Egyesítette erőit a Csepel-sziget környéki média

MTI, Csepel.hu, Csepel.info

Médiaügynökségként működik tovább a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, miután erről megállapodást írt alá a Csepel-sziget térségében közszolgálati tevékenységet is ellátó kisebb televíziókkal – tájékoztatta az MTI-t a Lakihegy Rádió ügyvezetője.

A kistérségi médiumok erejének egyesítésétől nemcsak plusz bevételeket, hanem egyre több nézőt, hallgatót is remélnek – mondta Szvitek György Csaba.

Az ügyvezető hozzátette: a nyolc hónapja napi 24 órán át sugárzó Lakihegy Rádió kezdettől fogva nagy figyelmet fordít az adáskörzetében élő mintegy 300-400 ezer ember helyi hírekkel való ellátására.

Lokálpatrióta szemléletük egyik jele, hogy a félóránként jelentkező hírek vezető információi a Csepel-szigeti, illetve térségi információkból áll össze, míg az egy-két budapesti, illetve országos hír a blokk végére kerül. Az ügyvezető szerint hallgatóik kedvelik, hogy a közelükben futó M0-ás körgyűrűn történt balesetekről, útlezárásokról pár perc alatt tudomást szereznek, mint ahogy a térség önkormányzatainak munkáját is nagy figyelemmel kísérik.

Az egyebek mellett Csepelen, Szigetszentmiklóson, Tökölön, Ráckevén, Dunaharasztin, Taksonyban és Kiskunlacházán is sugárzó rádió együttműködési szerződést kötött a szintén szigetszentmiklósi székhelyű Dunavidék tv-vel, a ráckevei Kör tv-vel, illetve a dunaharaszti Kis Duna tv-vel.

Az összefogás eredményeként az immár médiaügynökségi feladatokat is ellátó Lakihegy Rádióátveszi és továbbítja a többiek információit, valamint besegít a helyi televíziók reklámkampányaiba.

csepel.hu

Kapcsolódó cikk:

Lakihegy Rádió – Csepel rádiója akar lenni

Egy hozzászólás “Egyesítette erőit a Csepel-sziget környéki média” bejegyzésre

  1. coke88 szerint:

    csak így tovább én szeretem ezt a rádiót , bár egy kicsit lehetne szélesebb körben is fogható!!!!
    hajrá szigetország

Itt lehet hozzászólni !