Duplacsuklós buszt tesztel a BKV

Index

20160623_232058

Fotó: BKV

20160623_232133

Fotó: BKV

Duplacsuklós, extrahosszú autóbuszt tesztel a BKV Budapesten, „a járműflotta fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata céljából”, áll a cég Facebook-oldalán.

A 25 méter hosszú VanHool AGG300 buszt egy 356 lóerő teljesítményű és 1450 Nm csúcsnyomatékú dízelmotor hajtja; 52 ülőhelyével akár 160 fő befogadására is képes. Egy normál csuklós busz 18 méter hosszú, ez a jármű tehát 7 méterrel hosszabb. A busz a tesztidőszakban sajnos nem szállít utasokat.

A kérdésre, hol tudná leginkább hasznosítani ezeket a hernyókat a BKV, logikusan adódik a válasz: a 3-as metró felújítása idején, metrópótlóként. Információink szerint véletlenül épp van is egy eladó flotta a buszokból, méghozzá használtan és nem is drágán. Mivel már benne vannak a korban, a pótlás idejére, négy évre pont jók lennének, aztán le is lehetne selejtezni őket. Úgy tudjuk, a buszok darabja állítólag 10 millió forint alatt megkapható, és összesen 20 darab van belőlük eladó.

Frissítés: Megnéztük a cég honlapját, amin hivatalosan 155 ezer euróért kínálják a buszt, ami inkább 48 millió forintos árnak felel meg. A járművek 6 évesek, és 400 ezer km van bennük.

Megkerestük a BKV-t, ahol azt a hivatalos választ adták, hogy a metrópótló buszokról érvényes közgyűlési döntés van, annak a végrehajtására várnak. Mint arról beszámoltunk, a főváros június 5-ig adott határidőt a kormánynak arra, hogy a kormány által erőltetett metrópótlás-kiszervezés többletköltségeit magára vállalja. Ha addig nem jelenik meg a Magyar Közlönyben határozat, akkor vesznek 110 új Solarist. Mivel a pótláshoz azonban 150 busz kell, a belga buszvonatok tökéletesen kiegészíthetnék a flottát.

A kilencvenes években épült az első kettő prototípus, mindkettő máig szállítja az utasokat: az egyik Liége-ben, a másik Angolában. 2002-ben Utrecht városa rendelt 15 darabot a két zsúfolt vonalra, 2003-ban pedig további tucatnyit.

Egy hozzászólás “Duplacsuklós buszt tesztel a BKV” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Hol találnak majd ezeknek a buszoknak megállót? Vagy újra kezdődik a Kiskörút átépítése?

Itt lehet hozzászólni !