Újabb nagy múltú magyar cég tűnik el a süllyesztőben

Heti Válasz

Túlélte a második világháborút és a rendszerváltást, a gazdasági válságot azonban már nem sikerül átvészelnie a csepeli Mirelite-nek, amely Magyarországon elsőként kezdett gyorsfagyasztott termékek gyártásába. A 67 éves vállalkozás jelenleg felszámolás alatt áll.

Nem lesz több Mirelite bélszínroló, sem húsgolyó, oda a brokkolitallér, s oda a pizza. Május elejétől felszámolás alatt áll ugyanis – egy beszállító kezdeményezése nyomán – a Mirelite Csepel Hűtőipari Kft. – erősítette meg a Heti Válasz értesüléseit Kiss József igazgató.

Az elmúlt időszakban a forgalomcsökkenés miatt a cég ugyan veszteségesen gazdálkodott, de nem halmozott fel jelentős banki tartozásokat. Ennek ellenére mára fizetésképtelenné vált, amit csak tetézett, hogy a válsággal összefüggésben a bankok mind inkább visszahúzódnak a veszteséges élelmiszeripari feldolgozócégek finanszírozásától. A Mirelite Csepel Hűtőipari Kft. története 1942-ben kezdődött és 1945-ben vett jelentős fordulatot, amikor Magyarországon elsőként gyorsfagyasztott termékek gyártásába kezdett. A cég neve a Mezőgazdasági és Ipari Rt. +ELITE szavak összevonásából született.

A társaság a gyorsfagyasztott termékgyártás hazai úttörőjének számított, 1998 óta pedig önálló, kizárólag magyar érdekeltségű vállalkozásként működött. Termékskálája a gyorsfagyasztott mártásoktól kezdve a levesbetéteken, pizzákon, húsos feltéteken, zöldséges készételeken át egészen a tésztafélékig, palacsintákig és a gyorsfagyasztott tortákig terjedt. A Mirelite árucikkek a multinacionális hálózatok mellett a nagykereskedőkhöz, az étkeztetéssel és vendéglátással foglalkozó cégekhez, illetve szinte minden élelmiszer kiskereskedőhöz eljutottak.

Forrás: Heti Válasz

21 hozzászólás “Újabb nagy múltú magyar cég tűnik el a süllyesztőben” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Csak sikerült még egy magyar céget kinyírni. Remek. Van még egyáltalán valamink, vagy már csak cipőt pucolunk a külföldieknek? 🙁

  2. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Múlt héten vettem egy zacskó bélszinrolót, Mirelit nem volt, egy Marathon nevű cég termékét vettem, ehetetlennek bizonyult, ki kellett dobni.

  3. Hamika szerint:

    Kampányvers

    Én vagyok a Bajnai
    Ti meg ország barmai
    Becenevem Libás Gordon
    Engem őriz minden kordon
    (Utónevem azért Gordon,
    Hogy rímeljen rá a kordon)
    Vigyáznak rám három helyen
    Hogy ne verjétek szét a fejem
    Barátom a Luciferi
    Jó ismerős: Gyurcsány Feri
    (Zsebünk pénzzel ezért teli).
    Nem fog rajtam semmi átok,
    A magasból tojok rátok!
    Kedvenc sün alakzat áll itt,
    Ha tiltakozol? – Előállít!
    3
    Lelkiismeretem nincsen
    Ez nekem a legfőbb kincsem
    Nem lehet itt semmi gikszer
    Én lettem a főminiszter
    Korlátlan a mi jogunk
    Ezzel élni is fogunk
    Nektek viszont nincsen jog!
    Megmondtam, hogy fájni fog!
    Parlamentben dolgunk sok
    Mi vagyunk az okosok
    Bizony nagy a mi eszünk
    Tőled mindent elveszünk

    Nekünk semmi nem elég,
    Ki nem haver – csőcselék
    Nem jött be a Pannon Puma?
    Majd bejön egy másik duma!
    És ha télen hideg lesz?
    Ha megfagysz, megdöglesz!
    Azt mondod, hogy meghalsz éhen?
    Megtehetted volna régen!
    Majd kapsz sírodra virágot
    Mi eladjuk az országot!
    Az országból mehettek
    Külföldön tán ehettek!

    Helyetted majd lesz itt ember
    Izraelből, mint a tenger
    Nem kell nektek szaporodni
    Azok fognak sokasodni
    A romákkal majd jóban lesznek
    Bajt, problémát lerendeznek

    Ezért mondom most neked,
    Ránk szavazni érdeked(
    Remélem, hogy ránk szavaztok!
    Visz’lát – szevasztok!)

  4. Hunory szerint:

    Ez a válság szöveg egy jó kis paraszt vakítás arra, hogy tegyük tudatosan tönkre a magyar gazdaságot, társadalmat. Az aki megengedi azt a sok idegen, rosszminőségű, eladatlan árut a boltokba az valószínűleg jó eső érzéssel nézi, hogy az a kevés hazai cég is tönkremegy, ami még létezik.

  5. Prendick szerint:

    Hunory, tökéletesen igazad van.

  6. Prendick szerint:

    “Ha egy ország elveszít egy háborút, az csak azt jelenti, hogy az ellenség erősebb. De ha elveszíti a gazdaságát, tudhatja, hogy az ellenség okosabb is.”

  7. miska72 szerint:

    Hamika ez jó vers volt. 😉

  8. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!
    Nem tudom, de a Herz eset óta nekem az az érzésem, hogy nagy vásár van ebben az országban!
    Mintha valakik minden működő magyar céget ki akarnának nyírni, fel akarnának számolni!
    Rájöttem: ez lehet a bajnai féle válságkezelés!
    Üdv menyus

  9. Nagyapó szerint:

    Menyus! Vigye tovább a gondolatot!
    A Zalahús banki finanszírozását egyik percről a másikra megszüntette a CIB bank (Surányi). A céget felszámolják, “szakmai befektető” veszi meg, bezárja és átveszi a piacát.
    A Herz szalámigyár banki finanszírozását egyik percről…….
    A MIRELIT Rt banki finanszírozását egyik percről…….
    Valakik, mások, nem a magyarok érdekében dolgoznak.
    Hajrá vasárnapon.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  10. kalmán andrás szerint:

    sokat loptak a hütösök

  11. kalmán andrás szerint:

    amit tud a két fönök a kilépet munkatársuk egyéve kapjátok

  12. csepeliiszap szerint:

    Ezeknek a cégeknek a kinyírása nem jelent mást, minthogy szabad utat biztosítsanak a magyar piacon az uniós szemétnek, amit megeszünk, megesztek.
    Hogy közben leépül az ország, megszűnik a termelés, ezáltal a munkahelyek ezrei – vajon kit érdekel???
    Egyre inkább eltescosodunk… bár én bojkottálom a Tesco-t, lehet követni a példát!!! Vagy szórd a pénzed külföldi szemétre!

  13. menyus szerint:

    A sok okos… Mikor vettetek utoljára bármilyen Mirelit terméket?

    .
    .
    .
    .
    .

    Soha… Mert a bármekkora magyar vagy, stikában azért a teccsóban veszed az akciós szlovák tejet. Most, hogy hisztina eltakarodik brüsszelbe, legalább nincs aki a körmödre koppintson.

  14. Zolika szerint:

    A Mirelite árult fagyasztott tejet?

  15. csepeliiszap szerint:

    menyus:

    Látszik, nem sok közöd van a konyhához, de nem baj. Szerintem három Mirelite terméket sem tudsz felsorolni, de a tesco-s akciós újságot kívülről fújod, amit bottal sem piszkálnék meg. De kénytelen vagyok kivenni a postaládámból, hogy elsétáljak vele a szelektív gyűjtőig – a csepel újsággal együtt.

  16. Bogi szerint:

    Egyet értek Kálmán Andrással!
    Nemhogy sokat rengeteget loptak a hűtősök!!!
    (Te valamit tudsz) és ezt mindenki tudta!!
    Üdv. Bogi

  17. Attila szerint:

    Egyet értek!

  18. Attila szerint:

    Kár hogy vége!!

  19. munkabuzi szerint:

    Bokika te honnan tudod ilyen pontosan ,talán részed volt benne.

  20. Bogi szerint:

    Helyreigazítást szeretnék tenni! És elnézést minden érintettől!! Az előző hozzászólásom miatt!!
    Kiváncsi voltam ki az a “K.András” aki ennyire okos a hűtősökkel és a főmökséggel kapcsolatba! Nem reagált! Pedig szőrnyű ami ezzel a céggel történt!!!!
    A Válság utólérte!! Rengeteg munka nélkül maradt ember és családja,főleg karácsony elött!!
    Ez nem vicces!! Szörnyű,sajnálom!!

  21. […] 1, 2,3, 4, 5 Még több tízdolog:10 szervusz-vizibusz10 karácsony előtti "nyugibogyó"10 […]

Itt lehet hozzászólni !