Pukli gyűlölködésből jeles

mandiner

Pukli gyűlölködésből jeles

A jelenlegi ellenzéket az Orbán-fóbia és kormányellenes gyűlölet tartja össze, továbbra sincsen valódi mondanivalójuk és célkitűzésük.

„Ahogy Dopeman és Vágó Gábor is kacérkodott a radikális és figyelemfelkeltő politikai akciókkal, úgy most Pukli István is ezzel próbálkozik és ugyanazt a hibát követi el, amit elődei. A szervezők és a mögöttük álló értelmi szerzők még mindig nem érzékelik, hogy az ilyen típusú ellenzéki megmozdulások soha sem vezettek sikerre, az elmúlt években mindegyikük rövid időn belül a feledés homályába veszett.

A hétvégi Heller Ágnessel és Kunhalmi Ágnessel fűszerezett tüntetés csupán arra világított rá, hogy a jelenlegi ellenzéket az Orbán-fóbia és kormányellenes gyűlölet tartja össze, továbbra sincsen valódi mondanivalójuk és célkitűzésük. Ugyanakkor az ilyen politikát, amit lassan már egy évtizede folytatnak, a társadalom többsége elutasítja. Ugyanez a logika mozgatta a balliberális csoportokat 2014-ben is, amikor az Orbán-gyűlölettől fűtve összeeszkábáltak egy ideig-óráig működő Gyurcsány Ferenccel fémjelzett szövetséget, amely aztán csúfos vereséget szenvedett a választásokon.

Forrás: mandiner

Itt lehet hozzászólni !