Ma Brüsszel, holnap Magyarország – hazánkat fenyegeti az Iszlám Állam

Mandiner

Már négyezer terrorista van Magyarországon és az EU-ban

Az Iszlám Állam médiafelelős cége, az Al Wafa közleményei szerint a brüsszeli merényleteket csak egy terrorsorozat nyitányának szánták. A Washington Times cikke szerint az Iszlám Állam egyebek mellett azt közölte: „Ma Brüsszel és a reptér, holnap Portugália vagy Magyarország jöhet. Bombákkal, robbanó övekkel és puskákkal jöttünk. Koporsókban küldünk benneteket a pokolra.”

A Washington Times a Közel-Keleti Kutatóintézet (MEMRI) közösségi médiát elemező jelentése alapján közölt részleteket az Iszlám Állam médiafelelős cége, az Al Wafa közleményeiből. A terrorszervezet nyilatkozatai alapján a március 22-i robbantásokat csak egy erőszakhullám kezdetének szánták. Több európai országra és az Egyesült Államokra is lecsapnának a jövőben.

„Ma tönkretesszük a becsületeteket, ma véget vetünk a mítoszotoknak, ma foglyul ejtjük asszonyaitokat és eladjuk őket a rabszolgapiacon a tisztátalanoknak fenntartott áron. Ma elvesszük a gyermekeiteket és muszlimok között neveljük őket, ameddig fel nem nőnek, harcolnak és betörik azok orrát, akik még megmaradtak közületek.” – nyilatkozta az Al Wafa.

Valamivel később konkrétan Magyarországot érte fenyegetés. „Ma Brüsszel és a reptér, holnap Portugália vagy Magyarország jöhet. Bombákkal, robbanó övekkel és puskákkal jöttünk. Koporsókban küldünk benneteket a pokolra. Igen, a Mindenható Allah által le fogunk csapni az éjszakai klubokra, a stadionokra, az iskolákra és az egyetemekre; szárazföldön, tengeren és mindenhol. Célba vesszük a katonaságot, a rendőrséget, nőket, férfiakat, az időseket és gyermekeket. Senkit nem hagyunk életben.” – zárult a nyilatkozat.

A Közel-Keleti Kutatóintézet azonban elemezésében kiemeli, hogy Magyarország és Portugália említésével valószínűleg csak azt akarta nyomatékosítani az Iszlám Állam, hogy az EU egyetlen állama sem érezheti magát biztonságban.

Forrás: Mandiner

10 hozzászólás “Ma Brüsszel, holnap Magyarország – hazánkat fenyegeti az Iszlám Állam” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Ugyan, semmi gond. Az egészet csak az Orbán kormány találta ki, hogy elfedje a gazdasági nehézségeket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Grün Izidor szerint:

    Öreg Pöcs!
    Szövegértelmezés?!

    „Ma Brüsszel és a reptér, holnap Portugália vagy Magyarország jöhet”
    Feltételes mód a -hat -het!

    “Magyarország az elmúlt évben még jobban elszigetelődött szövetségeseitől, emiatt is puha, könnyen támadható célpontok közé sorolható” – írja gyors elemzésében Tarjányi Péter.
    Da mit mond Bakondí vagy Nógrádi a két jeles szakember! 😀 😛
    .
    http://propeller.hu/itthon/3204925-puha-konnyen-tamadhato-celpontjai-vagyunk-terroristaknak

  3. Vazulnéni szerint szerint:

    De lehet a gonosz orbánbasi pénzeli az ISIS-t ,hogy ezzel is terjessze az orbanizmust Európában, vagy lehet hogy az Isis akarja elterelni a figyelmet a 3 as metró felújításáról ,…….. a szövetségesek meg távolodnak és közelednek ahogy pillanatnyi és távlati érdekeik diktálják míg Grün tovább keresi a kákán a csomót.

  4. Grün Izidor szerint:

    Mindennapi rettegésünk add meg nekünk ma.
    De ne vígy minket a kísértésbe, mert úgy odaverünk, hogy a fal adja a másikat!
    Felkészülten várjuk a zagresszort, fegyvereseink a topon! 😛
    ,
    https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/1041825845890135/

  5. Vazulnéni szerint szerint:

    Egy markáns baloldali vélemény a közelmúltból 🙂 http://static.origos.hu/s/img/i/1510/20151005cof-plakat.jpeg?w=644&h=434

  6. királyerdei szerint:

    Allah Akbar elvtársak!

  7. Grün Izidor szerint:

    “Folytatta európai turnéját VI. Mohammed marokkói király, Moszkva és Prága után pedig ellátogatott Budapestre is – adta hírül még március 23-án a Huffington Post Maghreb – Maroc.”
    .
    Lehet, hogy csak a háremét kiegészítendő castingolt?! 😛 😀
    .
    http://mno.hu/belfold/nem-tudni-mit-keresett-itt-a-marokkoi-kiraly-1335310

  8. Jobban szerint:

    Hazánkban élő muszlimok utaltak pénzt az Iszlám Államnak
    …előfordult, hogy Magyarországon élő muszlim vallású emberek pénzt utaltak a terrorszervezetnek.
    http://www.hirado.hu/2016/03/30/hazankban-elo-muszlimok-utaltak-penzt-az-iszlam-allamnak/

  9. Nagyapó szerint:

    A sajtó szerint egy, talán pécsi, arab orvos utalt a Hamásznak. A Hamászt az országok egy része terroristának tarja, mert nem ismeri el és harcban áll Izraellel, más országok nem tartják annak. A Hamász Libanonban és Gázában kórházakat, iskolákat tart fenn. Gondolom az orvos ezért utalt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    Nagyapó!
    A lényegen nem változtat, szerintem, mert a Palesztínok másik felének Ciszjordániában meg ellenség a Hamász, aztán tovább ne is menjünk.

Itt lehet hozzászólni !