Felminősítette Magyarország adósbesorolását a Fitch

Fidesz.hu

Felminősítette Magyarország adósbesorolását a Fitch

Befektetési kategóriába sorolta a Fitch Ratings hitelminősítő intézet a magyar államkötvényeket. A felminősítés is bizonyítja, hogy a magyar gazdaság átalakítása sikeres volt, a magyar reformok működnek.

A Fitch elemzői is elismerték, hogy – többek között – a tartósan pozitív fizetési mérlegnek, a devizahitelek forintosításának és az önfinanszírozási programnak köszönhetően jelentősen csökkent az ország és a pénzügyi szektor sérülékenysége.

A cég a pozitívumok között említette a csökkenő államadósságot, amelynek finanszírozása egyre nagyobb arányban hazai (banki, lakossági) forrásból történik.

Kiemelték a javuló államháztartási folyamatokat is, így a tartósan 3 százalék alatti költségvetési hiányt. A hitelminősítő idén 2 százalék, jövőre 2,5 százalék hiányt jelez előre. Szintén pozitívan értékelték a bankszektor javuló helyzetét, a bankadó idei és tervezett csökkentését.

A Fitch idén 2,1 százalékos, jövőre 2,5 százalékos növekedést becsül, amelynek hajtóerői a kedvező külső környezet és a belső fogyasztás élénkülése. A fogyasztás bővülését nagymértékben támogatja a csökkenő munkanélküliség, az alacsony infláció és a háztartások növekvő pénzügyi vagyona.

A magyar gazdaság teljesítménye és a piaci értékítélet már megelőlegezte a felminősítést, az országkockázati felár és az állampapírok után fizetendő hozamok pedig már több éve a befektetésre ajánlott országok mutatóival közel azonos szinten vannak.

Amikor a kormány belevágott a gazdaság átalakításába 2010-ben, elmondtuk, hogy először leminősítések lesznek, majd felminősítések. A Fitch lépése után várható, hogy az elkövetkező időszakban a másik két hitelminősítő is kedvező irányba vizsgálja felül hazánk besorolását.

Fotó: Reuters

Forrás: Fidesz.hu

10 hozzászólás “Felminősítette Magyarország adósbesorolását a Fitch” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Üzenjünk Brüsszelnek, felminősítettek bennünket!
    Jöhet a segély! 😛

  2. Egy szó, mint száz szerint:

    Az eredmény magáért beszél.
    A baloldali pártok pedig az adósrabságig kormányozták az országot.

  3. Grün Izidor szerint:

    “Amikor a kormány belevágott a gazdaság átalakításába 2010-ben, elmondtuk, hogy először leminősítések lesznek”
    .
    Akkor valamit nem értek!
    Ha volt honnan leminősíteni egy gazdaságot és most sikerült elérni azt a szintet, akkor a gazdaság átalakítása szart ér és mintha borúlátóak lennének az elemzők is a további növekedést illetően! 😀

  4. Nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez ismét marhaságokat ír.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Grün Izidor szerint:

    Vén Szeszkredenc!
    Itt egy újabb marhaság!
    “Már rég nem az a kérdés, hogy a magyar kormánynak működő, az ország érdekeit szolgáló gazdaságpolitikája van-e, mert egyértelműen nem. A kérdés az, mennyi idő alatt lehet majd helyre hozni azokat a hibákat, amelyek oda vezettek, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legrosszabbul teljesítő gazdasága lett, s 2016 első negyedévében csupán az a Görögország produkált nála gyengébb adatokat, amely évek óta mély válságban szenved”

    http://www.168ora.hu/velemeny/gazdasag-europai-unio-magyarorszag-unortodox-orban-kormany-csok-varga-mihaly-145639.html

  6. Egy szó, mint száz szerint:

    “Azt nézd meg, hogy ki mondja és csak azután, hogy mit mondott…”
    A 168 óra miért írna jót a mostani kormányzásról?

  7. Grün Izidor szerint:

    Egy szó, mint száz!
    Megnéztem!
    Sanyaró Varga Misi mondja!
    “Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter magyarázata szerint a visszaesés átmeneti, az építőipar, az autógyártás nem túl fényes teljesítménye és az európai uniós források kifizetésének lassú üteme okozza.”
    Ennyi elég?! 😛

  8. Grün Izidor szerint:

    Most látom egy szavahihető újság linkje itt maradt!
    Nekik hiszel?! 😛 😀
    .
    http://magyaridok.hu/gazdasag/varga-mihaly-atmeneti-kedvezotlen-gdp-adat-666493/

  9. Nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Még idézzen a 444-től, mert a NOL már nem eléggé ellenzéki. Próbáljon saját kútfőből, értelmeset írni!
    A lényeg, hogy a gazdaság jól megy, a bérek növekednek. A szocik seggüket a földhöz verték örömükben a 0,9 % emelkedésre, de lesz több.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Grün Izidor szerint:

    Öreg Gyagya!
    Te kérted, úgyhogy magadra vess! 😛
    “Mindenki menjen el egy nyugat-európai városba és sétáljon végig a főutcán, és ha vannak emlékei korábbról, akkor most rá fog jönni, hogy megváltozott a kép. A gyerekeink felé el kell számolni, ha nem teszünk semmit, akkor meg fog változni Budapest képe is […] meg kell őriznünk a kultúránk homogenitását.” 😛
    .
    http://444.hu/2016/05/20/orban-viktort-elvittek-egy-moziba-a-kozeledo-auto-lattan-a-foldre-vetette-magat-majd-megigerte-hogy-megmenti-ettol-a-magyarokat

Itt lehet hozzászólni !