Csepel.info

Tisztelt Miniszter úr, Elnök úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Emlékezők!
1916. május 21-én, éppen száz éve, 98 éves korában hunyt el Görgey Artúr, akit Katona Tamás történész sommásan így jellemez: „Mátyás király és Bethlen Gábor óta ekkora hadvezér nem nyargalt csatatereken”. Katona Tamás pontosan tudta, hogy a tábornok nemhogy nem megvetendő történelmi személyiség, de még példaképként is állítható a magyarok elé. Neki köszönhető, hogy Görgey Artúr lovas szobra ismét a Budai Várban állhat. Pedig hosszú ideig és nagyon sokan másképp értékeltek, sőt „az áruló mítosz” volt a hivatalos, tanítandó kánon is. És ha belegondolunk, még a családi nevét is kétféleképpen írjuk!

Tisztelt Emlékezők!
Tény, hogy Görgey Artúr 31 évesen, feltétel nélkül tette le a fegyvert Világosnál, mégpedig Rüdiger, orosz lovassági tábornok előtt. Az 1849. augusztus 13-án történt eseményt sokáig a magyar történelem legszörnyűbb árulásaként tartották számon, de ma már tudjuk, s bizton állíthatjuk: Görgeynek, aki zseniális hadvezér volt, nem volt más választása. Az eddigre már a teljes hatalmat birtokoló fővezér – mások rossz katonai döntéseit követően, amelyekkel megakadályozták az utolsó egyesítést, a végső összpontosítást – a katonai tanács abszolút támogató szavazatával tette le a fegyvert az oroszok előtt. Rüdigerhez írt levelében pedig azt kérte, hogy bajtársain ne engedjen bosszút állni, „talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozata”.
Az árulás mítoszt Kossuth Lajos vidini levele alapozta meg, s a forradalom és szabadságharc centenáriumi évfordulóján a kommunista diktatúra fejlesztette tökélyre. „Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által. Ó, hogy ezt megértem, s mégsem szabad meghalnom. Görgeit felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn.” – írta Kossuth, harminc nappal a világosi fegyverletétel után. Akkor, amikor a volt kormányzó török földre menekült. Erre tromfolt Révai József a Szabad Népben száz év múltán „demokratikus átalakulásunkhoz kétségkívül a Szovjetunió adta meg a külső lökést, mint ahogy 1848-ban is külső lökés indította el az akkori magyar átalakulást”.
Hermann Róbert történész ezért is állítja, hogy az árulási vád a politikai manipuláció és a nemzeti naivitás sajátos keveréke, nem a tények által megalapozott állítás. „Görgei pedig nem a magyar szabadságharc árulója, hanem legjobb hadvezére volt. Olyan katona, amilyet Hadik András óta, s azóta sem hordott hátán ez a föld.”

Tisztelt Konferencia!
Az aradi vértanúk egyike, a tábornok igaz barátja, gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok – többek közt – ezt írta a tábornok jelleméről: „A legválságosabb pillanatokban, a legnagyobb fáradalmak közt, megjelenése fölvillanyozott mindenkit. Életmódjában józan és mértékletes volt, de azért nem vetette meg az élvezeteket. Hibája, hogy rosszabbnak tettette magát, mint amilyen. Más hibája, mely különösen szolgálati ügyekben nyilvánult meg, hirtelen haragja volt. Alávalóság, igaztalanság láttán nem tudott magán uralkodni. Nem tudott színlelni, vagyis gondolatait el tudta rejteni ugyan, de oly embereknek, kiket megvetett, nem mutatott soha barátságos arcot, nem tettetett soha.
Ezért sok volt az ellensége, még a seregben is. Sok, igen sok volt benne a nagyravágyás, de nem nagy hatalomra törekedett, hanem dicsőségre, a dicsőség volt az ő életében a nap. Nagyon is nyílt volt ahhoz, hogy nagy hatalomra jusson; már féltek tőle, mielőtt még veszedelmessé válhatott. Hatalmas szenvedélyeket ültetett belé a természet, és így a küzdelem volt eleme az élet arénájában. De nem valami biztos célért küzdött; azért küzdött, hogy küzdjön, mert nem lehetett meg nélküle. Ilyen volt hát ez a Görgey – minden erényével és hibájával férfiú a szó legszebb értelmében; hős.”
Egyébként hosszú élet adatott meg a honvéd tábornoknak, aki eredetileg Prágában végzett tehetséges vegyész volt: nevéhez fűződik a laurinsav, a szappan egyik összetevőjének felfedezése. Világos után még 67 évet élt, jó ideig kegyelemkenyéren, hosszú ideig megvetettségben, megtűrtségben.
Erről, de leginkább példás, az egyéni ambíciókról a hazáért lemondó jelleméről Pethő Sándor ezt írja: „Egy fiatal anya, aki kézen fogva vezette fiacskáját, rámutatott az öregúrra, s azt mondta gyermekének: Nézd, kisfiam, ez az az ember, aki elárulta a hazát.” „Talán nem egészen igaz az, amit Ön a kis fiának mondott rólam – felelte az öregúr –, de talán így van jól. Hadd higgye a magyar, hogy csak árulás győzhette le. Ez a hit talán, ha én szenvedek is miatta, a nemzeti jövő egyik eleme.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Móricz Zsigmond, a Nyugatban 1930-ban megjelent, Görgey Artúr című cikkében felidézi azt a méltatlan helyzetet, amit a hadvezér foglalt el a nemzeti emlékezetben. Így ír: „Ha gyermekkorom magyar világának félistene Kossuth volt, akihez szinte imádkoztak, mint az üdvözítők egyikéhez, akkor ugyanannak a kornak megtestesült ördöge, sátánja, Mefisztója Görgey volt, akiről csak a legmélyebb megvetéssel nyilatkoztak s a legenyhébb, amit róla mondtak, az volt, hogy: „hogy nem akad egy tiszta szívű magyar ember, aki bunkóval verje agyon az árulót”.
Ezzel ellentétben Móricz meg volt győződve Görgey hadvezéri zsenialitásáról, s arról, hogy a magyar hősök között van a helye. „Áruló?… Soha!… Egyetlen gondolatában sem volt. […] Görgey nyugodtan alhatott, lelkiismeretét semmi sem bánthatta. Kötelességét híven teljesítette s az a büszke öntudat élhetett benne rendületlenül, hogy a magyar kardnak, a magyar vitézségnek ő volt utolsó legendás hőse” – fogalmaz Móricz.

Tisztelt Konferencia, kedves Barátaim!
A nagy magyar realista író meggyőződése és gondolatai vezettek bennünket, politikai döntéshozókat akkor, amikor volt közjogi lehetőségünk és közéleti bátorságunk Csepelen teret nevezni el Görgeyről. Noha ekkor már 2011-et írtunk, mégis tudtuk, hogy méltatlan és megalapozatlan ellenállás, pártpolitikai hisztéria részesei leszünk. De előre és alaposan felkészültünk, segítségül hívtuk a tudományt, a tényeket, illetve az igazságosság, méltányosság és jóhiszeműség érvrendszerét választottuk. Ma már egyre kevesebben hívják a Görgey teret Áruház térnek.
Képzelhetik, hogy még keményebb dolgunk volt a munkáskerületben, amikor egy csepeli helytörténész, jegyezzük meg a nevét: dr. Bolla Dezső, javaslatára 1997-ben úgy határoztunk az általam vezetett iskolában, hogy a világ első Görgey Artúr Általános Iskolája kívánunk lenni. Először a tantestületet, pontosabban a közülük hevesen tiltakozó pedagógusokat kellett meggyőzni, hogy hitelesen és egységesen érvelhessünk a gyermekeknek és szüleiknek. Majd jöttek a döntéshozók, a politikusok, a közéleti megmondók, a felületesen és/vagy hamisan ellenérvelők. Azonban sok, különböző gondolkodású közéleti ember talált közös pontot Görgeyben, ők lettek a támogatóink. Többek között Göncz Árpád köztársasági elnök, Katona Tamás polgármester, történész, Takaró Károly református tábori püspök, Pusztaszeri László történész, Görgey Gábor író, családi leszármazott. Így megnyertük a szellemi és erkölcsi ütközetet, 1998 márciusában megtörtént a névadó. Az avatóbeszédet Kövér László ellenzéki országgyűlési képviselő mondta, míg a hivatalban lévő, kormánypárti polgármester részt sem vett az ünnepségen. Talán éppen azért, mert Görgey Artúr neve, ott és akkor, értékválasztóvá és közösségteremtővé vált.

Tisztelt Emlékezők!
Mára, a centenárium alaklámából, a Nemzetstratégiai Intézet és az Őrvidék Ház is éppen ezért, az ellentmondásos és igazságtalan megítélés feloldásáért szervezett konferenciát „Görgei és kora” címmel. A tudományos igényű emlékezés célja, hogy megalapozza egy konszenzusosabb kép kialakítását a korába ágyazott Görgei Artúr történelmi szerepéről, hogy elfoglalhassa méltó helyét nemzeti emlékezetünkben. Én köszönetemet és nagyrabecsülésemet szeretném kifejezni a két intézetnek, de különösen Fráter Olivér elnökhelyettes úrnak, amiért a mai napot megszervezték, lebonyolítják! És nagyon bízom abban, hogy a sok neves előadó segítségével, akiknek szintén hálás köszönettel tartozunk, sikeres lesz célkitűzésük is: Görgey Artúrt a történelmi tényeken, személyes, emberi erényein és katonai, közéleti, tudományos tevékenységén keresztül ítélhessük meg. Mert ez utóbbi esetben egy igazi történelmi nagyság, egy sokoldalú ember, egy felelősségteljes hazafi tiszteletre és követésre méltó képe tárul fel előttünk.

Tartalmas tanácskozást és méltó megemlékezést kívánok Önöknek a mai napra!

Tisztelettel:

Németh Szilárd
országgyűlési képviselő

This entry was posted on 2016. május 24. kedd at 10:40 and is filed under Megemlékezés, Országgyűlés, Társadalom, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.