Kerítéseket építenek maguk köré a németek

Mandiner, Index, Csepel.info

Történetében először, biztonsági okokból teljesen körbevették kerítéssel a müncheni sörfesztivált. Kölnben is kerítés épül szilveszterre, hiszen ismét ünnepelni szeretnének az emberek, és persze anélkül, hogy a nőket megerőszakolnák. Közben persze a balliberálisok állítják: az illegális migránsok nem erőszakosak. 

Megkezdődött a müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja. A rendezvényen idén különösen odafigyelnek a biztonságra: első ízben teljesen körbekerítették a rendezvény helyszínét, és belépés előtt mindenkit ellenőriznek, nagyobb csomaggal pedig be se engednek a fesztiválra.

Az Oktoberfest október 3-ági tart, a szervezők mintegy hatmillió embert várnak. A legolcsóbb sör literje 3000 forint körül alakul.

A német rendőrség kerítésekkel védené szilveszterkor a kölni dóm épületét is – mondta szerdán Gerd Bachner, a dóm prépostja. A rendőrség tervei szerint “szabad, de ellenőrzött hozzáférést” biztosítanak újévkor a székesegyházhoz. A még nem végleges tervek értelmében a dóm körül 100 méteres távolságban akadályt létesítenek, vagy kerítést húznak, amin keresztül több helyen is kapuk vezetnek majd az épülethez.

Bachner hangsúlyozta: “az ige elkerítése” egyáltalán nincs ínyére, hiszen “az ember rögtön egy belépni tilos táblára gondol”. “Ez azonban sosem lehet igaz a székesegyházra” – mondta. Azt is mondta, hogy hálás a városvezetésnek, amiért a biztonsági zónát létrehozza, mivel arra nagy szükség van, írja az MTI.

“Nem szabad megengednünk, hogy a Kölnbe látogatók féljenek” – mutatott rá. A kölni székesegyház védelmének megerősítése azonban nemcsak a szilveszterre vonatkozik, hanem túlmutat azon, és a keresztény hagyományok tiszteletben tartásával kell, hogy megtörténjen – mondta Bachner.

Azért éppen a kölni eset hírértékű, mert legutóbb szilveszterkor több száz szexuális és rablótámadás történt leginkább nők ellen.

Szabó szerint a magyarok erőszakosak

Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő szerint nem az illegális bevándorlás veszélyes, hanem mi, magyarok, mivel a magyar férfiak a szexuális erőszaktevők. A politikus és pártja 15 ezer illegális muszlim bevándorlót szeretne Magyarországon letelepíteni – a kötelező betelepítéseken kívül persze, amit szintén támogat.

Szabo_magyarok

Szabó Szabolcs Facebook-bejegyzése: nem mindenki hitte el a politikus állítását, mások inkább a “libsik” pusztulását látnák

A politikus korábban is kiállt amellett, hogy az illegális bevándorlás veszélytelen. Sőt. Új internetes plakátja szerint valójában mi magyarok vagyunk veszélyesek, mivel amíg 500 ezer illegális bevándorló ment át Magyarországon, addig a magyar férfiak 80 ezer nőt erőszakoltak meg.

Forrás: Mandiner, Index, Csepel.info

 

2 hozzászólás “Kerítéseket építenek maguk köré a németek” bejegyzésre

  1. Nikopapa szerint:

    Csepel info az oldal neve, nem migráns info, ne eröltesd a nézeteid az olvasókra kedves szerkesztő, már többször láttam erre példát… köszönöm

  2. Jobban szerint:

    http://www.hirado.hu/2016/09/12/kislanyt-akart-megeroszakolni-egy-migrans-bicsken/
    Egy 12 éves kislánnyal erőszakoskodott a bicskei befogadó állomás egyik lakója Bicskén. A menekültkérelmének elbírálására váró, 40 év körüli török férfi megtámadta a kislányt, lerángatta több ruhadarabját és meg akarta erőszakolni. A gyermeknek bár meztelen alsótesttel, de sikerült elmenekülnie.

    A támadót a rendőrök elfogták, szexuális visszaélés miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A török férfit a Székesfehérvári Járásbíróság hétfő délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális visszaélés bűntette miatt folytat eljárást.

Itt lehet hozzászólni !