Hajsza az erőszakoskodó férfi után – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Csepel.info

fantomkep

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya eljárást indított szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Korábban beszámoltunk róla, hogy Csepelen a Csete Balázs sétányon 2016. március 5-én 16 óra 45 perc körüli időben egy férfi szexuálisan erőszakoskodott egy fiatalkorú személlyel. A rendőrség a lakosság segítségét kéri; a feltételezett elkövetőről fantomképet tett közzé.

A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint a bűncselekmény március 5-én nem sokkal délután 5 óra előtt a Csete Balázs utcában található parkos területen történt. Az elkövető egy kiskorú sértettet bántalmazott tettleg, majd szexuális bűntettet követett el ellene.

Az elkövető 15-25 év közötti, körülbelül 170-175 centiméter magas, vékony testalkatú férfi. Szeme színe barna. Haja göndör, kétoldalt felnyírt, fekete színű. Fogazata hiányos. A bűncselekmény elkövetésekor világoskék színű „Nike” márkajelzésű cipőt viselt. A cipőn fekete színű pipa volt, valamint mindkét cipő külső és belső részén szakadás volt látható. Az elkövetőről grafika áll rendelkezésre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Csepel.info

 

3 hozzászólás “Hajsza az erőszakoskodó férfi után – a rendőrség a lakosság segítségét kéri” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    bőrszín?

  2. Nemmkndommeg szerint:

    Szerinted ?

  3. kivagyok szerint:

    Meg azt se irtak meg hogy a sertett no vagy ferfi volt-e, hany eves stb.
    az elkoveto szemelye is 15-25 ig hogy lehet ekkora elteres a becslesben?

Itt lehet hozzászólni !