Alkotmányellenesen büntet a BKV
MTI, Hirado.hu, Mfor
Egy BKV-jegy 300 forint lesz, a havi bérlet pedig 9400 forintba kerül, miután csaknem öt százalékkal többet kell fizetni Budapesten a közösségi közlekedésért a júliusi áfaemelés miatt. erről szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Az MSZP és az SZDSZ képviselőinek szavazataival, vita nélkül döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a BKV-tarifák idei újabb, maximum 4,8 százalékos emeléséről.
Az év eleji több mint 10 százalékos tarifaemelés után a BKV azért kezdeményezte az újabb díjemelést, hogy elkerülje azt a több száz millió forintos veszteséget, amit az áfa 5 százalékos emelése miatt elszenvednének júliustól.
A díjemelés után egy vonaljegy 300 forintba kerül az eddigi 290 forint helyett, s ez 3,4 százalékos emelést jelent. A dolgozói bérlet 4,4 százalékkal drágul, s így 9400 forint lesz. A tanuló-nyugdíjas bérlet 4,2 százalékkal emelkedik, s 3700 forintba kerül majd. Az emelés mértéke a családi jegynél a legmagasabb 4,8 százalékos, 2.200 forint lesz.
A díjemelésről szóló döntéshozatalban nem vettek részt az ellenzékiek, akik a napirend szerintük antidemokratikus megszavazását követően elhagyták az üléstermet, de a folyosón továbbra is várakoznak.
Forrás: Hirado.hu
Alkotmányellenesen büntet a BKV
Megkülönböztető jellegű, és nem felel meg az alkotmányos követelményeknek, hogy a BKV pótdíjköveteléseit ötéves elévülési időn belül érvényesíti, amennyiben valakit a metrón, vagy a HÉV-en bírságolnak meg, ezért Szabó Máté ombudsman kezdeményezi, hogy a pótdíjkövetelések elévülési ideje minden közlekedési eszköz esetén egy év legyen.
Szabó Máté hivatala szerdán közölte az MTI-vel: az országgyűlési biztos már egy tavalyi jelentésében rámutatott, hogy egy minisztertanácsi rendelet alapján – a Polgári törvénykönyvben meghatározott általános, ötéves elévülési idő helyett – egyéves határidőt kellene alkalmazni valamennyi pótdíjkövetelés érvényesítésében.
Hozzátette: megállapítása szerint a BKV a jogállamiság elvével és az abból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, ha pótdíjköveteléseit az egyéves elévülési idő esetenként többszörös elteltével kezdi érvényesíteni.
Úgy vélte: az utasok között nem tehető megkülönböztetés attól függően, hogy éppen autóbusszal, vagy metróval utaznak, ezért a BKV-nak minden esetben az egyéves elévülési szabályt kellene figyelembe vennie. A követelések érvényesítésének – közlekedési eszköztől függő – eltérő gyakorlatával a közlekedési társaság megvalósítja a metróval, HÉV-vel, fogaskerekűvel utazók hátrányos megkülönböztetését – írta Szabó Máté.
Szabó Máté a közlés szerint emiatt kezdeményezte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternél a vonatkozó kormányrendelet módosítását.
Forrás: Mfor
Hiába, kell a pénz a haveroknak. Ha nem emelnek, miből lopnának?
http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=273449
Én azt hittem, hogy ez a színészhang téma csak valami buta vicc. Amikor tegnap hazafelé meghallotttam, még akkor is azt hittem, hogy a járművezető viccelődik, mert annyira érdekes volt az egész. Ma reggel azonban két dolgora döbbentem rá, amikor egy másik járaton ismét elhangzott a vicces előadás: 1. Nem volt vicc! 2. (Ez még sokkal inkább megviselt): hogy én még tényleg most is milyen naív és végtelenül buta vagyok, amikor azt gondolom, hogy NINCS ekkorra pofátlanság a FÖLDkerekségen.
Valamiért sokan nem akarják tudni, hogy ismert színészeink jelentős része nagyon is aktívan kötődik egy-egy politikai párthoz. Persze nem lelkesedésből és véletlenül sem ingyen.
A generálisok állami kitüntetéseket kapnak, a többiek zsíros megbizatásokat. Például jó pénzért megbízásokat kapnak állami cégektől. Pl. a BKV-tól.
Emlékszem 94-re, amikor Moldova kegyvesztett lett. Berágott a “kollégákra” és rendesen be is szólt az egész pénzéhes bandának, akiknek a választás megnyerésekor, egy öszödi típusú összejövetelen semmi más témájuk nem volt, mint hogy “mi lesz a bétémmel”, meg mikor fizetik ki a költségtérítést.
Majd figyelni kell a hangokra és összevetni azokkal a hangokkal, amik majd a következő választási kampányban szólalnak meg a ballibekért.
Meglepő lesz az egyezés.
Ma már nincsenek olyan karakteres színészek, mint a múltban, akiken nemzedékek nőnek fel és alkotásaik öröknek nyilváníttatnak. Nem, mintha nem lenne számtalan tehetséges utód, de mint mindent, az Életünk MINDEN területét, ezt is utolérte az a leértéktelenedés, ahol a hangsúly nem a tehetségen, hanem az érdekeken és a politikai irányvonalakon nyugszik. Hát hogyan lehetséges, hogy a Nemzet Színháza nevet viselő intézmény úgy üzemeljen, ahogy, ha érted kedves Prendick, mire gondolok.
Így tehát esélyem nem volt felismerni ezeket a hangokat, illetve tulajdonosaik nevére nem derült fény. Csak azt tudom, hogy tényleg azt hittem, hogy egy játékos kedvű villamosvezető próbálja ki magát és ő játszik velünk, hogy felvidítson bennünket, a szégyentelenül összezsúfolt tömeget.
Sajnos értem.
Nagy, ám roppant szomorú igazságod van. 🙁
Azon gondolkodtam, az írásod olvasása közben, hogy talán rosszul teszem, hogy mindenkinek állandóan ki akarom nyitni a szemét. Talán az ember utolsó menedéke az a hit, a “játékos kedvű villamosvezető”-ben. Az, hogy abban a tudatban él, amiben a jó a természetes és a rossz a rendkívüli.
Rémséges lenne, ha egy hirtelen genetikai változás folytán az ember szem röntgenné alakulna és nem az embereket látná az utcán, hanem csontvázakat és belső szerveket. Pedig a valóság az, hogy a járókelők azokból állnak és mindössze egy nagyon vékony bőr és ruha rejti el a belsőt a többiek szeme elől. Ha a szem képes lenne ezen átlátni, egy kellemes séta embertársaink között, átalakulna valami borzalmas pokoljárássá.
Mással is így van. Jobb a dolgokon a bőrt látni és az öltözetet, mint a korbonctani állapotot.
Sajnos az én szemem inkább röntgen, de már nagyjából hozzászoktam. Ez viszont azzal jár, hogy hiába lát mindenki más mondjuk egy csodálatos szépséget, én emellett azt is látom, melyik szerve rohad. És ha meg is mutatom, az mérhetetlenül kiábrándító. Tán ezért is kapok az átlagnál dúltabb ellenvéleményeket.
Ezért gondolom, hogy tán nem jól teszem, ahogy itt sorban rombolom a védelmi illúziókat. A legtöbben nem szeretik a “knurd” állapotot /ha ismeri valaki Pratchett írásait, akkor tudja mit jelent ez a fogalom, ha nem, nyugodtan át lehet rajta lépni, nem befolyásolja a tartalmat/.
Elnézést a fórumtársaktól ezért a kis lélektani kitérőért, de problémát okoz nekem mostanság ez a dilemma.
Aztán az is lehet, hogy elég lenne, ha kialudnám magam végre. 🙂
Kedves Prendick!
Meg sem próbáld abbahagyni, mármint az ébresztést, az emberek szemének felnyitását!!! Egyrészt nem menne, mert Neked ez a küldetésed, másrészt, meg úgyis olyan kevés “felébredt” ember van, aki ezt fel is vállalja. Neked tűrnöd kell a kritikákat, ha fáj át kell lépned rajta és meg kell elégedned azzal a tudattal, hogy elhintettél egy magocskát, ami egyszer gyökeret ereszt és gyönyörű növénnyé fejlődik.
Ne hagyd abba!
Amúgy én nagyon bírlak!
Szila, nem a kritikával van a gond. Be kell ismernem, hogy nem csak tűröm, hanem kifejezetten élvezem, ha egyszer-egyszer robbanásig tudom dühíteni az ellenfelet. Jellemhiba.
De engem a merkáns viták szórakoztatnak és csak butaság dühít.
Viszont belegondoltam abba, hogy a hasonlatokkal éljek, egy csomó ember szépen rendbentartott kertjébe rémséges magokat vetek.
Aztán lehet, hogy az a dolgom, hogy azokba a kertekbe, ahol a világ végéig csak krumplit vagy muskátlit növesztenének, elvigyem egy-egy húsevő növény, vagy gyilkos galóca gondozásának az örömét is. 🙂
Nem igaz, hogy ennyi hibával írok. 🙁
merkáns/markáns, a hiányzó névelőket és vesszőket mindenki képzelje oda
Viszont ha már egy ilyen jót offoltunk a téma taglalása helyett, még egy kicsit hozzátennék.
Szila! Figyelmeztetni szeretnélek, hogy nem igazán jó dolog, ha elhiszed rólam, hogy érdemes engem “nagyon bírni”.
Szólok előre, hogy a sajátosan erőteljes nézeteimnek csak egy szerény részével találkozhattál. A többi sok olyat tartalmaz, ami radikálisan csökkentené a rokonszenvedet.
Például ha vallásos vagy, nagyon ajánlatos nem kérdezősködni nálam a vallásokkal kapcsolatos nézeteimről. Azt hiszem Torquemada sütőjét is kevésnek találnád a számomra, ha megtudnád, én hogyan vélekszem a kérdésről. Olyat még eszdéeszestől sem hallottál soha.
És ilyen van bőven.
Ismerőseim általános véleménye, hogy úgy kell engem tartani, mint a grizzlymedvét az állatkertben. Rács és vizesárok. Ez nagyon megfontolandó.
Megvan az a rossz szokásom, hogy ha kérdeznek én kimerítő választ adok. Rémes. Egy példával érzékeltetném a problémát. Zsenge ifjúkoromtól, számos hölgyismerősöm kérdezte meg tőlem a banális kérdést, hogy “Ugye jól nézek ki?”. Nos, én ösztönösen korrekt és minden tekintetben tárgyilagos válasszal szoktam szolgálni. Ez viszont csak abban az igen ritka esetben hozott kielégítő eredményt, ha hölgy valóban tökéletesen nézett ki. Az írásaidból úgy veszem ki, hogy a szebbik nemhez tartozol, így biztosan a kellő súllyal látod át a szituációt.
Ez itt egy politikai légkörben úgy jelentkezik, hogy biztosan fogok olyan nézeteket is produkálni, amik olyan hatást gyakorolhatnak pl. Rád is, mint a fent említett hölgyek némelyikére a vázolt kritikai realizmusom.
Bár tréfásnak tűnik a leírás, egyáltalán nem az.
Ismerem a fórumokat és ismerem az itt kialakuló rokonszenvek törvényét. Ezért figyelmeztetlek előre, mert gyakran tapasztaltam azt, amikor a rokonszenv látványos utálatba fordult, amikor kivégeztem valaki meggyőződésének egyik sarkalatos pontját.
Ugyanis én nem vagyok jobboldali. Igaz, baloldali sem, sőt a legjobban a középtájt utálom. Teljesen egyedi eszmerendszerrel bírok, ami olykor annyira szélsőséges, hogy egyáltalán nincs is rajta a politikai palettán. Ezáltal sok ember érzékenységét sértem.
Egyszerűen kizárt dolog, hogy előbb-utóbb nem találok telibe bárkin egy érzékeny pontot. Aztán dupla lesz a harag, mert azért külön dühös az ember, ha a nem megérdemelt rokonszenvét pazarolja valakire, aki érdemtelennek bizonyult.
Nos, feltétlenül szólnom kellett. Eszedbe ne jusson cáfolni, mert én erről a kérdésről természetesen többet tudok, hiszen az enyém.
Csak emlékezz rá, hogy előre szóltam.
“Hogyha én éppen felébredek, és fel akarok ébreszteni mindenkit magam körül, akkor utálni fognak, vagy bezárnak, hogy menjek már a fenébe, mert ők szépen aludni akarnak.”
Feldmár András
Nahát, ez a Feldmár egy remek fickó. Vajon miért nem olvastam tőle semmit? /Talán visszariasztott az, hogy pszichiáter és őket nem szeretem.
Jó kis előítélet itt a tudat sarkában. :)/
Pedig okos dolgokat beszél. Elolvastam így sebesen pár gondolatát.
Vajon megsértődne-e, ha szólnék neki, hogy ő a világ első dialektikus pszichiátere? 🙂
Szerintem nem. 🙂
http://www.ajchristian.hu/01fooldal.html
Ő még hasonlóan “súlyos” eset. 😉
Na, ő már kevésbé tetszik. Talán azzal lehetne kifejezni a különbséget az ő világa és az enyém között, hogy erősen hiányolom belőle a kételyt.
Valahogy az nekem mindig gyanús. Nagyon beérkezett képzetet kelt és úgy néz ki, hogy azért mert feloldódott a világban, meg is ismerte azt.
Azt hiszem, a szellemi kiteljesedés csúcsát én teljesen másutt gondolom.
Nem ott van, ahol megismerni látjuk a világot, hanem ott ahol körbeéri a bokánkat a nem megismert dolgok tengere.
A tudás csúcsa az, az ember számára, amikor a létező legteljesebb mértékben láta meg azt, hogy mennyi mindent nem tud.
Az egyszerű embernek a tudás a látóköréig terjed, azon túl semmi nincs. Ahogy okosodunk, nő a tudatlanság horizontja a tudásunkkal együtt. A csúcspont a lábam abban a tengerben, amiről írtam. Mivel az a pont, csúcspont lévén az elérhetetlen végtelenben van, és egy másik végtelennel fut össze, ott lehet, ahol a párhuzamos vonalak találkoznak.
Végtelen tudás kell ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a tudatlanságunk is végtelen.
/Na ez igazi klasszikus mondás lett. Ki gondolná, hogy este kilenckor én még ilyeneket tudok. Fel is írom magamnak. 🙂 /
Hűha, elég filozofikus lett a téma. 😉
“A napokban hatályba lépett parkolási rendelet szerint számos új területet vontak be a fizetős övezetbe (például Angyalföldön, Ferencvárosban, Újbudán, Csepelen vagy Óbudán)…”
Csak azért vágtam be, mert azt láttam a helyi mszp pártlapjánban, a csepel újságban, hogy Csepelen nem lesz fizetős parkoló.
Ezt pedig az előbb az indexen olvastam.
http://index.hu/belfold/budapest/2009/06/05/ujra_dragul_a_parkolas_budapesten/
“… sajátosan erőteljes nézeteimnek csak egy szerény részével találkozhattál…”
“Teljesen egyedi eszmerendszerrel bírok…”
Kedves Prendick,
gondolom, a kávét is visszafelé kevergeted (mint nagyon kevesen a világon), és a fényképed sem hasonlít senki máséra…
Ilyen szép, méretesre növesztett egóval talán nem is fértek el egy lakásban, és már előbb külön kellett költöznöd.
(Pedig egyébként jól írsz – szívesen olvasom -, csak hát ez a hagymázas öntömjénezés… Jobb lett volna – nekem -, ha kimarad ez a “kitárulkozás”)
Karakó, de mit tehetnék, amikor olyan szép lett a mondat. Nem volt szívem kihagyni, mert pontosan illeszkedett a gondolati szerkezethez. Ez gyakran megesik velem. 😉
Néha nincs szívem nem leírni ilyeneket, aztán elfelejtem, hogy mi emberek egy dologhoz értünk igazán, a félreértéshez.
Az egóm az tényleg nagy, de a pofám az ronda. Most hogy mondtad, valójában fogalmam sincs, hogyan kell keverni a kávét. Én ciklikus ismétlődéssel, váltott irányokban szoktam. Megkérdeztem két tanút, hátha befolyásoltak a szavaid, de ők is megerősítették. Ez abnormális?
De félre a mókával.
Teljesen jól látod. Ez egy szándékos, előre megfontolt, _kiábrándító_ írás volt. Úgy éreztem tisztességesnek, hogy mutassak kicsit az árnyoldalaimból is. Úgy látom, sikerült.
Tudom, hogy ez kicsit bizarr, mert mindannyian a legszebb oldalunkat mutatnánk inkább a környezetnek, de megvan az okom rá, hogy miért teszek másképp.
Egy kis része az, hogy bevallom, nekem nagyobb értéket jelent, ha valaki úgy fogadja el a gondolataimat, ha közben inkább utál, mint rokonszenvez.
Nekem fontos az, amit sokszor hangoztatok, hogy nem az a lényeg, hogy ki írja, hanem az, hogy mit. Ez is egy része a “Teljesen egyedi eszmerendszer”-nek.
Bár ha elmagyarázom, nem lesz annyira egyedi.
Ha valakit megkedveltünk, egyben be is skatulyáztuk. Onnan kezdve nem figyelünk annyira oda arra, amit mond. Eleve feltételezzük, hogy a kedvünk szerinti dolgokat mondja, mert hét mi másért kedvelnénk.
Ez két nagy hibához vezet. Az egyik az, hogy eleve feltételezzük, hogy a megszokottól eltérő tárgyakban is hasonlóan nyilatkozik. De ez gyakram nincs így. Ilyenkor jön a “csalódtam benne”. Látod, te is “csalódtál”. Ezek szerint kicsit elkéstem a figyelmeztetéssel.
A másik pedig az, amit az előbb pedzegettem. Akit utálunk, annak a gondolatait sokkal figyelmesebben vizsgáljuk, mint azét, akit kedvelünk. Ez természetes, mert egy ellenlábas esetén teljes szellemi fegyverzetben kell készenlétben állni, egy kedvelt esetén meg bőven elég a futólagos figyelem.
Na most, az böszme nagy egóm nehezen viseli, ha futólag figyelnek rám.
Ez egy szellemi csatatér. Itt ne szeressük egymást. Mivel a frontok lazák, bármikor egymás ellenébe is kerülhetünk. Ilyenkor nagyon lerontja a vita értékét az, ha mellesleg személyes érzelmek, megbántottság, csalódottság, ilyesmi kerül bele.
Én nem barátkozni járok ide, mert milyen barátság lehet egy Prendick és mondjuk egy Karakó között? Ezek nem emberek, hanem virtuális személyiségek, hiába van mögöttük esetleg az ember, ide kizárólag annyi jön át, amit megfogalmaznak.
Tehát egy itteni személyiség, egy nick, csak az, amit ide leírt.
Erre szeretném felhívni a figyelmet. Érted már?
Prendick, amit mondasz, az egyik részét nem hisze el, a másikat nem tapasztalom, a harmadikat – bár lehet, hogy úgy van, de nem tetszik, stb.
“Ez egy szellemi csatatér.” – ez persze stimmel. Nincs különösebb jártasságom fórumokon – alig párat ismerek, nehezen is szokom a terepet – és őszintén csodálom azokat, akik ebben a fajta harcművészetben remekelnek (mondjuk, mint egy világbajnok freestyle-os gyereket, labdazsonglőrt, aki már-már a fizika és anatómia törvényeit hazudtolja meg – tehát nem annyira tisztelettel, mint kifejezett csodálattal vagyok): ügyes mondások, frappáns képzettársítások, egyéni megközelítések…
Én egyforma figyelemmel (vagy figyelmetlenséggel) olvasom mind a “rokonszenvesek”, mind az “ellenszenvesek” írásait; előbbiekében az ellenpontokat, utóbbiakéban a minimálisan normális, legalább következetes dolgokat keresem… Nem hiszem tehát, hogy a vélt rokonlelkek írásait lagyhább figyelemmel olvasnánk – frászt! Pont olyan szorgalommal kutatja az ember a visszaigazolásokat, megerősítéseket – nem mintha “nem lenne biztos a dolgában”, hanem csak fontos az “elterjedtség” vizsgálata, ezzel együtt pedig a természetes variancia számbavétele (viszonyulások és “ideológiák” tekintetében) – – mint amilyen árgus szemekkel csap le a cáfolandó böszmeségekre…
Skatulyázás? “rendszerszemléletileg” elkerülhetetlen, ezzel pedig az előítéletek is azok… ostobaság lenne azt állítani, hogy nincsenek skatulyáink, és nincsenek előítéleteink. A lényeg szerintem ezek “mozdíthatatlansága”, vagy a változás(ok) lehetőségének legalább fenntartása.
Aligha tehetünk másként, mint hogy a lovat a páratlan patás állatok családjába (rendjébe?) soroljuk. Skatulya. Az előítélet pedig az, hogy nem várunk tőle egyebet, mint legelészés, nyargalászás – és kész. Ám ha a ló megszólal(na), és azt mondja: Gyere, Kisgazdám, pattanj a hátamra! – elképedve állanánk (egy világ omlana össze…), de erős lélekkel tudomásul vehetnénk ezt is, nem biztos, hogy feltétlenük küzdenénk ellene. Az előítéleteknek nem a létét kell tagadni, hanem “helyes” gondolkodással kezelni őket, kordában tartani..
Amúgy két dologra lettem figyelmes (csak ezért írok); az egyik ez a “teljesen egyedi eszmerendszer” – hiszen kié nem az? (csak aki abszolút nem gondolkozik, és naponta elismétli, amit klf híradókban látott/hallott – nyilván ezek is rengetegen vannak, akár még többségben is, de ugyan mit bizonyít ez?) Szóval, ez a “teljesen egyedi” olyan semmitmondóra sikeredett, annál inkább kandikál ki (mint lóláb) az (ön)fényezés, legalábbis látszólag!
A másik az ismeretelméleted rezüméje: tudásunk max. a tudatlanságunk felismeréséhez / megértéséhez elegendő – hát ez megint eléggé “közhelyes”… Amúgy pedig, tudást szerezni lehet megismeréssel, és lehet szeretettel is (ezt éppen az általad előbb felpontozott Feldmár mondta egy tv-interjúban), sőt hit által is (ezt már én teszem hozzá). Így mindjárt árnyaltabb a kép: a “tudományos” tudás csak egy spektruma az életnek (és takarodjon a helyére!), messze nem a legfontosabb…
Karakó, hátulról mennék előre, mert valahogy így kényelmesebb.
Persze hogy közhelyes egy rezümé. Akkor meg különösen, ha nem feltétlenül általános érvényű, hanem inkább csak ellenpontja egy hivatkozásnak /ajchistian vonal/.
A “teljesen egyedi” meg az én saját viccem, magamnak. Az a poénja, hogy a valójában szó szerint igaz, nem átvitt értelemben használom, ahogy kéne. Ugyanis igazából szolipszista vagyok. Nem feltétlenül élem át teljes mértékben, nem is mindig azonos mélységű az átélés a de az évtizedek alatt szép haladást értem el benne.
Így az “egyedi” a priori és nem a posteriori. Érted benne a tréfát? 😉
Ebből a nézetből viszont következik, hogy abban a pillanatban, ahogy megismerem a világot, meghalok vele együtt és a helyembe az az univerzum lép, ami nem megismerhető, mert nem én vagyok.
Ennek a közbeszédre egyszerüsített és a társas gondolkodással rokon /valóban közhelyes/ végtelen ismeretlenség elméletet szoktam prezentálni, mert annyira még nem hatalmasodott el rajtam az elméletem, hogy csak magamban kommunikáljak. Ez megfogható és kis terjedelemben ismertethető.
A skatulyás témát kiegészíteném egy hasonlattal. Arról van szó, hogy sokkal nagyobb figyelemmel kisérjük azt, aki szemből lő, még nagyobbal azt, aki külön áll és lő mindenfelé. Egyet nem figyelünk túlzottan, aki melletünk lövöldözik az árokból kifelé. Róla feltételezzük, hogy úgyis arra lő, mint mi.
Nos, mivel te egyéni harcosnak látszol, nem is tapasztalhatod, amíg nem lesz árkod és nem lesznek “harcostársaid”. Nekem szokott és sajnos ez problémákat okoz. Egy fórumon is születnek “sztárok” és én nagyon nem szeretek az lenni. Általában egy fórumon nem dicsérgetjük egymást. Főleg nem többször egymás után. Ha valaki, többször is megteszi, azzal azt jelzi, hogy készíteni szeretne egyet. Na most ebben az esetben az a nagy probléma, hogy a “sztár” egyáltalán nem az, aki valójában, hanem az, akit látni szeretnénk benne.
Aztán egy idő után mindig kiderül, hogy a kettő messze nem ugyanaz.
Ebben az esetben ez konkrétan azt jelenti, hogy a mostani skatulyám a “radikális oldal elsöprő modorú malleusa”, aki az oldal támogatói legnagyobb örömére laposra kalapálja az ő ellenfeleiket is.
Na most ez valóban helytálló lehet, de csak apró szelet azoknak a nézeteknek a körében, amit magaménak tudok. És hát az egyebekben bőséggel van olyan, ami borzasztóan nem illik ehhez a képhez.
Mondjuk a “teljesen egyedi”-t helyettesítsük be a “nagyon szokatlannal”, akkor még pontosabb lehet. Gondolom szerinted is nagyon szokatlan az a nemzeti radikális, aki szörnyű nézeteket vall a vallásokról, erősen rühelli az oldalhoz köthető idolokat és hangsúlyozottan várható tőle, hogy semmiképpen nem korlátozzák a politikai irányzat keretei.
Képzelj el egy skinhead-et, aki homokos és néger. Ez elég egyedi nem?
Kb. így vagyok én is “nemzeti radikális”. Nem vagyok se néger, se homo, se skinhead, persze, de ez a hasonlat eléggé lefedi a viszonyt köztem és a jelenlegi skatulyám között.
Kicsit csapongok.
Nézzük a skatulyákat. A kognició szerintem sokkal dinamikusabb dolog, mint ahogy leírtad. Épp Feldmárnál olvastam azt a példát tegnap, hogy az eszkimóknak a hóra sokkal több kifejezésük van, mint más népeknek.
Ez azt bizonyítja, hogy a közeg erősen befolyásolja a meghatározások optikai felbontását. Szűk spektrumban a nagyítás is nő.
Ez például egy fórumban azzal jár, hogy szokatlanul természetellenes a kognitiv megközelítés. Egyszerre használjuk ugyanis azokat a skatulyákat, amivel jöttünk, azokat, amik itt alakultak ki és rendszeresen újakat kell kitalálni, amiket definiálni kell a társak részére, hogy hivatkozási alapot képezhessenek. Emiatt van a sok félreértés. Mert a nevek nagyon gyakran ugyanazok, holott különböző zoommal készült definíciókhoz kötődnek.
A rutin sokat segít, de egyben gond is, mert mindig vannak olyan partnerek, akik az alapszókészletet sem ismerik még. Olyan az egész, mint egy iskola, ahol csecsemőktől öregemberekig, minden korosztály ül a padban és neked órát kell tartani nekik. Ráadásul óra közben kimennek páran és újak jönnek a helyükre.
Látod, veled is ebbe a helyzetbe kerültem. Épp valakinek magyaráztam, a neki célzott, személyreszabott utalásokkal, közben jött valaki és bekapcsolódott. Na neki éppen az a gondja, hogy a személyes utalásokat általános tételekként elemzi.
Ez nem baj, mert minden csevegés így kezdődik. Valakivel vitázom, más bekapcsolódik, aztán vele folytatom. Csak hát nem mindig lehet ilyen hosszan magyarázni, mert az egész elágazik, mint egy fa. És itt jön az, amit korábban írtam a skatulyákról, az odafigyelésről és a többi trükkről. Alkalmazni kell őket, mert ebben a szimultán partiban nem lehet minden lépésnél újra végigondolni a stratégiát. Egyszerüsíteni kell és csoportosítani.
Aztán öreg vadászpilótáktól tudom, hogy a hátrányok ellenére van egy nagy előnye annak, ha nem kötelékben, hanem egyedül harcolunk több ellenséggel szemben. Mindenki célpont, aki nem én vagyok.
Ezért szeretném előre kiábrándítani a “szövetségeseimet”, hogy szabad kezem lehessen és ne kelljen amiatt aggódnom, hogy egyszer egy óvatlan lépésem miatt megharagszanak rám és fenékbelőnek.
Nyugodtan hidd el, semmi okom rá, hogy megtévesszelek. Sok mindent tapasztalhatsz majd később is, ha szándékodban áll művelni, amivel meg nem értesz egyet, hát azzal nem értesz egyet. 😉
Nos uraim akkor mi is van a BKV jegyemeléssel? – mert erről kevés szó esik.
Vagy ez itt az értekezések és a tanulmányok helye?