Születésnapi programokkal készül a 150 éves Állatkert

WeLoveBudapest

Születésnapi programokkal készül a 150 éves Állatkert

A világ egyik legrégebbi állatkertje programokkal és hosszított nyitvatartással ünnepli születésnapját.

A születésnapon, azaz augusztus 9-én kedden az Állatkert a szokásoshoz képest sokkal tovább, egészen este 10-ig tart nyitva, éppen azért, hogy minél többen együtt ünnepelhessenek. A programok öt különböző helyszínen zajlanak majd, reggel 9 órától. Többségük feleleveníti a kert múltját, ezért ne lepődjünk meg, ha korabeli ruhákba öltözött színészek jönnek majd velünk szemben, de lesznek zenés programok, mesekoncertek, bábjáték, bűvészbemutató és sok más érdekesség: Talamba Ütőegyüttes, Bíró Eszter, a Madarak házibuli-zenekar, az „Én állatkertem” címmel színpadi beszélgetésekre is sok kerül Csányi Vilmos etológussal, Dolák-Saly Róberttel és Geszti Péterrel is.

Szerdán, augusztus 10-én pedig zenés föld körüli utazásra invitálja látogatóit az Állatkert. A kert különböző helyszínein ugyanis a világ egzotikus szegleteinek zenéi csendülnek majd fel. Bűbájtan, mesélő állatkert, emellett afrikai, indiai és brazil dallamok, de a gyerekek készíthetnek stílusosan állatos bábokat is, de találkozhatnak egy bűvésszel és Rickkel, a héjával is. Részletes program itt.

Fotó: WeLoveBudapest

Forrás: WeLoveBudapest

Itt lehet hozzászólni !