Ilyen az, amikor tényleg veszélyben a sajtószabadság

888

cumhuriyet

Törökországban őrizetbe vették a Cumhuriyet című ellenzéki lap főszerkesztőjét és publicistáját. A rendőrség ezenkívül letartóztatási parancsot adott ki az újság 13 újságírója, illetve igazgatósági tagja ellen jelentette az Anadolu hírügynökség.

Őrizetbe vették a Cumhuriyet című kormánykritikus ellenzéki napilap főszerkesztőjét hétfőn Törökországban, Murat Sabuncut és az egyik publicistáját, Güray Özt az otthonukban tartott házkutatáskor – jelentette maga az újság internetes oldalán.

A beszámolót az Anadolu török állami hírügynökség is megerősítette. A rendőrség házkutatást tartott a lap igazgatótanácsa vezetőjének otthonában is, Akin Atalay azonban külföldön tartózkodik.

A Sabah című kormányközeli napilap értesülései alapján összesen 14 igazgatósági tag és újságíró – köztük Can Dündar, a napilap korábbi főszerkesztője – ellen adtak ki elfogatóparancsot, de ő hónapokkal ezelőtt Németországba költözött. Egy további személynél – idős korára való tekintettel – csak házkutatást tartanak majd.

Az illetékes ügyészség közölte: a gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.

Törökországban az elmúlt három és fél hónapban több mint 37 ezer embert vettek őrizetbe és mintegy százezer közalkalmazottat menesztettek vagy függesztettek fel munkaköréből a júliusi összeesküvéssel kapcsolatban.
Európa támogatja Erdogant

Erdogan antidemokratikus lépéseit az Európai Parlament silány nyilatkozatokban kritizálja, ám az Európai Bizottság és Németország lényegében szemet huny a török kormány antidemokratikus intézkedései fölött. A migrációs válság kapcsán megszületett Merkel-Erdogan paktum értelmében Törökország védettséget élvez.

Forrás: 888

Itt lehet hozzászólni !