Jövőre újabb élelmiszerek adója csökken

Magyar Idők

Jövőre újabb élelmiszerek adója csökken

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a jövő évi az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése lehet. Rezsicsökkentés lesz az alapélelmiszerek körében, és az internetszolgáltatás áfa kulcsa is csökken.

  • Visszafizettük az Európai Unió és a Valutaalap 2008-ban folyósított kölcsönét
  • Minden magyarnak lehetősége lesz arra, hogy „egy lépést tegyen előre”
  • Sikerült stabilizálni az állam gazdasági helyzetét, és ma már több a bevétel, mint a kiadás
  • 5 százalékra csökken a tej, a tojás és a baromfihús általános forgalmi adója
  • Az internet szolgáltatás áfája 18 százalékra csökken
  • Jövőre a gyermekenként családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetén 15 000 forintra emelkedik
  • 2017-ben 100 milliárd forint többlet pénzt kap bérfejlesztésre az egészségügyi ágazat
  • 2017-ben tovább nő a pedagógusok, a rendőrök, katonák és az állami tisztviselői kar bére, illetve önálló életpályamodellt alakítanak ki a mentőszolgálat és az adóhivatal dolgozói számára

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter először is kiemelte, hogy a kormánynak sikerült visszafizetni az Európai Unió és a Valutaalap 2008-ban folyósított kölcsönét, amely a csőd széléről rántotta vissza az országot, ahová a szocialista kormányok juttatták.

Majd áttért a jövő évi költségvetés részleteire, amelyet a tervek szerint júniusban fogad el az Országgyűlés. A miniszter szerint a jövő évi büdzsé minden magyar honfitársunknak lehetővé teszi, hogy „egy lépést tegyen előre”, de lesznek olyanok is, akik nagyot léphetnek.

Lázár János az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének nevezte a jövő évit. A tárcavezető egyes élelmiszerek áfakulcsának 100 milliárd forint értékű csökkentését és a szintén 100 milliárd forint értékű otthonteremtési támogatásokat azzal magyarázta, hogy sikerült stabilizálni az állam gazdasági helyzetét, és ma már több a bevétel, mint a kiadás.Kiemelete, hogy a személyi jövedelem adó jövőre egységesen 15 százalékra mérséklődik, és rezsicsökkentés jön az alapvető élelmiszerek körében is: 5 százalékra csökken a tej, a tojás és a baromfihús általános forgalmi adója. Az internet szolgáltatás áfája 18 százalékra csökken. Továbbá az éttermi szolgáltatások áfáját 27 százalékról 2017-re 18, 2018-ra 5 százalékra csökkentik.

Jövőre a gyermekenként családi adókedvezmény 15 000 forintra emelkedik.

2017-ben 100 milliárd forint többlet pénzt kap az egészségügyi ágazat, melynek kezelésével Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások miniszterét bízták meg, amelyet alapvetően a béremelésre lehet fordítani. Kiemelte azt is, hogy 2017-ben tovább nő a pedagógusok, a rendőrök, katonák és az állami tisztviselői kar bére, illetve önálló életpályamodellt alakítanak ki a mentőszolgálat és az adóhivatal dolgozói számára.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: az állam működése 2017-ben nullszaldós lesz, hitelt csak fejlesztésre veszünk fel, a hiány pedig nem lehet több 2,5 százaléknál. Az infláció 1 százalék alatt, a gazdasági növekedés 3 százalék fölött lesz – sorolta az adatokat Lázár János.

A KORMÁNY ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT NÉPSZAVAZÁS A NATO- ÉS AZ UNIÓS TAGSÁGRÓL DÖNTŐKKEL AZONOS SÚLYÚ

Lázár János csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy az Európai Bizottság (EB) bürokráciával, a magyar kormány demokráciával szeretné megoldani a problémát.

A miniszter szerint az EB közelmúltban nyilvánosságra hozott, a kötelező kvótát is tartalmazó javaslata a baj, a terrorveszély szétosztását jelenti Európában, és azzal azt is meghatározná Brüsszel, hogy kik éljenek Magyarországon. Nem a politikai menekülteket, hanem a problémát osztanák szét, hiszen másfélmillió ember van Európában, akinek nem ellenőrizték a belépését – magyarázta.

A politikus szerint ezen emberek között lehetnek sokan olyanok, akik elkötelezett tagjai és hívei terrorista mozgalmaknak.

Lázár János hangsúlyozta, az az egyik legfontosabb – az ország szuverenitását érintő – kérdés, ki éljen az ország területén, ezért erről a végső szót a népnek kell kimondania. Elmondta: Magyarország szerint nem új bevándorlási rendszerre, hanem új Európa-védelmi rendszerre, egy új schengeni védelmi és határellenőrzési rendszerre van szüksége a kontinensnek. Megjegyezte, erről próbálják meggyőzni a visegrádi országokat és az európai országok vezetőit még a májusi európai tanácsi csúcs előtt.

Értékelése szerint az EB „úthenger módjára akarja átvinni” javaslatát, és most Orbán Viktor az az ember, aki ezt próbálja megállítani politikai szövetségeseket keresve hozzá. Jelezte, hogy várják a Kúria döntését a kormány népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban.

TERRORELLENES AKCIÓTERV

Lázár János beszámolt arról, hogy két egyeztetés is folyik a parlamenti pártokkal „Magyarország megvédése érdekében”. A terrorellenes akciótervről folytatott egyeztetések jól haladnak – folytatta – , jelenleg a szakértői megbeszélések zajlanak 23 törvény módosításáról. Kifejtette: a kormány befogadta a büntető törvénykönyv módosítására, a védelmi beszerzésekre és a titkos információgyűjtésre vonatkozó ellenzéki javaslatokat, és jó néhány javaslat van, amelyet készek mérlegelni.

Hozzátette: az MSZP nélkül négypárti egyeztetés folyik az alaptörvény és a honvédelmi törvény módosításáról, arról, hogy miként vethető be a honvédség bevándorlási krízisben.

Kitért arra, hogy Magyarország 4,6 milliárd forinttal járul hozzá a Törökországnak nyújtott uniós támogatáshoz.

Lázár János emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány perben áll az Európai Bizottsággal, a perbe – Magyarország mellett – Lengyelország beavatkozott. Magyarország, Szlovákia és Lengyelország együtt harcol a betelepítési kvóta ellen – hangoztatta. Hozzátette: Magyarországgal szemben áll a perben az EB-n kívül Németország, Görögország, Svédország, Luxemburg, Olaszország, Franciaország és Belgium.

A Jobbik alaptörvény-módosítási javaslatára reagálva Lázár János megismételte az általa elmondottakat: olyan fajsúlyos kérdésről van szó, mint a NATO- vagy az EU-csatlakozás, ebben a kérdésben a népnek kell dönteni. Ha döntött, utána megvizsgálhatják annak a lehetőségét, hogy az alaptörvényt miként kell módosítani – közölte.

MÁJUSBAN INDUL A FÖLDÁRVERÉSEK HARMADIK KÖRE

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, hogy egy hónapig lesznek árverések, a feltételek nem változnak, ár- vagy területcsökkenés nem lesz.

Beszámolt arról, hogy az eddigi árverésekből 240 milliárd forint bevétele származik az államnak. Mintegy 10 ezer gazda vásárolt összesen 180 ezer hektár földet, de közülük csak tíznek a neve forog közszájon – jegyezte meg. Hozzátette: az értékesítések elérték társadalmi céljukat, minden gazda előtt megnyitották a lehetőséget.

AZ MSZP MEGTEREMTETTE ANNAK A FELTÉTELEIT, HOGY VASÁRNAP DOLGOZNIUK KELLJEN AZ EMBEREKNEK

A miniszter több kérdést is kapott a vasárnapi boltzárral kapcsolatos parlamenti döntésről. Megismételte, hogy hibás döntésnek tartja, és a miniszterelnök kérésére nem vett részt a szavazáson, távolmaradása nem szavazatot jelent. Elmondta, hogy nem vett részt olyan megbeszélésén, ahol az került volna szóba, hogy elveszíti posztját az a miniszter, aki nemmel szavaz.

Hangsúlyozta, álláspontja megegyezik Kövér László házelnökével. Lázár János szerint a vasárnapnak mindenki számára munkaszüneti napnak kellene lennie, és amikor két évvel ezelőtt ehhez a döntéshez meg tudták nyerni a parlamenti többséget, nagy győzelmet arattak. Hozzátette: a döntés visszavonását politikai pályafutása egyik vereségének tartja. „Inkább vagyok elvi konzervatív, mint elvtelen pragmatista” – fogalmazott.

Élesen bírálta az MSZP-t az ügyben képviselt álláspontja miatt, úgy fogalmazott: az MSZP megteremtette annak a feltételeit, hogy vasárnap dolgozniuk kelljen az embereknek. Aki aláírja a szocialisták népszavazási kezdeményezését, a saját adatait kockáztatja – közölte.

Lázár János a százszázalékos bérpótlékra vonatkozó kérdésre azt mondta, a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyezniük egymással, a kormány akkor szólhat ebbe bele, ha a felek kérik, mert ez a magángazdaság kérdése.

Egy kérdésre beszélt arról is, hogy a vasárnapi boltzárral és az illegális bevándorlással kapcsolatos népszavazás egy napon lett volna. A miniszter szerint a kormány által kezdeményezett népszavazás nyár végén, ősszel lehet.

TÁRGYALÁSSAL SIKERÜLT RENDEZNI AZ ASZFALTÜGYET AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGGAL

Lázár János beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök akciótervet kért minden minisztertől az uniós pénzekből megvalósuló állami projektek felgyorsítására. Kifejtette, hogy 710 kiemelt állami projekt késésben van, ez 3500 milliárd forint kifizetést érint.

Elmondta azt is, hogy tárgyalással sikerült rendezni az aszfaltügyet az Európai Bizottsággal. Ebben Magyarországot 200 milliárd forintos korrekció fenyegette, ez az egyezség értelmében legfeljebb 45-50 milliárd forint lesz, azonban szavai szerint nem jelent nettó veszteséget, mert a keretből jóváírható.

A Miniszterelnökség vezetője a tájékoztatón ismertette, hogy az erre vonatkozó jogszabály tavaly júniusi elfogadása óta 56 675 hadiözvegy vagy hadiárva jelentkezett hadigondozotti ellátásra, közülük mintegy 1500-an nem Magyarország jelenlegi területén élnek. A ellátást 48 ezren már meg is kapták. Lázár János azt is közölte: a Felvidéken megnyitják a lehetőségét annak, hogy – a kettős állampolgárságra vonatkozó szlovák álláspont miatt – magyar igazolvánnyal is lehessen hadigondozotti ellátást kérni.

Kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a Századvég egy tanulmányában nem javasolta stadionok építését a kormánynak. Lázár János úgy válaszolt: nem a Századvég kormányozza az országot, hanem Orbán Viktor kormánya. A kabinet úgy gondolja, a sport, a mozgás rendkívül fontos, amelynek a feltételeit biztosítani kell – magyarázta.

A minisztert megkérdezték a Political Capital tanulmányairól is, amelyek az előző kormány idején készültek a korábbi Nemzetbiztonsági Hivatal számára. Azt felelte: nagyságrendi különbségek vannak, mivel azokért 27 milliárd forintot fizettek ki, és noha az volna a fair, méltányos és igazságos, ha nyilvánosak lennének, azok nincsenek meg. Értékelése szerint a Political Capital politikai kifizetőhely volt, ezért tüntették el a dokumentumokat.

Lázár Jánost kérdezték arról is, hogy az amerikai külügyminisztérium emberi jogokkal foglalkozó világjelentésében bírálta a magyarországi helyzetet. A tárcavezető szerint a jelentés a bevándorlási helyzetet értékelte és nem általában a demokrácia hazai kérdését minősíti. Felvetette, hogy a jelentés szerint Németországban erősödött a demokrácia azzal, hogy kontroll nélkül beengedték a bevándorlókat, míg Magyarországon gyengült amiatt, hogy az ország megvédte magát. Ezzel Magyarország nem ért egyet – szögezte le.

A minisztert faggatták arról is, hogy éri-e szankció a tüntető pedagógusokat. Elmondta, hogy a kormánynak semmi köze ahhoz, hogy munkaidőn kívül mit tesznek az érintettek, de a munkaidő alatt törvény rögzíti a munkabeszüntetés kereteit, és ha ezt figyelmen kívül hagyják, akkor szankcióval kell szembenézniük. A gyerekek és a szülők érdekeivel magyarázta, hogy a szolgáltatást biztosítani kell.

Kitért arra, hogy várhatóan a héten benyújtja az állami tisztviselőkről szóló törvényt, valamint a kormánytól felhatalmazást kapott a településképi törvény benyújtására. Utóbbiról azt mondta, a helyben jellegzetes építészeti szokások törvényi kereteit határozza meg. Mint mondta, minden magyar önkormányzatnak rendeletet kell hoznia arról, milyen legyen a településkép, amelynek betartása minden építész számára kötelező lesz akár egy 300 négyzetméteresnél kisebb építkezés bejelentésekor is.

Szólt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma március 30-án kézbesítette a fizetési felszólítást az Országos Roma Önkormányzatnak, amelynek 30 napja van, hogy visszafizesse az 1,6 milliárd forintot.

24 hozzászólás “Jövőre újabb élelmiszerek adója csökken” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Érdemes nézni Lázár sajtótájékoztatóját. Szinte minden kérdésre, az adatok megadásával, fejből válaszol. Amit nem tud, arra a következő héten ad választ.
    A leginkább ellenzéki újságíróknak is nyugodtan válaszol, igaz az újságírói kérdések sem rágalmazó, hazug kérdések, mint pártjai vezetőié (L. Jobbik parlamenti “tündöklése”).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Grün Izidor szerint:

    Érdemes nézni, ahogy már a mézesmadzagra szánt adatokat zsonglőr módjára dobálja a levegőbe!
    Mint tudjuk a választási ígéret nem úri becsületszó!
    .
    Különösen az a rész fogott meg,hogy:
    “Rezsicsökkentés lesz az alapélelmiszerek körében”
    Csak tudnám, hogy milyen rezsije lehet pl. egy kenyérnek?!
    Ezt még talán Csepel hombárfejű rezsigladiátora sem tudná!
    Pedig aztán Ő is tud ám hülyeségeket mondani! 😛 😀

  3. Tóth kati szerint:

    Szerintem grún elvtinek szövegértési problémái vannak,de ez az ő gondja.De,hogy ő is értse,ezeknek az élelmiszereknek csõkkeni fog az ára!Ha nem tudja milyen rezsije van a kenyérnek kérdezzen meg erről egy péket,ne egy másik elvtársat,mert az ugyanolyan sötét,mint grün elvtárs.

  4. szakadek szerint:

    Akik egyet lépnek előre azok majd figyeljenek arra, hogy nem épp’ a szakadék szélén állnak-e…

  5. királyerdei szerint:

    Egész Európa a szakadék szélén all,de ez ne zavarjon benneteket amikor a frankót
    próbáljátok bemagyarázni.

  6. Grün Izidor szerint:

    királyerdei!
    “Tíz pontból álló javaslatot tett Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió külső határainak és az EU-n belüli szabad mozgás megvédése érdekében.”
    .
    Aggyunk hálát a Felettünkvalónak!
    Vezírünk már tudja a tutit! 😛
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20160415-10-pont-igy-vedene-meg-orban-europat

  7. Jobban szerint:

    Kedves Grün Izidor! Nagyon jól cselekszik Orbán Viktor, legalább valaki megpróbál mindent megtenni úgy belföldön mint külföldön, ami segíthet ezen az áldatlan helyzeten. Így azok is jó helyzetbe kerülhetnek, akik nincsenek tisztában a helyzet összetettségével, nehézségével, súlyosságával, vagy netán nem a jó megoldásban “érdekeltek”… Mint ahogy lenni szokott majd utólag kiderül, ki miért állt arra az oldalra, amely ellehetetlenítette a helyzetet… Addig is valóban köszönjük, hogy ilyen miniszterelnökünk van. Nem hiába választottuk meg!

  8. Grün Izidor szerint:

    Tóth kati!
    Mintha már tisztáztuk volna, hogy “Gentleman nem áll le egy fegyvertelennel szellemi párbajra!”
    Ennyi voltál! 😛

  9. Nagyapó szerint:

    Azt is tisztáztuk, hogy nem gentleman az aki nincs tisztában az ikes igék ragozásával!
    Egy szellemi sérült jelenti ki, hogy ő az okos. Tipikus bolsevik trükk!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Grün Izidor szerint:

    Öreg Csahos!
    Nem személyeskedek, de megint a szomszédba ugatsz?!
    Jó kutyára nem jellemző! 😛 😀

  11. Rázsó szerint:

    Ami a legfontosabb, egy igazi gentleman legalább három mondatonként, egyszer bolsevikozik.

  12. fghfjhgkjhk szerint:

    Ettől egy 45 éves kisvállalkozónak mennyivel lesz jobb?
    Csak kérdezem.

  13. Nagyapó szerint:

    Rázsó! Néha illik gondolkozni is, nemcsak fölhorkanni, ha ismerős szavakat, mint bolsevik, lát!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Nagyapó szerint:

    fghfjhgkjhk! Úgy gondolom, hogy a 45 éves kisvállalkozó is fogyaszt élelmiszert, így részesül a 100 milliárdos ÁFA csökkentésből, mert egy bankár sem fogyaszt több tejet, tojást, sertéshúst. Az igaz, hogy az éttermi ÁFA csökkentés jobban érinti a bankárt, ha az éttermek nem nyelik le.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Rázsó szerint:

    Nagyapó: Ez nem fölhorkanás volt, csak egy megjegyzés, egy szomorú megjegyzés.

  16. joságos szerint:

    “Rezsicsökkentés lesz az alapélelmiszerek körében”
    Csak tudnám, hogy milyen rezsije lehet pl. egy kenyérnek?!
    Írta Grün Izidor! A Tóth Kati félék személyeskedő véleménye nem más mint egy kocsikerék nyikorgása! A válasz azonban az, hogy miden produktumnak így a kenyérnek is van rezsije! Ez a rezsi tartalmazza 1,Felhasznált energia árát. 2,Víz csatorna költség. 3, Munkabér. 4, Szállítás. A felsorolás nem teljes körű. A felsorolt költségek az az a rezsi az egyik legnagyobb tétel az árképzésben!

  17. Tóth kati szerint:

    Grün elvti nem személyeskedik,csak okoskodik ész nélkül,mert agya nincs.Ha az elvtársai lennének most hatalmon már éhenhaltunk volba és egy nagy migránstábor lenne a haźánk.Az isten áldja meg Orbán Viktirt,hogy megvédte a hazánkat ettől a hordától.A grün elvti félék meg disszidálhanak,nincs szükség ezekre a hataárulókra!grün elvti soha az életben nem volt gentleman,azt se tudja mi az.

  18. Grün Izidor szerint:

    joságos!
    Bocsásson meg beste lelkemnek, de valamelyikünk nincs tisztában a rezsi fogalmával!
    .
    A rezsicsökkentett gázon, rezsicsökkentett világítás mellett, rezsicsökkentett vízzel történő sütésből származó kenyerentyűnek még rezsicsökkentett ára is lesz?!
    Na allesz csak a jó világ! 😛 😀

  19. joságos szerint:

    T. Grün Izidor úr!
    Igaza van! Ezért azt tanácsolóm minél előbb pótolja a közgazdasági tudatlanságát, és utána tisztában lesz a rezsi fogalmával.

  20. Grün Izidor szerint:

    T. joságos!
    Az a tankönyv még nem jelent meg amiben a rezsiköltségek között szerepel. a zátlagosan, havonta ismétlődő víz, gáz, áram és egyéb költségek között a lakás lakói által elfogyasztott élelmiszer is! 😀 😀

  21. fghfjhgkjhk szerint:

    Akik nem értik Grün Izidort:
    – az élelmíszerekre rakódó rezsiköltség nem csökken, ha meg csökkenne is az nem lenne “áthárítva” az emberekre. Az ÁFA tudtommal még adó és nem rezsi! 😛

  22. Nagyapó szerint:

    Szóval akkor jövőre százmilliárd forinttal több marad az embereknél a baromfi, a tej és a tojás áfájának csökkentése, valamint a gyerekek után járó adókedvezmények további növelése miatt. Ugyancsak 100 milliárd az otthonteremtési támogatásokból és százmilliárd jut az egészségügyre és a közoktatásra.
    Mindezt a gazdaság növekedése teszi lehetővé.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. Grün Izidor szerint:

    Emelték a tétet!
    Már kétszáz milliárd az oktatásra és a kórházakra
    ! 😛
    “Rogán Antal kiemelte: 100-100 milliárd forint többletforrást szán a kormány az egészségügyre és a közoktatásra”
    .
    http://propeller.hu/itthon/3209949-rogan-szerint-jovore-bekoszont-kanaan

  24. fghfjhgkjhk szerint:

    Akkor számolok még egyet én is:
    100 az ÁFA támogatásra, 100 az ingyenlakásra, 100 az adókevezményekre, 100 az egészségügyre, 100 a közoktatásra és a rálicitális alapján még 100 az egészségügyre, na meg még 100 a közoktatásra.
    Ez 700 milliárd.
    Biztosan nem igaz. 🙂

Itt lehet hozzászólni !