“Sétahajó, lágyan ring a Dunán” – kilencedik alkalommal kirándultak a csepeli idősek

Csepel.hu

TBE_6030

Ismét hajókirándulásra invitálta a csepeli önkormányzat a kerület nyugdíjasait: idén már harmadik alkalommal telt meg a Zsófia főhercegnéről elnevezett hajó.

A június 23-ai kirándulás különleges volt, mert ezúttal Budapest esti fényeit is megnézhették az utasok: a hajó 19 órakor indult el a kikötőből. A fedélzeten Borbély Lénárd polgármester köszöntötte a vendégeket, s elmondta, az első, 2014.október 1-én, az Idősek Világnapján megrendezett hajózást azóta már nyolc követte, s továbbiakkal is szeretnének kedveskedni Csepel idős lakóinak.

Egy kisebb baráti társaság – néhányuk már részt vett hajózáson – a felső fedélzeten foglalt helyet. Ahogy elmondták, nagyon jó kezdeményezésnek tartják ezeket a kirándulásokat, jól esik, hogy az önkormányzat figyel az idősekre.”Én már voltam tavaly hajózni, ám ez a mostani út más: varázslatos az esti város a vízről, nem is láttam még így. Nagyon meleg volt ma, gondolkodtam, eljöjjek-e, de nem bántam meg: itt fenn kellemes az idő, és a látvány felejthetetlen”- mondta egyikük.

A hajózás – melyet a ismét a Csepel Városkép Kft. szervezett – remek hangulatban telt. Volt zene, tánc, jókedv, terített asztal.

A kiránduláson Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármester is rész vett.

Teljes galériánkat megtekintheti IDE kattintva.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !