Ma a vakvezető kutyák világnapja van

1978-ban a hatóságok még bezáratták a csepeli iskolát

Stop.hu, Csepel.info

1994 óta április 27. a vakvezető kutyák világnapja a Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségének javaslatára.

A jól képzett vakvezető kutya megóvja gazdáját a lépten-nyomon útjába kerülő akadályoktól, sőt az utasítások ellenére sem tesz meg bizonyos dolgokat, ha úgy véli, ezzel veszélybe sodorja a rábízottat. Vakvezető kutyának elsősorban a labrador retriever, a golden retriever és a német juhász fajta vált be (az utóbbiak közül csak azok, amelyekből hiányzik a fajtára néha jellemző agresszió), ám sok keverék kutya is alkalmas e célra. Mivel a kutyák színvakok, a zebrához érve a vakvezető eb a gyalogosok mozgásából ítéli meg, hogy zöld-e a lámpa. A vakvezető kutyák általában 8-10 éves korukban “vonulnak nyugdíjba”.

A vakvezető kutyák első iskoláját 1916-ban a németországi Oldenburgban alapították, az ebeket akkor a világháborúban megvakult katonák vezetésére képezték ki. Magyarországon Rithnovszky János volt az első, aki vakvezető kutyával közlekedett, majd 1978-ban létrehozta a csepeli vakvezető kutyakiképző iskolát, amelyet a hatóságok szinte azonnal be is zárattak. Közel egy évig tartó harc után, amelyben nagy szerepet játszott Schuller Imre rendező-operatőr dokumentumfilmje, 1979-ben az iskola újra megnyithatta kapuit a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének keretei közt.

Míg a Világszövetség székhelyének is otthont adó Angliában évente 700 kutyát képeznek ki vakvezetésre, addig Magyarországon az elmúlt időszakban évi mintegy 20-25 kutyát adtak át. Egy teljesen kiképzett kutyára akár 2-3 évet is kell várni, a Magyarországon élő körülbelül 20 ezer vak emberből alig 120 rendelkezik vakvezető kutyával. Sokan azért nem vállalhatnak ilyen segítőtársat, mert nem tudják fedezni a havi minimum 5-8 ezer forintos tartási költséget. A rászoruló igényjogosult vak ember a kutyához tízezer forintért jut, a kiképzéssel járó tetemes költségeket a vakok szövetsége viseli. (Egy eb kiképzése fél évig tart és mintegy másfél millió forintba kerül.) Idén márciusban először rendezték meg a vakvezető kutyák napját Budapesten, e rendezvényen odaítélték a Legboldogabb vakvezető kutya díjat, amely a kutya és gazdája között kialakult, szavakkal megmagyarázhatatlan, tökéletes harmóniát ismeri el.

A gyakorlati életben rengeteg előítélettel kell megküzdenie kutyának és gazdájának egyaránt: ahogy erre az ombudsman is nemrég rámutatott, bár megszűntek a tilalmak, továbbra sincs kifejezetten elrendelő vagy megengedő jogszabályi rendelkezés, amely lehetővé tenné, hogy a vakvezető kutyák bekísérhessék gazdájukat az élelmiszerboltokba.

A rohamosan fejlődő technika korában sem nélkülözhető a kutya sokirányú szolgálata, a vakvezető kutyát nem lehet technikai eszközökkel helyettesíteni. Szakemberek szerint a vakvezető kutyák szinte mindennap valamilyen formában megmentik gazdáik életét.

stop.hu

2 hozzászólás “Ma a vakvezető kutyák világnapja van” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Nagyon okosak ezek a vakvezető kutyusok.

  2. Szabó Kornélia szerint:

    Segitsetek,hogy ne a kukában végződjön ez a mennyiség,ha már kerülhet olyan helyre is akinek-akiknek tényleg szüksége lehet rá!!!!!!!!Köszönet mindenkinek,aki legalább TOVÁBBITJA!!!!!!!!!!! Továbbítva: ÁLLATMENHELYEK FIGYELEM! Pesterzsébeten egy baromfi feldolgozó cég NAPONTA 100 kg. csirkemell csontot és lábszár csontot tudna adni. Ha valakit érdekel: 06/30/638-9663 számon érdeklődjön

    Az iwiw oldalon olvastam ha szükségük van rá kérem hívják a telefonszámot! Köszönöm Szabó Kornélia

Itt lehet hozzászólni !