Budapest 10 legolcsóbb panellakása

Ingatlanmagazin

A legolcsóbb panel öröklakások már 100 ezer forint per négyzetméterár alatt vihetők. Meglepetés nincs. A Havanna az első. Aztán jön még Csepel, Kőbánya, a „Nyócker” és Rákoskeresztúr.

Vagy nagyon lerobbantak vagy jócskán áron alul vihetők, talán bebukott hitel miatt. Ennél már csak az önkormányzati lakások olcsóbbak.

1. Csontváry Kosztka Tivadar utca: 91 ezer Ft/nm (XVIII. Kerület)

A Havanna lakótelep az abszolút első. Jó pár lakás nagyon olcsón megvásárolható. A listánkon is több szerepel. A Studio Metropolitana 2005-ös átfogó felmérése szerint, amelyben a budapesti lakótelepeket vizsgálták, a megkérdezett lakók 51 %-a nem szeretett a Havannán lakni, mindössze 3 %-uk igen. Egyébként a Pók utcai volt a legnépszerűbb 3,5-ös átlaggal az ötös skálán, míg a Havanna az utolsó helyet foglalta el 1,5-ös átlaggal. Sajnos ez a mostani árakra is kihat. Ezek közül is a legolcsóbb egy 71 nm-es lakás, amely 6,5 millió forintért eladó. De nem csak a lakótelep alulértékeltsége miatt ennyi, hanem mert a tulajdonos sürgősen el akarja adni. Pedig a 2 és fél szobás lakás adottságai ideálisak: külön nyíló szobák, tágas étkező, amely a konyhával néz farkasszemet, tágas terek, jó elrendezés. További előnye az erkély, valamint, hogy a panelprogram során a fűtőtesteket egyedi mérővel látták el. Hátránya: jó alaposan fel kell újítani, és ha rossz a lift, gyalogolhatunk a tizedikre.

2. Pára utca: 95 ezer Ft/nm (X. kerület)

A kőbányai lakás a második legolcsóbb az ingatlan.com jelenlegi kínálata alapján. Az újhegyi lakótelep jócskán távol van a belvárostól, az új köztemető közelében helyezkedik el. Viszont tó és zöldterület található a környéken. A közlekedés is kitűnő, a kék metró kőbánya-kispesti végállomása szinte gyalogosan elérhető. A szóban forgó 68 nm-es 2 szobás lakást 6,5 millióért árulják.

3. Táncsics Mihály utca: 98 ezer Ft/nm (XXI. kerület)

Csepel a jövő budapesti fejlesztéseinek, építkezéseinek nyertese lehet. Főleg ha az álmok valóra válnak, politikai felhang nélkül. Tervek, amelyekről beszélnek a Városházán: csepeli olimpia 2020-ban, és halkan jegyezzük meg, hiszen nem szeretnénk közutálat tárgyai lenni – az ötös metrót is ide tervezik. Plusz hidat szeretnének Budafok és Kelenföld irányába, hogy kinyíljon a világ a szigetlakók számára. És persze utak kellenek, de azok már régóta. Válság ide, válság oda: előbb-utóbb lesz még Csepelen Manhattan, csak ki kell várni, bár a spanyol befektető mostanában a csőd szélén áll. Egyébként meg „normális” világvárosban egy szigetnek a legmenőbb helynek kéne lennie, ahol a zöldövezetet fejlesztik, és nem betonkorpuszokat húznak fel az égre. De sokaknak nem volt elég a Weiss Manfréd gyára és utódja, a Csepel Művek. Szóval ezért is befektetésre ajánlja az eladó mindössze 5,2 millióért az 53 nm-es, 1+2 félszobás lakását. Előnyei: közel a HÉV és a piac. Hátránya: félemeleti meg hogy két idősebb haszonélvező lakja.

4. Havanna utca: 109 ezer Ft/nm (XVIII. Kerület)

És megint a Havanna. De most az utca is. Ismét áron alul eladó egy lakás. A 72 nm-es, 2,5 szobás, hallos, gardróbos, erkélyes lakás 7,9 milliós irányáron eladó a negyedik emeleten. Megint hangsúlyozzuk, hogy kitűnő elrendezésű ingatlanról van szó. Ráadásul hamarosan megkezdődik az egyedi hőmennyiségmérők felszerelése, amely a nyílászárók cseréjével párosul.

5. Csontváry Kosztka Tivadar utca: 111 ezer Ft/nm (XVIII. Kerület)

A változatosság kedvéért újból Havanna, de most a Csontváry utca. Az ajánlat szerint rendezett, tiszta lépcsőház 1. emeletén egy 72 nm-es, 2 + 1 szobás, erkélyes lakás 8 millió forintért vihető. Előnyei közé tartozik a tágas étkező és a nagy tárolókapacitással bíró gardrób. A lakótömb is részt vesz a panelprogramban: a szigetelés, fűtéskorszerűsítés, nyílászárók cseréjére hamarosan sor kerül. A közlekedés jó, BKV busszal 15 perc alatt eljuthatunk a 3-as metróhoz. A lakótelepen térfigyelő kamerák működnek.

6. Pesti út: 115 ezer Ft/nm (XVII. Kerület)

Egy 75 nm-es 2+2 szobás lakás 8,64 millióért vásárolható meg Rákoskeresztúron. Bár a Pesti út a főváros keleti agglomerációjának egyik legforgalmasabb útja. A reggeli és a délutáni csúcsidőkben előfordul, hogy akár 8-10 kilométeres kocsisor is összetorlódik. Épen ezért a tömegközlekedésben forradalmian új dolgok vannak születőben. A Pesti út mentén épül meg Rákoskeresztúr-városközpont és az Örs vezér tere között Magyarország első buszfolyosója 2009-2010-ben, amelyet 15 BKV és 3 Volán járat használ majd. A Strukturális Alapból származó 840 millió forintos uniós pénzhez a Főváros 350 millió forintos önrésze csatlakozik. A 10 kilométeres szakasz tervezett átadása: 2010 vége.

7. Havanna utca: 115 ezer Ft/nm (XVIII. Kerület)

Isoráz Havanna! Sürgősen eladó egy 2. emeleti, 72 nm-es, 2,5 szobás, erkélyes, jó elosztású, nagy hallos, felújítandó lakás 8.3 millió forintért.

8. Práter utca: 116 ezer Ft/nm (VIII. kerület)

A Szigony utcai lakótelep is becsatlakozik a listánkra. Manapság sajnos Józsefváros nem maradhat ki. Bár az aranykorban, a századfordulóban is olcsó, szoba-konyhás, kétszintes házakban, csatornahálózat nélkül, laktak az itt élők. De a Pál utcai fiúk idejében legalább grund volt. A hét szűk esztendőnek most vége! A Corvin-Szigony projekt, amely Közép-Európa legnagyobb városrehabilitációs programja, előbb-utóbb felhúzhatja a panelek árait. Bár ahhoz a közterületnek meg kellene újulnia, egyelőre túl nagy a kontraszt a korzó alias Promenade és a Szigony utca között. Most áron alul, 7,95 millióért eladó egy 68 nm-es, 2,5 szobás lakás. A második emeleti ingatlan felújítandó, és csupán kézpénzért vihető, ami miatt megint csak hitelhátralékot sejthetünk a háttérben.

9. Csontváry Kosztka Tivadar utca: 118 ezer Ft/nm (XVIII. Kerület)

Hiába unjuk, megint egy áron aluli Havanna lakótelepi ingatlan! 72 nm-es, erkélyes, felújítandó, 2,5 szobás, étkezős, nyolcadik emeleti lakás 8,5 milliós áron vihető. A szobákat, az étkezőt és a folyosót nem a tipikus PVC-padló borítja, hanem parkettán nyikoroghat a látogató. A többi helyiség járólapos. A buszmegálló 200 méterre található, onnan a metró tíz perc alatt elérhető. A terület térfigyelő kamerával van ellátva.

10. Kossuth Lajos utca: 119 ezer Ft/nm (XXI. Kerület)

Végül visszaérkezünk Csepelre, ha megszomjaztunk volna a hosszú út alatt. Egy 70 nm-es 3 szobás, étkezős lakás 8,39 milliós áron eladó. Nyáron is kellemes, hiszen a nappali és a szobák klimatizáltak, a teraszról pedig nagyon jó a kilátás, főleg mert a 9. emeleten járunk. A házhoz közel található a HÉV.

Forrás: Ingatlanmagazin

4 hozzászólás “Budapest 10 legolcsóbb panellakása” bejegyzésre

  1. infósferi szerint:

    Ez a hír, nem hír.
    Eddig is tudtuk, hol a helyünk. Mivel nyitott szemmel járunk reggeltől estig, tisztában vagyunk, kerületünk mennyit ér.

  2. Bubus szerint:

    Ez azért hír Feri, mert azt jelenti, hogy süllyedünk lefele, mint a kő. Csepelen soha nem vették komolyan a panelprogramot, pedig így megy a legkönnyebben a lakótelepek lecsúszása, aztán a gettósodás.

  3. Ernő szerint:

    Ebből látszik Pest mekkora egy szar szar hely, bezzeg Buda az szép és drága nem olyan gettós akár a VIII., VII, stb. kerületek. Pestet lekéne bontani a lakótelepeivel együtt.

  4. Nóra szerint:

    Ne haragudj Ernő,ha lebontanák Pestet megnzném miből élnél meg Budapest leganagyobb ipari részei itt találhatók és nem a Várnegyedben. Meg nem mindenkinek futja drága ingatlanra.

Itt lehet hozzászólni !