Orbán: Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját

Mandiner

Az európai vezetők szembekerültek a népükkel

A magyar kormányfő szerint tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön. Orbán Viktor a brit népszavazás legnagyobb tanulságának azt tartja, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját.

Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a brit népszavazás legnagyobb tanulságának, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját. A kormányfő péntek reggel azt követően nyilatkozott így a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazáson győzött a kilépést pártoló tábor.

Orbán Viktor szerint elemezni kell, hogy milyen ügyek voltak meghatározóak a brit EU-tagság vitájában. Úgy látja, a döntő erejű kérdés a bevándorlás volt. A britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket, „hogyan tudják megtartani a szigetüket” – fogalmazott, hozzátéve: úgy tűnik, a britek nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amit ebben a helyzetben az Európai Unió nyújt. Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön – hangoztatta.

A miniszterelnök azt is mondta: Magyarország azért tagja az uniónak, mert „hiszünk egy erős Európában”. De „Európa csak akkor erős, ha az olyan nagy jelentőségű kérdésekre, mint a bevándorlás, olyan válaszokat tud adni, amelyek nem meggyengítik önmagát, hanem megerősítik. Ezeket a válaszokat az EU nem adta meg, sőt ellenkező válaszokat adott” – fogalmazott.

Orbán Viktor közölte, hogy az EU miniszterelnökei folyamatosan egyeztetni fognak a kialakult helyzetről, a V4-es vezetők pedig – telefonon – külön körben is tárgyalnak majd. Megjegyezte, most egy hosszabb jogi folyamat következik, de erről egyelőre nem érdemes nyilatkozni. Az a megoldás tűnik kézenfekvőnek – fűzte hozzá –, hogy Nagy-Britannia a tagságról szóló szerződés helyett megállapodást köt az EU-val, és abban rendezi a felmerülő kérdéseket.

Forrás: Mandiner

Egy hozzászólás “Orbán: Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    Hogy is volt, az a korábbi levegő minőség ellenőrzés?
    Hazudott a hatóság.
    Hivatali vesztegetés elfogadása.

    facebook . com/groups/376829962404359/permalink/1089195217834493/

Itt lehet hozzászólni !