Németh Szilárd: Új egység jött létre, amely képes kiállni Magyarországért

Frisss.hu

Németh Szilárd: Új egység jött létre, amely képes kiállni Magyarországért

A sikeres népszavazás eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítást nyújtott be. Tegnap Sárváron Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke értékelte a népszavazást.

A sárvári vár különtermében hangzott el a címben is látható mondat, amelyre Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke utalt beszédében. Az értékelést megelőzően dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő köszöntötte a vendégeket, egyúttal megköszönte a megye lakosságának aktív közreműködését a 2016. október 2-i népszavazáson. Az ország egészét tekintve a nyugati országrész szavazói vonultak legtöbben az urnák elé, hogy nemet mondjanak a brüsszeli politikának.

Ennek sikeréről, valamint a döntés következményéről tartott beszédet Németh Szilárd kormánypárt politikus. Örömét fejezte ki, hogy a megye három körzetének – Szombathely, Sárvár és Körmend – lakosai elkötelezettek. A népszavazás eredményeként 3 362 000 fő vett részt és tette egyértelművé, hogy új egység jött létre, amely képes kiállni Magyarországért, illetve elutasítja Brüsszel agresszív migránspolitikáját.

Orbán Viktor miniszterelnök a népszavazás eredményeinek ismeretében alkotmánymódosítást nyújtott be. A törtélemi beadvány egyértelművé tenné, hogy csoportosan betelepíteni csak úgy lehessen Magyarországra, ha azt saját maga személyében kéri és megfelel azon jogszabályoknak, amelyeket a parlament létrehozott.

A javaslatot egyébként már október közepén tárgyhalhatja, majd a jövő hónap elején el is fogadhatja az Országgyűlés.

Forrás: Frisss.hu

19 hozzászólás “Németh Szilárd: Új egység jött létre, amely képes kiállni Magyarországért” bejegyzésre

  1. joságos szerint:

    Mióta sikeres egy érvénytelen, bukott népszavazás?

  2. Grün Izidor szerint:

    joságos!
    Ha a Vezír azt mondja, hogy érvényes volt akkor az volt!
    Csak kétmillió birka kell, akik tapsolnak neki! 😛 😀

  3. Jobban szerint:

    http://www.origo.hu/newsfeed/index.html
    Halálkamion: afgán férfi
    irányította a bűnszervezetet
    Milliárdokat kerestek az embercsempészek, 71 migráns halt meg a hűtőkamionban.

  4. Jobban szerint:

    az EP-ben továbbra is jelentős többsége van a felső határ nélküli betelepítési kvótának.
    http://www.origo.hu/itthon/20161012-gulyas-az-europai-baloldal-tovabb-erolteti-a-betelepitest.html

  5. Nagyapó szerint:

    joságos és idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez eetásak! Már citáltam, de nézzék meg mit jelent az érvénytelen népszavazás! Gy.k. azt jelenti az érvénytelenség, hogy eredménye nem kötelező az Országgyűlésre!!!! Nem kötelező, de az Országgyűlés egy beadványra nyugodtan dönthet, mert van 3,3 millió támogatója.!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Surci szerint:

    Nagypapi! en sem szeretem a migransokat de nekem ne azt mondjak hogy van 3,3 milla tamogato hanem 4,7millio nem tamogatta😪😔

  7. Betke szerint:

    Ritka jó képet sikerült lõni, így kell örülni annak, hogy 4,7 millióan nem mentek el?? És milyen elégedett!

  8. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    (nem akarok migránsokat!)
    Azt szeretném megkérdezni, mint véleményét, ha a tegyük fel a szociknak összejött volna a boltzáras népszavazás és ugyailyen “sikeres” lett volna, akkor is így járt volna el a kormány?

  9. Grün Izidor szerint:

    Öreg Pöcs!
    “Hivatalosan is érvénytelenné nyilvánította az október 2-i kvótanépszavazást a Nemzeti Választási Bizottság.”
    Olvasgasd és próbáld értelmezni! 😛 😀
    http://hirtv.hu/ahirtvhirei/nvb-ervenytelen-a-kvotareferendum-1365854

  10. jocosaurus szerint:

    A népszavazás rávilágított, hogy ebből a migráns-témából nem fognak megélni. Akármit kommunikálhatnak, 5 millió ember az több mint az ország népességének fele, akiknek hiába kongatta a fidesz a vészharangokat.

  11. Jobban szerint:

    „Az 1956-os forradalom és szabadságharc azt üzeni, hogy csak magunkra számíthatunk”

    A huszadik század megszállásai után kulcskérdés a nemzeti szuverenitás és a demokrácia

    http://magyarhirlap.hu/cikk/68494/Az_1956os_forradalom_es_szabadsagharc_azt_uzeni_hogy_csak_magunkra_szamithatunk

  12. Jobban szerint:

    Gazdasági bevándorlók aggasztják Olaszországot
    MTI2016.10.12. 15:306
    Mostanra már a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba érkező gazdasági bevándorlók áradata jelenti a fő problémát a migrációs hullám megfékezésén dolgozó Európai Unió számára – figyelmeztetett Fabrice Leggeri, a nemrég alakult közös európai uniós határ- és parti őrség vezetője.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20161012-migracio-gazdasagi-bevandorlo-olaszorszag-frontex-fabrice-luggeri.html

  13. Nagyapó szerint:

    Surci! 3.3 millóan nemmel szavaztak, 4,7 millió pedig egyetértett, csak nem ment szavazni! Lehet folytatni, mint az óvodások!
    Aki nem szavazott, nem számít.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Nagyapó szerint:

    Betühalmaz! Ha összejött volna a baloldal – “dolgozókat védő” – népszavazása, akkor az Országgyűlésnek kellett volna dönteni! Ilyen egyszerű.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Újra citálom a törvényt, hátha megérti (bár kétlem)!
    “2013. évi CCXXXVIII. törvény
    9. A népszavazás kötőereje

    31. § (1) Az Országgyűlés – ha a népszavazás törvényalkotási kötelezettséget keletkeztet – köteles a népszavazás napjától számított száznyolcvan napon belül az érvényes és eredményes népszavazás döntésének megfelelő törvényt megalkotni.

    (2) A népszavazással hozott döntés az Országgyűlésre a népszavazás napjától – ha a népszavazás törvényalkotási kötelezettséget keletkeztet, a törvény kihirdetésétől – számított három évig kötelező.”

    Érti? Ha érvényes kötelező, ha nem érvényes, nem kötelező az országgyűlésre!!
    Ez van most, a kormány lépett. Alaptörvény módosítás, amiben a szocik nem képviselik választóikat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Grün Izidor szerint:

    Öreg Hüje!
    Tehát akkor olyan ez mint a lány kérdése a rabbihoz.
    Rabbi, holnap lesz az esküvőm. Vegyek a nászéjszakára hálóinget vagy ne vegyek?!
    Nézze kedves mindegy, így is meg lesz b…va meg úgy is! 😛 😛

  17. joságos szerint:

    Azért arra kíváncsi vagyok, hogy nagyapó honnan tudja, mivel értett egyet az a 4,7 millió ember aki otthon maradt.

  18. jocosaurus szerint:

    Nagyapó: 5 millió ember még a fáradtságot sem vette, hogy elmenjen. Ezt az ügyet a fidesz fújja föl, hogy ne kelljen másról beszélni. Egyszerű ez, mint az egyszeregy, talán még egy magafajta csekélyértelmű medvebocs is megérti.

Itt lehet hozzászólni !