Felrobbantotta magát egy migráns Németországban, tizenkét sebesült

Mandiner

Ballibterror

A bajorországi Ansbachban felrobbantotta magát egy szír migráns, akinek korábban elutasították a menedékkérelmét. A tettes egy zenei fesztivál bejáratánál robbantotta fel magát, eddig tizenkét sérültről tudnak. Az elkövető, akit korábban pszichiátriai klinikán is ápoltak, életét vesztette.

Felrobbantotta magát egy Szíriából érkezett, 27 éves migráns a bajorországi Ansbachban vasárnap 22 óra körül. A robbantásban a migráns életét vesztette, további tizenkét ember megsérült, közülük hárman súlyosan.

A férfi két évvel ezelőtt érkezett Németországba, ahol menedékkérelmet nyújtott be, amit azonban egy évvel ezelőtt elutasítottak, de így is Németországban maradhatott. A migráns egy ansbachi szálláson lakott. Már kétszer véget akart vetni az életének, ezért pszichiátriai klinikán is ápolták őt.

A bajor belügyminiszter szerint még nem tisztázott, mik voltak a férfi szándékai. Iszlamista okokat még nem tártak fel. Nem ismert még az sem, honnan szerzett robbanóeszközöket.

Az ansbachi zenei fesztivál közönségét az eset után evakuálták.

Ez volt a harmadik migrációs hátterű véres akció Bajorországban egy hét alatt.

Forrás: Mandiner

5 hozzászólás “Felrobbantotta magát egy migráns Németországban, tizenkét sebesült” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Gyagyás EURÓPA nem veszitek észre, hogy ez nem más, mint újkori honfoglalás! Majd ha jó sokan lesznek itt fellázadnak az elnyomóik ellen. Apáink vérükkel fizettek hazánkért.

  2. Jeniszej szerint:

    Az olaszok is miért szállítják őket át? Nincs Afrikában kikötők? Szibéria,Észak Ámerika a sarkkörön túl tárt karokkal várják őket. 😀

  3. Grün Izidor szerint:

    “Kiürítették a Keleti pályaudvart hétfő délelőtt. A 24.hu úgy értesült, hogy egy gyanús csomagot találtak.”
    .
    Na, na!
    ,

    http://mno.hu/belfold/kiuritettek-a-keleti-palyaudvart-1353465

  4. Jeniszej szerint:

    Vissza oda ahonnan jöttek!
    Ez az egyetlen igazságos megoldás.
    A magyar kormány a magyar családoknak sem tud kiszámítható életkörülményeket, fiataloknak lakást, munkahelyet biztosítani.
    Csak a bankok, és a pénzbehajtó cégeik gazdagodnak,- értékteremtés nélkül. Csalók és nyerészkedők koldus országa lettünk. Azt monya a Faterom örül, hogy nem ebben a piszkos világban kell leélni élete nagyobbik részét. Mi lett az országból és gyáraiból? Szétlopott romhalmaz, amit mind a rendszerváltóknak köszönhetünk.

  5. királyerdei szerint:

    Több mint 50 év eltelt és a Tábornokot a tények beigazolják.

    1962 –ben adta meg de Gaulle Algériának a függetlenséget. Beszédében kifejtette, hogy Franciaország miért nem tudja és nem is fogja tudni integrálni a muzulmánokat. Ha azt az ominózus beszédét napjainkban tartaná meg minden bizonnyal Európa szerte lelkes támogatást élvezne.

    Alábbiakban a beszéd szabad fordítása:

    „Nagyon jó dolog, hogy léteznek sárga franciák, feketék, vagy barnák. Ez azt bizonyítja, hogy Franciaország nyitott minden faj számára és egy világegyetemes szemlélettel rendelkezik.
    Viszont ez csak egy feltétellel lehetséges: hogy ők a lakosság egy csekély hányadát képezzék.
    Ha ez nem így lenne, azt jelentené, hogy Franciaország már nem lehetne Franciaország.
    Mindenekelőtt mi egy európai fehérbőrű népcsoport tagjai vagyunk, akiknek gyökerei a görög-latin kultúra alapjaiból erednek és keresztény a vallásuk.
    Ne gyertek nekem gyermekmesékkel!
    Muzulmánok?
    Jártatok ott, hogy lássátok őket?
    Láttátok őket turbánjaikkal és burnuszaikkal?
    Teljesen nyilvánvaló, hogy azok nem franciák!
    Azok, akik az integrációt propagálják, kolibri eszük van, még ha nagy tudósoknak is hiszik magukat.
    Próbáljátok integrálni az olajat az ecettel, öntsétek össze egy üvegbe, aztán rázzátok jól össze és mégis egy idő elteltével ismét szétválnak.
    Az arabok, azok arabok, a franciák pedig franciák.
    Valóban azt hiszitek, hogy Franciaország népessége magába tudna szívni tízmillió muzulmánt, akik holnap már húszan lesznek és holnapután negyvenen?
    Ha most megvalósítjuk Algéria Franciaországhoz való integrációját, ha Algéria minden arabja és berbere franciának fog számítani, hogyan fogjuk tudni megakadályozni őket abban, hogy ne jöjjenek a kontinentális Franciaországba, ahol sokkal magasabb az életszínvonal? Szülőfalum mostani neve Colombey -A-Két-Templomnál, hamarosan Colombey -A-Két-Mecsetnél lenne…”

    Itt az eredeti francia nyelvű szöveg:

    C’est très bien qu’il y ait des Français jaunes, des Français noirs, des Français bruns.
    Ils montrent que la France est ouverte à toutes les races et qu’elle a une vocation universelle. Mais à condition qu’ils restent une petite minorité. Sinon, la France ne serait plus la France . Nous sommes quand même avant tout un peuple européen de race blanche, de culture grecque et latine et de religion chrétienne.
    Qu’on ne se raconte pas d’histoire ! Les musulmans, êtes vous allés les voir ? Vous les avez regardés avec leurs turbans et leurs djellabas ? Vous voyez bien que ce ne sont pas des Français. Ceux qui prônent l’intégration ont une cervelle de colibri, même s’ils sont très savants. Essayez d’intégrer de l’huile et du vinaigre. Agitez la bouteille. Au bout d’un moment, ils se sépareront de nouveau. Les Arabes sont des Arabes, les Français sont des Français. Vous croyez que le corps français peut absorber dix millions de musulmans, qui demain seront vingt millions et après-demain quarante ? Si nous faisions l’intégration, si tous les Arabes et les Berbères d’Algérie étaient considérés comme Français, comment les empêcherez-vous de venir s’installer en métropole, alors que le niveau de vie y est tellement plus élevé ? Mon village ne s’appellerait plus Colombey-les-Deux-Églises, mais Colombey-les-Deux-Mosquées…

    CHARLES DE GAULLE

Itt lehet hozzászólni !