi magyarok, hanem az amerikaiak „tették az asztalra” egy általános, nyugat-európai problémával állunk szemben – jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva elmondta: a határon túli szervezetekre megvannak az átláthatóságot célzó jogszabályok.

Mi abban akarunk segíteni a magyaroknak, hogy tudják „nicsak, ki beszél?” – fogalmazott.

A nemzetközi tőkét képviselő szervezeteknek a jelenlétét is elviseltük az elmúl húsz évben. Elvoltak, mint szálka a bőr alatt. Ami sok, az a migráció ügyében tanúsított magatartásuk. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy olyan szervezetek, melyek az ismeretlenség homályában maradnak, folyamatosan arra buzdítsák a migránsokat, hogy sértsék meg a jogszabályokat, és jussanak be az országba. A nemzetközi tőkét képviselő, elsősorban a Soros Györgyhöz tartozó szervezetek folyamatosan azon dolgoznak, hogy Magyarországot gyengítsék, a határt átjárhatóvá tegyék, behozzák a migránsokat, ezzel átléptek egy határt – hangsúlyozta.

Az unió eközben lassú és rossz irányba mozog. Ahelyett, hogy a görögöket és az olaszokat arra kényszerítenék, védjék meg a határaikat, a mi munkánkat pedig elsimernék, bevezetnek egy olyan szabályt, miszerint az Európai Unió állampolgárait fogják vegzálni a határon. Ez szisztematikus útlevélellenőrzést jelent, és több órás sorokat okoz majd a magyar határon. Ez senkinek sem jó. Miközben az illegális migránsokat folyamatosan beengedik az unióba, az útlevéllel rendelkező, törvénytisztelő európaiakkal szemben teljes ellenőrzést követelnek. Ez egy agyrém – vélte a miniszterelnök, aki szerint elemi érdekünk, hogy Brüsszelt jobb belátásra bírjuk.

Forrás: Hirado.hu

7 hozzászólás “Orbán Viktor: A népszavazáshoz többség, az olimpiához egység kell” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    Hangzatos, azonban mind politikailag, mind jogilag önellentmondó cím, illetve érv rendszer.
    A népszavazás jogintézménye a legerősebb demokratikus “népi” kezdeményezés, lehetőség, hogy az állam jogalkotásához kapcsolódva, a választópolgárok, közvetlen legitimáló funkciójukat kifejthessék. Ennél közvetlenebb kapocs, választópolgár és egy intézkedés között nincs – a főleg nem a párt fegyelem alapján az önálló gondolatoktól megfosztott párt képviseleti rendszerben.

    Pontosan megmutatta, hogy a “nem” válasz a betelepítési kvóta elleni népszavazás alkalmával, hiába voltak többségben, nemzeti egység nem született, hiszen a szavazás érvénytelen lett,
    A népszavazáshoz igenis nemzeti, népi egység kell – Wass Albert szavait megszívlelve, mégis inkább a nemzet szót használnám a továbbiakban.
    A nemzeti egység egy közös, közvetlen akaratot érvényesíthető szavazáson jelenik meg, s mivel a jogi szabályozás szerint csak eldöntendő kérésként tehetőek fel a kérdések, a válaszok, illetve azoknak mind számbeli, mind érvénytelenségi hiányának oka folytán, szintén egy választ jelentenek. (Sajnos a “kvóta” nemzet szavazásnál a politikai elit nem tudta egységbe forrasztani a nemzetet, a gyűlöletre építő “nem” sulykolása a távolmaradást erősítette, amiért a kampány felelőssé tehető.)
    Visszatérvén az olimpia ügyére.
    Azzal, hogy a nemzeti egységet Orbán egy politikai pártok között, a nemzetet alkotó szavazó polgárokat kihagyva, akaratuk, véleményük megkérdezése nélkül titkos politikai paktumot kötött, hol regnáló, hol szenvedő általa kommunistának nevezett baloldali pártokkal, ismételten bebizonyította azt amit a rendszerváltás néven megcsúfolt politikai hatalom átmentéskor kötöttek.

    A népszavazás erősebb, mint a parlamenti pártok közötti eltitkolt megállapodások, s érvényességük esetén kötelező erővel bírnak.

    A nemzetet ismételten elárulták.

  2. csapajev szerint:

    Szerinte…

  3. ZsiványZoli szerint:

    Lányok lányok öltözzetek fehérbe // Szórjunk virágot Orbán Elvtárs elébe// Pusztuljon a reakció egy szálig// Éljen,éljen Orbán Elvtárs sokáig!

  4. Nagyapó szerint:

    Letiltatni! Sikerült ismét egy, a témához nem illő cikket kiollóznia. Emlékezzen a kérdésre: “Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”! Hol itt a népszavazás? A lényeg, hogy a pártok támogatták az olimpiai pályázatot, majd az álbal rájött, hogy nem lesz haszna (azaz nem tud lopni), ezért hátraarcot csinált. A Jobbik szokott sunyi politikáját folytatva hallgat ill. próbál politikai hasznot szerezni. Egyedül az LMP maradt hű elvéhez.
    Sajnos igaza van a miniszterelnöknek, mert semmi szükség arra (népszavazás után, hogy az ellenzéki pártok 7 éven keresztül rohangáljanak Lausanneba feljelentgetni országunkat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. ZsiványZoli szerint:

    Felcsútnak kisvasútja medve módra szusszan// Fák alatt ma messze indul völgyből hegyre néz// Mennyi gyermek útrakelhet énekelve hosszan// Kisvasúton messze menni édes mint a méz// Országunknak háza fényes mint a csillag// Benne mennyi dundi mackó benne mennyi kincs// Köszönjük néked Orbán Elvtárs,kiért a hálánk tiszta lángja ég!

  6. Nagyapó szerint:

    „Kihívások előtt állunk, melyeket – hitem szerint – közös alapokon, partnerséggel le tudunk küzdeni. Ugyanakkor óriási lehetőségeink is vannak, hogy előre lépjünk közös céljaink eléréséért”
    – írta Donald Trump Orbán Viktornak.
    http://magyaridok.hu/belfold/trump-levele-orbannak-egyutt-gyozzuk-le-kihivasokat-1440568/

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. ZsiványZoli szerint:

    Nagyapó! Mik a közös célok?Az USA külpolitikáját ismerve,köszi szépen,nem akarok semmit közösen velük.A fasiszta Izrael legfőbb csatlósától jobb megtartani a 2 lépés távolságot.Így is fosni kell az iszlámtól,ha még mélyebben benyalunk a zsidóknak,ezt a kis országot akár 12 óra alatt lángbaboríthatják az iszlám terroristák akik már minden nagyobb városunkban jelen vannak és csak a parancsra várnak.Az arab kebab árus,a pénzváltó,az egyetemista,a több éve itt élő családok,mind lehetnek terroristák.Vagy esetleg a ruszkik ellen akarnak minket felhasználni?Menjen az USA máshová,ha 56-ban nem jöttek segíteni,sőt a Spanyol önkénteseket sem engedték ide,most már felejtsenek el minket.

Itt lehet hozzászólni !