Csepel.info

Magyar Nemzet, Mindenamifoci.blogzona.hu, Csepel.info

Grosics Gyula úszik a levegőben

Nem a németek nyerték meg a berni döntőt, hanem a magyarok vesztették el – tartja a Fritz Walternak tulajdonított mondás. Szépen és elegánsan hangzik ez az Aranycsapat-verő gólvágó szájából, ám nem teljesen igaz, ha megnézzük, hogy Németország nem „csupán” egy labdarúgó-világbajnokságot nyert 55 évvel ezelőtt, 1954. július 4-én. És ugyanígy Magyarország sem csak vesztett a 2–3-as végeredménnyel záruló finálén, hanem nyert is. Az 1956-os forradalmat.

A „berni csoda” ugyanis öntudatot adott a II. világháborút elvesztő németeknek: a mesterségesen megosztott nemzet közel tíz év után először mert és tudott együtt örülni és ünnepelni. Azóta pedig 2006-ban egy otthoni bronzérem kapcsán vették a bátorságot, hogy büszkék legyenek magukra. Mert mertek nagyok lenni, de ez most más kérdés.

Futballban ugyebár a „ha” szó állandó kispados. Ám javaslom, hogy most küldjük egy kicsit pályára, és nézzük meg, mi történt volna, „ha” Sebes Gusztáv tizenegye hozza haza a Rimet-kupát. Talán hatalmas felvonulás haladt volna végig a Sztálin úton, ahol az Aranycsapat mellett a nyitott buszban ott ült volna Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára is. Talán a sportolók és a politikus vidáman és mosolyogva fogadták volna a nép gratulációját, vörös léggömbök szálltak volna az ég felé, az orrhangú filmhíradóban pedig felolvasták volna Nyikita Szergejevics Hruscsov elismerő közleményét, amelyben az SZKP főtitkára talán azt is leszögezte volna: ez a győzelem az imperializmus felett aratott győzelem is. Talán munkaversenyt neveztek volna el Puskás Öcsiről, talán téeszavatókról ment volna edzésre Bozsik Cucu. Vagyis talán az eddiginél is undorítóbban dörgölődzött volna a pártelit, kihasználván, hogy kommunista „címerben” lettek a legjobbak a mieink.

Ehelyett már a vesztes döntő napján zavargások kezdődtek, az utolsó reményüket is elvesztő kisemmizettek villamosokat borogattak és elképesztő összeesküvés-elméleteket szőttek. Hogy Sebes eltaktikázta a meccset. Hogy Puskásnak sérülten nem lett volna szabad játszania. Hogy a németek szöges cipőik miatt nyertek. Hogy a bírók eladták a döntőt. Hogy a magyarok eladták a mérkőzést. Hogy a mieink politikai utasítást kaptak: nem nyerhetnek. Egyik sem nyert bizonyítást, és épp ez a kibeszéletlenség adta, sőt adja meg a berni kilencven perc drámáját. Mert ebben a bukásban így már benne volt minden: a padlássöprés, az internálás, a csengőfrász és a nagy fekete autók is. Sosem tudjuk meg, hogy mi történt volna, ha mindehhez egy mindent elsöprő győzelmi katarzis is társul. Történészek állítják: a németeknek ettől az aranytól sikerült talpra állniuk. Igaz, nekik Marshall-segély jutott mellé, nekünk meg ötéves tervek és Rákosi magyar gyapotja – és az ezüst ugyebár. Ám történészek hangoztatják azt is: 1954 keserűsége nélkül elmaradt volna 1956 tisztítótüze is.

A berni pofon nem csak az Aranycsapat későbbi sorsát határozta meg. A „disszidens” sportolók kezdeti megalázottságát és későbbi sikeres életét ezrek élték át, akik úgy érezték, nincs maradásuk, mert megállt az idő. Az otthon maradtak közül sokan legendákhoz hasonlóan őrültek bele a feldolgozhatatlanba, vagy épp ellenkezőleg: példát mutattak emberségből és tisztességből annak ellenére, hogy folyamatosan nyakukra járt az ÁVO, vagy jelentett róluk a szomszéd.

De kaptunk még stílusos taslikat a focin keresztül. Az irapuatói 0-6 sem csak az állítólagosan „betésztázott” magyar válogatott kudarca ugyanis, hanem a zabáltató Kádár-rendszer metaforája is. És 2009-ben mi is vonhatunk le tanulságokat abból, hogy szinte minden „jó” játékosunk komolyan veszi: „el lehet menni, kérem szépen”. Azt írtam, jó? Igen, mi már beérjük kevéssel is. Mi már nem az évszázad meccsének visszavágójára töltjük meg a Népstadiont, hanem Málta ellen. Mi már nem attól gurulunk dühbe, ha elveszítjük a vb-döntőt, hanem már akkor is nekirontunk a Fradi játékosainak, ha elvesztik a bajnokságot. Azt a bajnokságot, ahová évek után most sikerült visszamászniuk.

Kár, hogy idejutottunk, dehát innen szép a győzelem, értsünk bármit is ezalatt. Nehéz lesz, különösen addig, amíg részeg szertárosok kergetik le a gyerekeket a falusi gyepekről, mondván: ma fontos meccs lesz. Rendben, de akkor holnap ki fog játszani?

Tompos Ádám

mno.hu

Szöllősi György sportújságíró hasonló témában írt jegyzetét itt olvashatják el.

This entry was posted on 2009. július 4. szombat at 21:46 and is filed under Sport, Történelem, Vélemény. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.