Gyanúsított lesz Szilvásy György

Mno.hu

Gyanúsítotti idézést kézbesítettek Szilvásy György volt titokminiszternek a napokban az UD Zrt. ügyével összefüggésben – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a gyanúsítotti kihallgatásra még a héten sor kerülhet a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). Szilvásy, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként dolgozik, nem kívánt nyilatkozni az ügyben, hiába kerestük őt többször.

Száraz Gábor, a vagyonkezelő szóvivője pedig azt közölte: ő csak a társaság ügyeiben adhat tájékoztatást, Szilvásy György személyét érintő témában nem. Fazekas Géza, a KNYF szóvivője nem kívánta kommentálni információinkat. Mint fogalmazott: jövőbeni nyomozati cselekményekről nem adhat felvilágosítást.

Szilvásy meggyanúsítása azzal a feljelentéssel állhat összefüggésben, amelyet az UD Zrt. tett még tavaly szeptemberben a cég egyik vezetője és Csányi Sándor OTP-vezér közötti lehallgatott telefonbeszélgetés jogsértő kiszivárogtatása miatt. A beszélgetésben az MDF elnökére, Dávid Ibolyára terhelő adatok esetleges felderítéséről beszélgettek a felek. Azonban a felvétel nem utal semmilyen konkrét bűncselekményre, így azt a hatóságok nem őrizhették volna meg.

Ismeretes, a hangfelvételt egyenesen Dávid Ibolyához továbbították, aki azt felhasználva viszszalépésre kényszerítette a párt elnöki posztjára aspiráló riválisát, Almásy Kornélt. A tavaly ősszel kipattant UD-ügyet Szilvásy György hatalmas belpolitikai botrányként igyekezett tálalni. A Gyurcsány-kormány titokminisztere azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy az UD Zrt. nevű vagyonvédelmi cég valójában egy Fidesz közeli árnyék-titkosszolgálat.

A „hálózat” Szilvásy vádjai szerint megtámadta az elektronikus kormányzati gerinchálózathoz tartozó szervezetek informatikai rendszereit, sőt olyan hírek is nyilvánosságra kerültek, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) számítógépeire kémszoftvereket telepítettek. Ehhez képest kiderült, hogy ezeket az állításokat semmi sem igazolja.

A részleteket a Magyar Nemzet 2009. május 26-i számában olvashatja.

Forrás: Mno.hu

7 hozzászólás “Gyanúsított lesz Szilvásy György” bejegyzésre

  1. Öreg halász szerint:

    Eszméletlen, amit meg mertek tenni ezzel az országgal. Azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a szélsőjobbot is Gyurcsányék irányították vagy irányítják a háttérből.

  2. toto szerint:

    Ennek a szilvásynak még a szeme sem áll jól, én 5 forintot sem bíznék rá, nemhogy a titkosszolgálatok vezetését.

    ami meg a szélsőjobb (magyar gárda, tomcat, budaházy, toroczkay) gyurcsányi irányítását illeti, azt fletó szoci párttársa megírta levelében.

  3. miska72 szerint:

    Reméljük, rab is lesz.

  4. Jeniszej szerint:

    Milyen rosszul néz ki ez a szilvássy. Karikásak a szemei, tiszta ránc a homloka “gyurcsi” egy üde színfolt mellette. Jah – Nagy a teher rajta!

  5. Jeniszej szerint:

    A körömrágást elfelejtettem észrevételezni. Mit is jelenthet – szorongást, idegességet, vagy talán félelmet?

  6. miska72 szerint:

    Csalás a gyanú a zöld szocialista ellen.

    Csalással gyanúsítják az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját, Nyékes Bélát, akit a napokban előzetes letartóztatásba helyeztek.
    Nyékes Béla szocialista politikus ellen a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet feljelentése alapján indult nyomozás – a kárérték mintegy 300 millió forint.
    Nyékesen kívül még három ember van előzetes letartóztatásban. Az ügyről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
    (hírTV)

  7. miska72 szerint:

    Vidékfejelsztésre szánt pénzeket költ propagandára az MSZP?

    A fideszes Font Sándor szerint akár szocialista káderek gyűjtőhelyének is lehetne nevezni a LEADER Közhasznú Egyesületet, amely 2006 óta összesen 1,2 milliárd forint állami támogatáshoz jutott. A szervezetet Molnár Katalin, a Nógrád megyei Kazár település MSZP-SZDSZ-es polgármestere alapította.

    Székhelyének pedig ugyanaz a kazári cím van bejegyezve, amelyre korábban a Balegyenes Munkacsoportot is bejelentette Ficsor Ádám, a földművelésügyi minisztérium akkori szakállamtitkára – mondta az ellenzéki politikus.
    Az egyesületet 2005-ben alapította Molnár Katalin, a legutóbbi hónapig az elnöke is volt. Ficsor Ádám a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkáraként az uniós LEADER programhoz kötődő munkacsoportok kiválasztását és a pályázatok kiírását felügyelte. A LEADER egyébként egy vidékfejlesztési program. Ficsor Ádám most a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter.
    A LEADER Közhasznú Egyesület egy állami pályázaton 2006-ben 500 millió forintot nyert el, 2007-ben 200 millió forintot, majd 2008-ban újabb 500 millió forintot. Utóbbi támogatásról most jelentek meg információk az FVM honlapján, “egyéb kifizetés” címszó alatt – sorolta Font Sándor.
    A Fidesz nem ért egyet azzal, hogy az egyesület ilyen nagyságú és intenzitású állami támogatást kapott, Font Sándor ezért írásban fordult az ügyben a földművelésügyi miniszterhez május 15-én. Összesen 13 kérdést tett fel az ellenzéki politikus, 15 napja van válaszolni Gráf Józsefnek, de eddig még jött tőle válasz.
    Font Sándor “belső információra” hivatkozva azt mondta: úgy tudják, hogy a legutóbbi 500 millió forint nagy részét a LEADER Hírmondó című újság terjesztésére szeretnék fordítani. Ebből állítólag 1, 7 millió példányt akarnak szétküldeni minden vidéki lakásba, még a június 7-i európai parlamenti választások előtt.
    A Fidesz korábban takarékos EP-kampányt javasolt a pártoknak, de Font Sándor szerint az MSZP ezt elutasította, majd “hazug, silány” kampányba kezdett. Nem fogadják el, hogy állami pénzekből, bujtatott szervezeteken keresztül folytassanak pártpropagandát, még akkor sem, ha az uniós programok végrehajtásával kapcsolatban egyébként vannak bizonyos tájékoztatási kötelezettségek – tette hozzá.
    (FH)

Itt lehet hozzászólni !