Sólyom: Cigányellenes volt a Magyar Gárda felvonulása

Mno.hu

 

Magyar Gárda

Kállai Ernőnek címzett válaszlevelében Sólyom László azt írja: a Magyar Gárda december 9-i felvonulása kifejezetten cigányellenes volt. Nyugalomra, nyitottságra és együttműködési készségre, valamint a kötelességek vállalására van szükség mind a többségi társadalom, mind a cigányság részéről – fogalmaz az államfő.

A Magyar Gárda december 9-i felvonulása kifejezetten cigányellenes tüntetés volt – írta a köztársasági elnök a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak címzett keddi válaszlevelében. Amellett, hogy ideológiájuk elvetendő, ezek az akciók gyakorlatilag is mérhetetlenül károsak, olyan légkört teremtenek, amely csakis nehezíti a cigányság társadalmi beilleszkedésének előrehaladását – fogalmazott Sólyom László.

Kállai Ernő előzőleg valamennyi közjogi méltóságot megkereste levélben, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Magyar Gárdával kapcsolatban. A Magyar Gárda 260 és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja vasárnap délután felvonulást tartott a Pest megyei Tatárszentgyörgyön. A szervezet vezetői több sajtónyilatkozatban jelezték, hogy a demonstrációval a „cigánybűnözésre” akarják felhívni a figyelmet.

A radikális jobboldal: hamis válasz társadalmi részkérdésekre

A radikális jobb azért is veszélyes, mert gyakran hivatkozik kiragadott társadalmi részkérdésekre, s megoldásukra hamis, indulatokra építő és olyan választ kínál, amely alapvető emberi és alkotmányos értékeket tagad – olvasható Sólyom levelében. Az államfő emlékeztet: a radikális jobboldal pártja 2002-ben kiesett a parlamentből, és választói támogatásuk 2006-ban egy újabb párt alakítása ellenére is jelenetéktelen maradt. Idén nyáron azonban a szélsőjobb rátalált arra a megjelenési formára, amely tartósan óriási médiaérdeklődést biztosíthat neki: egyenruhás szervezetet alapított, s az avatási ceremóniákat legutóbb már fenyegető felvonulás követte. Az így nyert figyelem felerősíti mondanivalójukat is – fogalmaz Sólyom.

Szeptember 10-i országgyűlési beszédemben egyértelműen leszögeztem, hogy a radikális jobboldal eszméi és tettei elfogadhatatlanok és veszélyesek. Mivel a radikális jobboldal ideológiává és programmá teszi az emberek közötti megkülönböztetést, szemben áll az emberi méltóság alapeszméjével – hangoztatja levelében.

Az ilyen mozgalmakkal és szervezetekkel kötelességünk szembeszegezni saját értékrendünket. Egyetlen jóakaratú ember sem tűrheti az emberi méltóság megsértését és egyenlő méltóságunk megkérdőjelezését. Ki kell fejeznünk tehát szolidaritásunkat – így Sólyom.

Nyugalomra, nyitottságra és együttműködési készségre, valamint a kötelességek vállalására van szükség mind a többségi társadalom, mind a cigányság részéről. Magyarország jövőjének egyik fontos tényezője lesz, hogy sikerül-e, és milyen megoldást találnunk.

Iskoláztatás kell a cigányságnak

Egyetértünk abban, hogy a cigányságnak mindenekelőtt iskoláztatásra van szüksége – ezért is mentünk el együtt a Cserehátra. Felidézem egy, még a jelölés folyamán elmondott történetét is: az Ön tanítványainak csodájára jártak pedagógus kollégáik, mert nekik nem volt semmi nehézségük a cigány gyerekekkel. Hozzáteszem: ez egyben pénzkérdés is, továbbá nem is csupán romakérdés.

Forrás: Mno.hu, keh.hu, MTI

4 hozzászólás “Sólyom: Cigányellenes volt a Magyar Gárda felvonulása” bejegyzésre

  1. miska szerint:

    “Amellett, hogy ideológiájuk elvetendő”

    miért? mi az elvetendő? hogy magyarok?

    én azokat az embereket vetem meg, akik ingyen kapnak házakat (amivel eddig nincs is baj ha anyagi gondok vannak) és felszedik a parkettát, le az ajtót és tüzet raknak a ház közepén, leég a ház, és riasztják a tűzoltókat… és az olyan embereket, akik az utcán leköpnek, nekemjönnek.. ezek a cigányok. nem a bőrük miatt, nem vagyok rasszista… ezek miatt…

  2. Timea szerint:

    A “Libero” megint beütött: Ha probléma van a cigánysággal, azért a magyar a hibás ugye? Miért is nem adjuk oda nekik mindenünket ingyen? Különösképpen akkor, ha hosszú ideig dolgoztunk érte! Aki védekezni próbál, az rasszista és fasiszta! Hiszen hogyan is vetemedhet valaki arra, hogy bántsa a “gyengébbet”, a “kisebbet”.
    Mikor lesznek Magyarországon alapvető emberi jogai annak aki dolgozik és gyermekeit egészségesen, tisztességre neveli?

  3. habib szerint:

    Milyen legyen a MAGYAR Gárda? Magyarellenes??

  4. admin szerint:

    Nem szeretnénk mások halálát kívánó hozzászólásokat. Ezért töröljük őket.

Itt lehet hozzászólni !