Csepel.info

Cigánygyilkosságok: Kirúgták az amerikaiak a roma alkalmazottat

Heti Válasz

Cigányellenes magyar országi pogromokról ír a világsajtó, ám tudósítói legtöbbször már prekoncepcióval érkeznek hazánkba. A honi valóság értelmezésében húsz éve ugyanazok a – javarészt liberális – megmondó emberek segítik a nyugati újságírókat.

Farkas László már semmin sem csodálkozik. Nem rázza meg, hogy noha a rendőrség nem elkeseredett munkanélkülieket, hanem exlégiós gyilkológépeket keres, állítólag mégis a “gazdasági nehézségek miatt ugrott meg a cigányellenes támadások száma” (The New York Times). Nem lepődik meg azon, hogy nevüket nem vállaló liberális kommentátorok szerint a “lecsúszó kelet-európai középosztályok a zsidók helyett a cigányokban találták meg az új bűnbakokat” (The Observer).

A magyarországi romagyilkosságokat felkapó világsajtó két legfrissebb termésében Farkas László azon pontatlanságokra, általánosításokra ismer rá, amelyek ellen elveszítette a maga harcát – az állásával együtt. A férfi februárig az amerikai nagykövetségen dolgozott adminisztratív munkakörben, ám öt év után elbocsátották: állítása szerint azért, mert a cigányhelyzet egyoldalú amerikai megítélésére igyekezett felhívni a figyelmet. “Kihallgatást kértem April Foley nagykövettől, ám nem jutottam be hozzá. Több levelet írtam amerikai diplomatáknak, melyekben tényekkel próbáltam cáfolni, hogy a magyarországi helyzet csupán a rasszista többség-elnyomott kisebbség ellentétpárral értelmezhető. A nagykövetség jelentéseiben ugyanis kizárólag ez a szemlélet köszön vissza” – mondja a Heti Válasznak az egyébként magát romának valló Farkas.

A követségi alkalmazott akkor háborodott fel igazán, amikor tavaly év végén a cafebabel.com honlapon a követség politikai osztályának magyar beosztottja által jegyzett tanulmányt talált. Ebben a szerző a cigányellenes erőszakot összefüggésbe hozta a 2006 őszi kormányellenes tüntetésekkel. A pécsi és a nagycsécsi kettős emberölésekről pedig azt írta, hogy ezek etnikai indíttatásból történtek, jóllehet tavaly év végén a rendőrség még az elkövetőket sem ismerte. A tanulmány szerzőjének és főnökeinek címzett, magyarázatot kérő levelére válasz nem érkezett. Ellenben a cikk lekerült az oldalról, Farkasnak pedig távoznia kellett munkahelyéről. A sors fintora, hogy a rendőrség a fiatalember állásvesztése után néhány nappal tartóztatott le egy testvérpárt a pécsi gyilkossággal kapcsolatban, akik az áldozatokhoz hasonlóan szintén romák. Farkas László nem adta fel, beperelte a követséget, s az amerikai diplomatákat tájékoztató magyar beosztottak politikai elfogultságáról beszél.

Roma exodus?

Megkeresésünkre az Egyesült Államok nagykövetsége azt válaszolja, személyi ügyekben nem adnak tájékoztatást; egy másik témában azonban némileg messzebb jutunk. Abházi József, a Roma Civil Szervezetek Választási Szövetségének vezetője a minapi tiszalöki gyilkosság után azt nyilatkozta, a romák tömegesen – a cigányvezető 50 ezer emberről beszélt – kérnek majd politikai menedékjogot az Egyesült Államoktól. A kezdeményezés komolyságát megkérdőjelezi, hogy Abházi szervezete még a roma közéletben jártasak számára is ismeretlen, a főszervező pedig korábban a nyerőgépek kocsmai betiltásáért kezdeményezett népszavazást, és büntetett előéletű.

Jan Krc sajtóattasé nem kommentálta a kezdeményezést, ugyanakkor felhívta figyelmünket a vonatkozó rendelkezésekre, melyekből kiderül: politikai menedékjog iránti kérelmet egyének nyújthatnak be, ám csak akkor, ha már az Egyesült Államokban tartózkodnak. Menekültnek pedig azok a személyek számítanak, akiket elűztek országukból, és egy nemzetközi határt átlépve keresnek maguknak biztonságot. A kérelem elfogadásához mindkét esetben jól megalapozottnak kell lennie a fajhoz, valláshoz, nemzetiséghez, társadalmi csoporthoz való tartozás vagy a politikai vélemény miatti üldöztetéstől való félelemnek – amit a hazai cigányok aligha tudnának bizonyítani. Az USA évente legfeljebb 80 ezer menekültet fogad be, főként afrikai és ázsiai országokból; az európai államok számára fenntartott kvóta évi háromezer fő, vagyis kevesebb mint tizede az Abházi által emlegetett ötvenezres számnak.

Már nem vagyunk érdekesek

A követségeknek kulcsszerepük van a Magyarország-kép alakításában: az ide érkező újságíró gyakran a diplomáciai képviselet anyagaiból tájékozódik. Sokszor ezekre sincs szükség, hiszen egy kellően “felvilágosult” hírlapíró számára nem kérdés, hogy a magyarországi cigányság elleni állítólagos pogromok ügyében mi a “helyes” álláspont – függetlenül attól, hogy a gyilkosságok jó részénél még nincs gyanúsított. (Bencze József országos rendőrfőkapitány a héten az amerikai FBI segítségét kérte a nyomozáshoz.) Természetesen könnyen lehet, hogy az etnikai motívum a meghatározó, de a célzatosság szembeötlő: ugyanezen lapok a kérdőjelekről alig írtak. Az is kérdéses, miért pont a “gazdasági válság” vagy a “lecsúszó középosztályok” frusztrációja ösztönözné a támadásokat – állhatnának a háttérben az ország destabilizálásában érdekelt külföldi titkosszolgálatok is (amint például a zámolyi cigányok kivándorlásakor a Jane’s című biztonságpolitikai szaklap vélelmezte, az oroszokat feltételezve a háttérben).

Erre nincs bizonyíték, éppúgy, mint a nyugati sajtótermékek által említett mássággyűlöletre – az előbbi forgatókönyv azonban soha nem kerül elő a tudósításokban. Pedig az előzmények is óvatosságra intenek. Négy (az újságírók forrásául szolgáló), jogvédők által rasszistának nevezett bűncselekmény esetében van feltételezett elkövető. A pécsi robbantásos ügyben romákat, Fényeslitkén egy nem cigány férfit, Pátkán a többséghez tartozó polgárőröket, Tarnabodon pedig három fiatal romát gyanúsítottak meg kézigránátos, illetve késes, Molotov-koktélos, sörétes puskás támadásokkal. A cigányok által elkövetett támadások nem illenek a képbe, ezért a külföldi lapok nem foglalkoznak velük.

A rendszerváltás, a balkáni háborúk érdekessé tették Magyarországot, megérte a drága tudósítói állás fenntartása. Ezeket a posztokat azóta általában felszámolták, s regionális irodákba csoportosították a feladatokat. Így az amerikai Wall Street Journal Magyarországgal is foglalkozó felelősének székhelye Brüsszelben van, az International Herald Tribune című lapban főleg a berlini iroda vezetője ír hazánkról. A térséget beutazó brit Financial Times tudósítója Bukarestben található, s csak a fontosabb eseményekkor látogat hazánkba a francia Le Monde magyar politikával foglalkozó újságírója. Ők általában éppúgy nem beszélnek magyarul, mint Budapesten élő kollégáik.

A kényelmesebbek biztosra mennek: egymásnak adják a “független” elemzőket. Így a rendszerváltás óta állandó szereplője a Magyarország barnulásáról szóló cikkeknek például Tamás Gáspár Miklós és Haraszti Miklós, ahogy van hatása a Gyurcsány-közeli Demos Alapítvány diplomaták számára – negyedéves rendszerességgel – szervezett belpolitikai tájékoztatóinak is. Valóságértelmezésben nyomul még a Political Capital, ahogy rendszeresen küldi elemzéseit a nagykövetségeknek, újságíróknak a Nézőpont Intézet is. Utóbbi megjelenése a külföldi sajtóban felingerelte a balliberális tábort: Debreczeni József a Népszavában rontott rá a New York Timesra és az AP hírügynökségre, amiért Gyurcsány Ferenc lemondása idején idézni merték az intézet elemzőit.

Hogy is hívják?

Ugyanakkor egyes hibák nem magyarellenes összeesküvéssel, hanem slendriánsággal magyarázhatók. Christine Dupré, a legnagyobb francia nyelvű belga lap, a Libre Belgique munkatársa április 25-én festett megrázó képet a magyarországi romák fenyegetettségéről, ám a neveket rosszul írta. Az újságírónak nyilatkozó Mohácsi Viktória “Viktoria Mohaczi”, Bajnai Gordon “György Bajnan” formában, a Világgazdaság napilap “Villagaszdaszag”, Garamhegyi Ábel kormánybiztos pedig hol helyesen, hol “Garmhegyiként” olvasható. Ebből sejthető, hogy egy cikk koncepciója már az érkezés előtt, az interjúalanyok szervezésénél eldől. De ez nem valami központilag szervezett ármánykodás miatt alakult így: az emberi jogi “globálnyelvezet” jobban érthető a nyugati látogató vagy helyben lévő tudósító számára, mint a magyar történelemre hivatkozó jobboldali diskurzus. Amint egy Budapesten dolgozó külföldi hírügynökségi munkatárs a Heti Válasznak elmondja: főnökei különösen érdeklődnek a cigánykérdés, az antiszemitizmus és a korrupció iránt – állítólag a nyugati olvasók számára ezek a témák különösebb helyismeret nélkül is befogadhatók.

Barna gárda – Dósa István portréja

“A Jobbik nem egyszerűen egy radikális párt, hanem a szombati holokauszttagadó tüntetés után neonáci pártnak tekinthető” – mennydörögte Gusztos Péter SZDSZ-es politikus, miután április 18-án a párthoz köthető Magyar Gárda antiszemita felvonulást rendezett, s a főkapitány, Dósa István leszögezte: a holokausztból semmi sem igaz. “Itt van egy náci karakterű, antiszemita szövegeket mondó párt, egyszerűbben náci, antiszemita párt” – kontrázott blogjában Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő. Apró probléma: ez a gárda nem az a gárda, ez a főkapitány nem az a főkapitány. Dósa ugyanis tavaly ősszel a Jobbik túlzott befolyására hivatkozva szakított a Magyar Gárdával, s megalakította az “őrzők szárnyát”.

Az idézett két politikust az egyenruhák hasonlósága és a főkapitány személye zavarhatta meg. Sokáig ugyanis a Magyar Gárda arca Dósa István volt, aki mintha egy nemzeti radikális álomból lépett volna elő: egy parancsolni tudó tiszt, aki ejtőernyős katonaként szolgálta hazáját. A 2003-ban nyugállományba vonult őrnagyról aztán kiderült, hogy apja munkásőr-vezérőrnagy volt, de ez nem gátolta meg 2008. márciusi főkapitányi kinevezését az apák bűneire egyébként finnyás körökben. A tavalyi év nyarának végéig felhőtlennek tűnt az együttműködés. Információink szerint Dósa még azt is elmondta a Jobbik vezetésének, hogy főkapitányi kinevezésekor megkereste a Katonai Biztonsági Hivatal, de ő állítólag visszautasította a felkínált együttműködést.

Bár a szakítás hivatalosan a Magyar Gárdával kapcsolatos elképzelések különbözősége miatt történt, a jobbikos legendárium a történet mögött titkosszolgálati zsarolást sejt. Mással nem tudták megmagyarázni, hogy az addig nem különösebben véresszájú Dósa miért akart tavaly augusztusban egy, a második bécsi döntésre emlékező Zala megyei rendezvényen “1918-as patkányforradalomról”, “cionista-bolsevik népirtásról” beszélni – a párt vezetése a szöveget letiltotta. A jobbikosok szemét az is szúrni kezdte, hogy Dósa barátnője a szociális minisztérium egyik háttérintézményében dolgozik. A tavaly őszi szakítás óta a korábbi katonatiszt a hozzá lojálisokkal egyetemben a maga útját járja. Gyomorforgató szövegei mellett mostanában amiatt kell magyarázkodnia, hogy egyik kalocsai “gárdistája” lefejezte barátnőjét. Nyilasszimpátiájával Dósa nem áll egyedül mozgalmában: az “őrzők szárnyának” csongrádi Prohászka Ottokár zászlóalja nemrég a hungarizmust és Szálasi Ferencet éltette honlapján.

Forrás: Heti Válasz

This entry was posted on 2009. május 10. vasárnap at 13:10 and is filed under Krimi, Kultúra, Pártok, Vélemény. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.