Így használják ki a németeket a bevándorlók

888

20150930macedonia-migransosszecsapas

A migránsok 80 százaléka úgy érkezik Németországba, hogy nincs semmiféle hivatalos okmánya; a legtöbben pedig azért hazudnak a hatóságoknak, hogy több jólétet tudjanak kicsikarni az országtól!

Abdullah Khan újságíró, egy muszlim származású, de Németországban élő férfi négy hónapig dolgozott inkognitóban egy bevándorlási adatfelvételi központban. Ez alatt az időszak alatt azt tapasztalta, hogy a migránsok többsége hamis dokumentumokat használ, valamint azért nem mondanak igazat, hogy az adófizető német állampolgárok előnyeiből is profitálhassanak.

Szabó Szabolcs és Bajnai Gordon_

Szabó Szabolcs és pártja az ismeretlen személyazonosságú migránsok magyarországi betelepítését is szeretnék elérni – Szabó szerint valójában a magyar férfiak veszélyesek

Khan, miután befejezte munkáját a bevándorlási hivatalnál, azt a következtetést vonta le, hogy túl sok migráns érkezik az országba, ráadásul gazdasági indokkal.

A Bild publicistája a menekültek által használt trükkről is említést tett:

“Több migráns egyedül érkezik, kiskorúnak adja ki magát, mivel az a szóbeszéd járja köztük, hogy így több hasznuk legyen […]; ezért hazudnak a korukról, többen hamis útlevelet és azonosító okmányt használnak.”

A szövetségi rendőrség jelentésében is az szerepel, hogy 10 menekült közül csupán kettő rendelkezik valamilyen elfogadható okmánnyal.

Khan szerint a legtöbb bevándorló azt hazudja, hogy elvesztette okmányait a hosszú út alatt, és szíriai állampolgárságúnak állítja be magát, hogy megkapja a menekültstátuszt. Sőt, az is sokszor előfordult, hogy afgánok, pakisztániak az öltözetükkel manipulálják a német hatóságokat, így arra már nem kerül sor, hogy az adott migránsnak mi is az anyanyelve.

Az újságíró a 4 hónapnyi munka után azt is észrevette, hogy a legtöbb alkalommal interjú nélkül (ti. hogy kiderítsék az állampolgárságát a menekültnek) fogadják el a bevándorlók kérelmét.

Csak 2015-ben Németországban a szíriai menekültek 96 százaléka kapott a német kormánytól menekültstátuszt.

Ráadásul Khan szerint ez az év elejétől felgyorsult, hiszen a migránsoknak elég azt mondania, hogy szíriai állampolgárságú, és rögtön megkapja a menekültstátuszt. De, ha ez sem elég, akkor a bevándorlók ujjlenyomataikat savval vagy ragasztóval rongálják meg.

Mindez pedig ahhoz is segíti a menekültstátuszkérőt, hogy ne derüljön ki róla, hogy korábban már volt dolga a hatóságokkal.

5 hozzászólás “Így használják ki a németeket a bevándorlók” bejegyzésre

  1. Mi van? szerint:

    Valaki nem tudja, hogy mi az a nagy helyszínelés a Tesco / Ex PÁÉV telep közti dohánybpltnál, a II. Rákóczin?

  2. Kornél72 szerint:

    A menekültekkel a legnagyobb probléma, hogy hozzák az iszlám vallásukat és ahogy az EU-ban látni több generáción keresztül sem hagyják el. Ahova beteszi a lábát az iszlám vallás ott felüti a fejét a saria és a dzsihád. Ezt én nem szeretném látni Magyarországon.

  3. királyerdei szerint:

    Dr. Youssef Khalil, a Magyarországi

    Kopt Ortodox Egyház vezetője:

    Nagyobb a veszély, mint gondolnád!!!

    Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban – A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek.

    A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője szerint a migránsok nem menekültek, céljuk az iszlám terjesztése Európában, ahova a gazdag arab országok küldik őket.

    Youssef Khalil azt mondja: idővel nemcsak Németországot veszik célba, hanem a teljes földrészt. A Magyar Nemzetnek adott interjúban a főpap emlékeztet rá, hogy Egyiptomban amikor a Mozlim Testvériség uralkodott

    egy évig, “az a legsötétebb korszak volt”.

    A gond az iszlámban van, a Korán a probléma forrása: olyan fejezeteket tartalmaz, amelyek megparancsolják a muszlimnak, hogy megölje a hitetleneket.

    Nem vallási vezetőként, hanem magyar állampolgárként mélyen egyetért Orbán Viktor bevándorlással kapcsolatos intézkedéseivel. Szerinte a kormányfő tisztában van a kialakult helyzettel, érti is, mi történik.

    Azok, akik most Európába jönnek, valójában nem menekültek. Ha azok lennének, mehetnének Szaúd-Arábiába, az emirátusokba, Katarba, azokba az országokba, amelyek dúskálnak a pénzben.

    Ezek a gazdag országok éppen azért nem engedik be őket, hogy megszállják Európát.

    Ugyanaz megy végbe most a földrészen, ami ezernégyszáz évvel ezelőtt történt Egyiptomban. Megszállták az országukat.

    A koptok naivan elhitték az araboknak, hogy békés szándékkal érkeztek és szeretnének az országban letelepedni. Mintha csak újra olvasnám a történelmet, csak most sokkal gyorsabb a ritmus. Tíz év, és az európaiak nem találnak maguknak helyet a saját országukban.

    Sötét jóslatát a főpap azzal indokolja, hogy az iszlám kihasználja az európai mentalitást, naivitást, az emberi jogokat, azt, hogy a keresztény értékeket betartják.

    Az EU-ban számos kártékony lobbi létezik a keresztény tanítás ellen. A sátán kihasználta, hogy Istent a balliberálisok kiutasították Európából. Azok az alapvető keresztény értékek (a másik ember elfogadása, segítése), amelyeket az európai mentalitás még mindig elfogad, okozzák, hogy a földrész megnyitotta a kapuit az iszlám térhódítás előtt. De az ellenség segítése ostobaság, mert a leendő gyilkosokat vissza kell utasítani.

    Youssef Khalil szerint a polgárháború elől menekülő szírekhez sok török is csatlakozhatott.

    Törökország nem csatlakozhatott az Európai Unióhoz. Erre a törökök úgy reagáltak: akkor ők viszik be az iszlámot Európába, s kiderül, ki uralja majd a másikat.

    Törökország úgy fogad be menekülteket, hogy nem biztosít nekik lakást, élelmet, orvosi ellátást, munkát, egyebet. Libanonban és Jordániában is hasonló a helyzet. A főpap szerint a migráns-áradatot már nem lehet feltartóztatni.

    “Akik megérkeztek, már bőven elegen vannak. Számoljon utána, mennyibe kerül az államnak, ha valakinek négy felesége van, és mindegyiknek születik öt gyereke, a kormány mindannyiuknak fizeti az iskoláztatást, egészségügyi ellátást. Azután átveszik a magyarok helyét. Meg fogják szállni egész Európát. A csalit már bekapta a földrész.”

    Ezek az emberek nem integrálhatóak, hiszen éppen azért jönnek, hogy terjesszék az iszlámot. Idő kérdése, és Európa mohamedán kontinens lesz. A terroristák már Európában vannak, akik jönnek abban hisznek, hogy ha az európaiak felveszik az iszlámot, ők a mennyországba kerülnek.

    Ugyanaz a kéz, amely most segélyért folyamodik, megfogja a kést, és szép lassan ellenünk fordul.

  4. Grün Izidor szerint:

    Totál hülyét csinált Orbán rajongóiból egy facebookozó
    ,
    Nem volt nehéz dolga! 😀 😛
    .
    http://propeller.hu/itthon/3235962-total-hulyet-csinalt-orban-rajongokbol-egy-facebookozo

  5. Tóth kati szerint:

    Mondja már meg valaki,a világon hol lehet papír nélkül,hazudozva határt átlépni?Tekjesen meghülyültek ezek a németek?Mondjuk a német nép elég primitív,napok alatt behódoltak anno egy szobafestő-mázolónak.Én nem is csodálkozom ezen a birka népen.Megérdemlik,csak minket hagyhanak békén!

Itt lehet hozzászólni !