Kiemelték az Észak-Csepelnél talált bombát

MTI, Magyar Idők

image-0-02-05-8c0ff77eb7dc522c10e2e155cef534d14cbc81dd83ba03613b90e99aa470b93d-v

Kiemelték a vízből a Duna budapesti szakaszán két héttel ezelőtt talált világháborús bombát szerda délután, a Déli összekötő vasúti híd közelében, emiatt forgalomkorlátozás van érvényben a környéken, ami érinti a híd vonatforgalmát is. A bomba kiemelése után feloldották a forgalom korlátozást.

Kürti Dezső, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének parancsnokhelyettese az MTI-nek elmondta: az 500 kilogramm tömegű, GP-1000-es típusú amerikai bombát egy hadihajó fedélzetére hozták. A tűzszerészek megkezdik a hatástalanítás megtervezését.

A környéken bevezetett forgalomkorlátozások egyelőre érvényben maradnak.

Kürti Dezső korábbi tájékoztatása szerint a bomba a hídtól 140 méterre délre és a keleti parttól 150 méterre, öt és fél méter mélyen volt.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt közölte: megnyitották a Rákóczi hidat, a budai alsó rakpartot a Rákóczi híd és a Petőfi híd között, a Pázmány Péter sétányt, a Dombóvári utat és a Művészetek Palotája körüli kisebb forgalmú utakat. Az 1-es villamos és a csepeli, H7-es HÉV ismét a teljes vonalon közlekedik.

A MÁV honlapján azt írta: befejeződött a hatósági intézkedés, így újra elindulhatott a vonatforgalom Ferencváros és Kelenföld között. A menetrend szerinti közlekedés várhatóan az esti, késő esti órákban áll helyre az érintett vasútvonalakon.

A bombát először november 9-én próbálták meg kiemelni a vízből, akkor azonban a nagy sodrás, a megerősödött szél miatt nem tudtak olyan fix pontot rögzíteni, ahonnan a búvárok merülhettek volna, ezért felfüggesztették az intézkedést.

Forrás: MTI, Magyar Idők

Itt lehet hozzászólni !