Döbbenetes részletek a templomi mészárlásról: ez a fiú vágta el a pap torkát

ATV

Adel Kermiche

A francia hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az egyik férfit, aki késsel felfegyverkezve túszokat ejtett kedd délelőtt egy normandiai templomban, mielőtt a rendőrök agyonlőtték.

Az ügyben eljáró ügyész elmondta, hogy az egyik támadó,

“a 19 éves, Adel Kermiche nevű helyi férfi volt, aki Franciaországban született.”

Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terrorista kapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt, naponta csak pár órára hagyhatta el az otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az ügyész elmondta, hogy

“a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, és a támadás is ekkor történt.”

Francois Molins államügyész elmondta: Kermich rokonai iratait felhasználva kétszer is megpróbált Szíriába utazni. Tavaly márciusban a testvére személyi igazolványával próbált meg Németországból Szíriába jutni, két hónappal később pedig már Törökországban fogták el a hatóságok. Akkor unokatestvére papírjait használta.

Döbbenetes részletek a templomi mészárlásról

A másik támadót még nem azonosították a francia hatóságok.

A két férfi kedd délelőtt késekkel vette be magát a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomába, ahol

elvágták a pap torkát, és egy másik embert is súlyosan megsebesítettek,

de az ügyész elmondása szerint ő már nincs életveszélyes állapotban.

A hatóságok arról is beszámoltak, hogy a merénylőkön robbanómellény-utánzat is volt, az apácákat pedig megpróbálták emberi pajzsként használni.

Forrás: ATV

Egy hozzászólás “Döbbenetes részletek a templomi mészárlásról: ez a fiú vágta el a pap torkát” bejegyzésre

  1. Egy szó, mint száz szerint:

    http://www.hirstart.hu/hk/20160727_idos_asszonyt_eroszakolt_meg_egy_eritreai_ferfi
    79 éves nőt erőszakolt meg egy migráns a német temetőben

    http://magyaridok.hu/belfold/migransok-masztak-fel-kiskunhalasi-befogadoallomas-egyik-epuletenek-tetejere-872428/
    “….azzal fenyegetőznek, hogy ha nem engednek követelésüknek, akkor leugranak…. a tetőre mászók összevagdosták az alkarjukat és a mellkasukat…”

    http://www.hirstart.hu/hk/20160727_nudistakra_csaptak_le_allahu_akbart_kiabalva
    Strandolókat támadtak meg muzulmán férfiak a németországi Geldern városában. A gyerekeket is inzultálták. A támadás előtt azt kiáltozták: Allahu Akbar!

    Erre van szükségünk?

Itt lehet hozzászólni !