Phelps edzőjét szemelték ki, de jobb lett Shane

Index

Fotó: Huszti István

Fotó: Huszti István

Hosszú Katinka 3 arany- és egy ezüstéremmel fejezte be a riói olimpiát, a 4×200-as gyorsváltó hatodik helyében is fontos szerepet játszott.

Két amerikai klasszis Michael Phelps és Katie Ledecky után ő jött az eredményességi rangsorban. Ezért is mondta, hogy többszörösen kárpótolta ez az olimpia az eddigiekért, legutóbb egy negyedik hellyel tért haza. Pekingben nem volt döntős, Athénban pedig csak a tapasztalatszerzés lehetett a célja.

A programnak a végét látjuk, ezért arra kértem, hogy menjünk vissza az elejére, amikor elkezdték járni a világkupákat.

„Tisztán itt van előttem a kép, amikor Shane-nel pacsizunk egyet az uszodába érve. Dubajban voltunk, ott volt először közös versenyünk 2012. októberben. Még az illatokra, fényekre is emlékszem. Sok vívódás és keresgélés után jutottunk el odáig, hogy akkor próbáljuk meg együtt. Nem volt ez annyira nyilvánvaló, hogy ő lesz az edzőm.

A magyar programban nem hittem igazán, mert az amerikaival lettem először sikeres. Az árnyoldalát ugyanakkor annak is láttam, hiszen Dave Salo felkészített 2009-re, de utána már másokra figyelt. Az első gondolatunk az volt, hogy jó lenne Phelps edzője, Bob Bowman csapatához tartozni. Aztán eszünkbe jutott, de annak megint az lehet a vége, hogy nem jut elég figyelem rám a fontos időszakban, hiszen mégiscsak magyar vagyok.”

Hosszú volt a listájuk, folyamatosan húzogatták ki a neveket, pedig az ausztrál Stephanie Rice edzőjét is kiszemelték. Aztán ültek egymással szemben, és arra jutottak, hogy meg kell próbálniuk együtt. Shane Tusup ingatlanokkal akart foglalkozni, de a pszichológiai tanulmányait sem hanyagolta. Aztán egycsapásra edző lett.

És eljött az október, még érezte magában az erőt, hiszen fizikailag jó állapotban utazott Londonba, de valami hiányzott. A hit.

„Könnyű lenne ezt elbagatellizálni. Meg hát csak szavak, hogy a hit milyen fontos. De én nem valahogy nem hittem igazán abban, hogy olimpiát tudok nyerni Londonban. Nem volt meg bennem a biztonság. Váll alatt, az izmaim rendben voltak. A fejem nem. Utólag visszagondolva, nem is értem, hogyan történhetett. Most sokkal tudatosabban készülök fel. Régebben azt hittem, hogy a hitem erős. Régebben azt hittem, tudatosan készülök. Arra csak később jöttem rá, hogy ez az igazi hit és tudatosság, amit Shane-től kaptam. Lóghattunk volna, lazíthattunk volna, nem tettük.”

Négy aranyat szerzett az első dubaji verseny első napján, és még az időkre is emlékezett. 800 gyorson indult elsőként, aztán jött a 200 gyors, a 200 vegyes. Az első két nap azonnal nyert nyolc aranyat.

„Nem volt rossz kezdés, a folytatás sem, ahogy mentünk a további helyszínekre, de az igazi fokmérő a 2013-as barcelonai vb volt. Az addigi eredményeimre lehetett legyinteni. Attól még sokan kétkedve fogadták, hogy milyen munkamegosztás lehet egy 24 éves lány, és az egy évvel idősebb pasija, vagyis vőlegénye között. Ha az akkori vb-n nem jön össze az érem, csak a döntő, akkor sem lettem volna elégedetlen, mert láttuk volna, hogy min kell javítani. Ehelyett az derült ki, jól működünk együtt, megvan a kölcsönös bizalom, nyertem két aranyat vegyesen, és egy bronzot 200 pillangón. Egycsapásra minden hiteles lett, amit együtt tettünk.”

A károgók elhalkultak

Hosszú már akkor nekivágott a 400 vegyes világrekordjának átírásához. 300-ig jól is ment minden, aztán a kínai Je-Siven által felállított csúcs elérhetetlennek bizonyult. A rekordot jelképező piros vonal elhúzott előtte.

A 2015-ös vb-n 200-on azonban átadta a múltnak Ariana Kukors (2:06,15) csúcsát, meg is könnyezte a medencében. Rióban pedig döbbenetes különbséggel előzte meg a 2012-es Je-Sivent.

Amikor arról kérdeztem, melyikre büszkébb, melyik áll közelebb a szívéhez, sokáig tűnődött.

„Nem könnyű a választás, ezért inkább hangosan gondolkodom. Kukors csúcsáról azt hallottam, kiállja majd az idő próbáját. Három századdal döntöttem meg, elérzékenyültem. Talán először, mióta úszom. A négy éve tőlem, már olimpiai bajnokként autogramot kérő kínai lány rekordjához is hozzátapadt, jobban úszott az utolsó ötvenen, mint Ryan Lochte, a férfi győztes ugyanazon az olimpián. Mindkettő korszakos csúcs volt, ezzel csak ezt szerettem volna érzékeltetni. Hogy egy éve 200 vegyesen nyertem, jól jött lelkileg, hat tizeddel jobbat úsztam, mint eredetileg gondoltam. A 400 vegyes viszont a vb-program végén van, míg az olimpiát azzal kezdjük. Döntetlen az összehasonlítás nagyon sok szempontból. De mégis inkább a 400 vegyest jelölném meg, ha mindenáron választani kell.”

Hosszú 2009-ben ezen a távon nyerte meg az első vb-aranyát, és az akkor elért ideje (4:30,3) volt a telefon PIN-kódja.

Amikor arra tereltem: előfordulhat-e, hogy beleszövi a 4:26,36 számjegyeit a következő kódjába, sejtelmesen mosolygott. Majd valószínűleggel felelt.

“Az az igazság, hogy 4:27-ben sohasem gondolkodtunk, azt valahogy mindig átugrottuk. Lehet, hogy tudatosan. Ha már lúd legyen kövér alapon nem egy, hanem mindjárt két másodpercet szerettem volna faragni.

És hittünk mindketten abban, hogy ez összejöhet. Most már egyre többen értik, miért kezdtem olyan gyilkos tempóban máskor is. Csak akkor elfogytam, most viszont az első nap volt. Ez volt a terv, 4:26, igen.”

A következő terv a budapesti világbajnokság, amelyiken a négy arany sem elérhetetlen. 200 háton könnyen elképzelhető, mit jelentene neki érzelmileg egy nagy úszás, hiszen Egerszegi Krisztina is ezen a távon versenyzett.

Ő már rég visszavonult ennyi idősen, míg Katinka még abban sem biztos, hogy most van a legjobb korban, 27 évesen. A tokiói olimpiáig még így is könnyen fejlődhet, 200 vegyesen ugyan a brit O’Connor egyre erősebb, a 200 hát győztese, Maya Dirado viszont vissza fog vonulni szeptemberben.

„Mentek innen nagy úszók érem nélkül haza. Munka nélkül nem mehetünk biztosra. Az ausztrál Emily Seebohm másodperccel volt jobb nálam egy éve, most a döntő közelébe sem került. Ott van Missy Franklin is, aki egyéniben messze volt a dobogótól, holott tavaly elérhetetlen volt számomra. Vagy a Campbell lányok. Az úszás ettől szép, örök körforgásban van. Ha nem edzek, megadom a többieknek az esélyt, hogy ők nyerjenek.”

A győzelmei után számtalan lelkének kedves üzenetet kapott, mégsem azok emelt ki, hanem egy olyat, amit még a megnyitó előtt. Az egyik bajai úszótársa írta neki. Csak lazán, olyan őrült könnyedséggel, ahogy minket vertél.”

Forrás: Index

Egy hozzászólás “Phelps edzőjét szemelték ki, de jobb lett Shane” bejegyzésre

  1. szurkoló szerint:

    Gratulálok!
    Minden hajnali versenyére felkeltem, és szurkoltam örömmel 🙂

Itt lehet hozzászólni !