Csepel.hu
Életének 89. évében, augusztus 17-én este elhunyt Kovács Sándor nyugalmazott vezérőrnagy, Csepel díszpolgára, az Összefogás 1956 Örökségért Egyesület elnöke.
1927-ben született Berettyóújfalun, majd fiatalon Csepelre költözött, ahol géplakatosnak tanult. Csakhamar a katonai pályát választotta, és 1950-ben avatták gépkocsi-technikus tisztté. 1957-ben a forradalomban való részvétele miatt az elsőfokú bíróság halálra, a másodfokú tíz év szabadságvesztésre ítélte. 1963-ban közkegyelemmel szabadult. Később 1956-os emlékéremmel, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, Csepel pedig díszpolgárává választotta.
Amikor Kovács Sándor fiatalemberként, nem sokkal a világháború befejezése előtt Csepelre költözött, a jobb és könnyebb élet reménye hajtotta. A Kossuth Lajos Szakközépiskolában géplakatosnak tanult, aztán katonai pályára lépett. Az 1956 október 23-án kitört forradalom eseményeiben játszott szerepéről így vallott egy riportunkban: „Nagy Imre hívó szavára álltam a nemzetőrség tagjai közé november 4-én, amikor a rádióban elhangzott a miniszterelnöknek a nemzethez intézett ismert szózata, hogy ’csapataink harcban állnak…’ A Királyerdőben alakult meg egy csoport, amelynek a parancsnokságát vettem át. Feladatunk volt a fegyverek begyűjtése, a jogtalan használatuk megakadályozása, a folyamatos járőrözés, a rend fenntartása. A lakosságot akartuk megóvni, mert tudtam, hogy az oroszok szétvernek bennünket, ha ellenállunk.”
A Budapesti Katonai Bíróság 1957. december 14-én a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért halálra, mellékbüntetésként pedig vagyonelkobzásra és lefokozásra ítélte. Csaknem hat évet töltött börtönben, ebből nyolcvan napot a halálsoron, mielőtt 1963. február 28-án közkegyelemmel szabadult.
„Mikor meghallottam a halálos verdiktet, magamba roskadtam… Arra számítottam, hogy legfeljebb 1-2 évet kapok. (…) A Kozma utcai börtönben szájról-szájra terjedt a hír, hogy közkegyelemmel szabadulunk. Egyszerre sokunkat kiengedtek, aznap éppen a ’K’ betűsök voltak soron. Átöltöztem a civil ruhámba, és mentem haza a feleségemhez, aki csak hathavonta látogathatott. Pont a gyerekünket fürdette. A nyakamba borult, és sírtunk.”
Kovács Sándor csak a rendszerváltás után nyerhette vissza a becsületét. Ekkortól beszélhette el őszintén, hogy mi történt vele a forradalom napjaiban. Csepelen Wittner Máriával együtt az ’56-os szabadságharc hiteles krónikásai voltak, nem egy alkalommal közösen koszorúzták meg a kommunizmus áldozatainak csepeli emlékművét. Wittner Mária, aki szintén Csepel díszpolgára, a forradalmi harcok aktív résztvevője volt. Őt is halálra ítélték, majd a másodfokú bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre módosította a büntetését. Nemzetközi nyomásra szabadult 1970 március 25-én.
Kovács Sándor fiatal korától kezdve vallásos emberként élt, és hitt abban, hogy a nemzet sorsa jobbra fordítható.
Kovács Sándort a csepeli önkormányzat saját halottjának tekinti.
