A Jobbik kirúgta Novák Elődöt a parlamentből

Novák a Jobbik elnökségének korrupciójáról kezdett írni

Index

A Jobbik kirúgta Novák Elődöt a parlamentből

Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Novák Előd. A politikus ezt maga közölte hétfőn az MTI-vel, miután a párt képviselőcsoportja bizalmi szavazást tartott személyéről.

Novák a Facebookon hosszan magyarázza, hogy miért távozik a parlamentből. Azt írja, hogy a Jobbik új elnöksége felszólította, adja vissza a mandátumát, ő pedig ezt “az esküjéhez” híven megtette.

Novákot meglepetésként érte, hogy Vona hétfőn egyesével beszélt a frakció tagjaival, hogy kizárhassa őt a képviselőcsoportból. Novákot saját bevallása szerint azért lepte meg a döntés, mert a kongresszus után lezártnak tekintette a vitákat, és sok sikert kívánt a szerinte “legitim” új elnökség munkájához.

Novák Előd feleségét, párttársát elértük, de Dúró Dóra azt mondta, semmit nem szeretne nyilatkozni az ügyben. “Sem az érzelmeimről, sem a politikai részről nem szeretnék mondani semmit” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a férje a Facebookon minden fontosat leírt.

Megkerestük Vona Gábort is, de helyette csak Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnökével tudtunk beszélni. Pár annyit mondott, hogy Vona szerdáig, a következő elnökségi ülésig senkinek sem fog nyilatkozni.

Vona ki akarta rakni az elnökségből, Novák a Jobbik elnökségének korrupciójáról kezdett írni

A szakítás előzménye, hogy néhány héttel ezelőtt Vona bejelentette, hogy nem szeretné, hogy Novák és még két ember újra induljon a Jobbik egyik alelnöki pozíciójáért.

Szávay István és Hegedűs Lórántné ezt különösebb zaj nélkül tudomásul vette, Novák viszont komoly akciósorozatba kezdett, többek között belső, Vona köréhez köthető korrupciós ügyekről írt levelet a párt tagságának, amely alapján a Fidesz is támadni kezdte a Jobbikot.

Novák a múlt hétvégi tisztújító kongresszus előtt láthatóan behúzta a kéziféket, és a korábbi napok akcióihoz képest meglepő módon arról posztolt, hogy nem lesz botrány a Jobbik tisztújításán.

Fotó: MTI

Forrás: Index

4 hozzászólás “A Jobbik kirúgta Novák Elődöt a parlamentből” bejegyzésre

  1. Qvick szerint:

    Egy VONA GÁBOR miniszterelnököt nagyon nem lehet elképzelni !

  2. Rázsó szerint:

    A mostani mennyivel jobb?

  3. Nagyapó szerint:

    Rázsó! 1945 óta a legjobb!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Qvick szerint:

    Rázsó ! És a többi foxi-maxi – kommentelőnek !
    A mikor olvasom e sok foxi-maxi marhaságot, amit írtok, sűrűn eszembe jut egy BIBLIAI történet : a MÓZES-szinndróma.
    Amikor átvergődtek a részükre ideiglenesen kiszáradt VÖRÖS TENGEREN, vezetőjük, Mózes addig nem engedte őket az Ígéret Földjére, amíg ki nem halt a bálványimádók népe és maga is megöregedvén meghalt. 40 év bolyongás után testvére, Áron vezette be a népet az Úr (Jahve) által megígért Izrael földjére.
    Valószínűleg ez fog történni a foxi-maxi népével is !

    Egyébként jelenlegi miniszterelnökünk messze a legjobb, aki 1945 óta e tisztséget betöltötte !

Itt lehet hozzászólni !