Újabb utakat, járdákat és csapadékvíz-elvezetőket építenek Csepelen

Csepel.hu

TBE_0117

Csepel önkormányzata tovább folytatja a kerületben található utak, járdák építését, valamint a csapadékcsatornák elkészítését. A várhatóan május 23-án kezdődő munkálatok érintik a Jegenye, a Dinnyés, a Muskátli, a Börzsönyi, a Kecsege utcákat és a Kokilla teret. Az útépítést még az idén befejezik, a munkálatok teljes költségét a csepeli önkormányzat fedezi. Egyebek mellett erről tájékoztatta az érdeklődőket Süle László, a Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója azon a lakossági fórumon, amelyet a Királyerdei Művelődési Házban rendeztek május 11-én. Az eseményen megjelentek az érintett körzetek megválasztott egyéni önkormányzat képviselői is: Morovik Attila alpolgármester, Bercsik Károly és Zupkó János képviselők. 

 Süle László elmondta, hogy a beruházás 133 millió forintba és az ehhez adandó áfába kerül, amely összeget a csepeli önkormányzat fizeti. Valamennyi helyszínen útépítés, csapadékvíz-elvezetés és járdaépítés szerepel a célok között: a szükséges tervek és engedélyek rendelkezésre állnak. Az építési munkálatok megkezdése előtt mindenütt elvégzik az érintett területek állapotfelvételét (részben már megtörtént), valamint forgalomirányító és tájékoztató táblákat helyeznek el. A konkrét munkálatok várhatóan május 23-án kezdődnek, de utcánként változó kezdési időpontokra lehet számítani, melyekről a lakosok külön szórólapon kapnak értesítést. A hosszabb útszakaszokon több ütemben folynak majd az építkezések.

Az útépítések a régi felületek, alépítmények elbontásával, a törmelék elszállításával kezdődnek. A tükör kialakítása után a szegélyek betonozása, majd a homokos kavics fagyvédő réteg és CKt 4 teherbíró réteg terítése következik, végül pedig aszfaltoznak. Ezzel egy időben történik a kapubehajtók kialakítása és a járdaépítés is. Az útépítés során a kivitelező igyekszik a geometriát úgy alakítani, hogy a behajtók a régivel azonos, vagy kedvezőbb helyzetbe kerüljenek, ez vonatkozik a járdákra is. Ahol lehetséges, gyephézagos burkolattal kötik össze az úttestet a járdával. A csapadékvíz-elvezetés a helyi lehetőségeknek megfelelően változó módszerekkel történik: csapadékcsatorna építése víznyelőkkel, víznyelők csatlakoztatása korábban megépített egyesített csatornára, illetve fedett folyóka építésével csatlakozva a rendszerre. A Kecsege és a Hollandi út sarkán például folyókát építenek, amely elvezeti az itt felgyülemlett vizet. Néhány helyen meglehetősen keskenyek az utcák, de a kivitelező arra törekszik, hogy legalább 4,5 méter szélesek legyenek. Vannak azonban olyan szakaszok, amelyek csak 4,25 méter szélesek lehetnek.

Konkrétan a következő útszakaszokon lesznek építkezések. A Kecsege utcában a Kórus és Damjanich utcák között 132 méter utat, 300 négyzetméter járdát és csapadékvíz-elvezetőt készítenek. A járdákat a lehetőségek szerint 120-125 centiméter szélesre építik. A Börzsönyi utcában a Vezeték és Cserháti utcák között 147 méter utat, 370 négyzetméter járdát és víznyelőket építenek. A Kokilla téren 86 méter utat, 18 négyzetméter járdát és víznyelőket alakítanak ki a csapadékvíz elvezetésére. A Jegenye utcában a Hollandi és Pálma utca között 520 méter utat, 1315 négyzetméter járdát és csapadékcsatornát építenek. A Dinnyés utcában a Jegenye és a Pálma utcák között, valamint a Muskátli utcában a Jegenye és a Cserhát utca közötti szakaszon szintén utakat, járdákat és vízelvezetőket építenek. A mostani út-, járda- és csapadékcsatorna építkezéseket még az idén befejezik.

Az érintett lakókat a munkák pontos ütemezéséről is tájékoztatja a kivitelező. Egyben kéri őket, hogy a munkaterületeket tegyék szabaddá. Előfordulhat, hogy az ingatlantulajdonosok néhány napig nem tudják majd megközelíteni ingatlanjukat gépkocsival, ezért a türelmüket kérik. A lakók a beruházással kapcsolatos kérdéseikkel megkereshetik Horváth Tamást, aki a Gerulus Kft.-t képviseli. Telefonszáma: 06-30-883-8803. A felelős műszaki vezetők közül bizalommal fordulhatnak Kántor Balázshoz (telefonszáma: 06-30-444-5216) és Grimm Viktorhoz (06-30-247-0101), valamint Farkas László műszaki ellenőr is készséggel áll rendelkezésükre (06-20-246-6390). A Csepeli Városfejlesztési Kft. telefonos ügyfélszolgálatát is lehet keresni hétköznapokon 15 és 16 óra 30 perc között a 06-20-968-3282 telefonszámon.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Újabb utakat, járdákat és csapadékvíz-elvezetőket építenek Csepelen” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    A Szent István sem piskóta, a Sáska utcánál. 😉

  2. […] útépítések, óvodafelújítások, parkosítás, uszoda, családbarát fejlesztések, sportfejlesztések, a […]

Itt lehet hozzászólni !