Járdafelújítás csepeliesen

Csepel.info

Itt a vége, fuss el véle!

Nem sok dolog van, amivel egy csepelit még meg lehet lepni. Kerületünk dolgait botrányok, elégedetlenség, és felháborodás jellemzi, főleg, ha „fejlesztésről”, vagy egy kis felújításról van szó. 16. éve nyomják a „Megépítjük a Gerincutat!” kampányszlogent, láttunk már füvesítés helyett parlagfüvesítést tízmilliókért, elveszett játszóteret, duplán felújított utakat, tereket. Mostani esetünk ezek után lényegében apróság, de attól még tipikus.

A Kolozsvári utcában csoda történt, rögtön kettő is. Az egyik, hogy felújították a járdát, a másik, ahogy felújították a járdát – írja egyik olvasónk, akinek sorait az alábbiakban idézzük.

Ha túllépünk azon az aprócska kis kérdésen, hogy az utak, járdák felújítása miért nem tervszerűen, A pontból B pont felé haladva zajlik (mondjuk északról déli irányba, vagy a királyerdeiek kedvéért déli irányból északi irányba), akkor is felmerül a kérdés, hogy a felújítás miért csak a Kolozsvári utca egyik oldalát érinti, és még inkább miért csak az egyik oldal egynegyedét?

Ha ezekre a kérdésekre a választ megtaláljuk, jöhet a +1 kérdésfelvetés. Először is kezdjük azzal a megállapítással, hogy egy utcaszakasz az egyik utcasaroktól a következő utcasarokig tart. A szóban forgó utcában a helyi nagyfőnökök talán úgy gondolták, hogy a járda felújítása elengedő a teljes szakasz egy oldalának egynegyedén, nevezetesen a Szent István út és a Szebeni utca között. Azonban még ez sem sikerült. Így aztán a járdaszakasz felújítása elkezdődött a Szent István úttól a Szebeni utca irányába, azonban a „cél” előtt három házzal a munka abbamaradt. A munkások pedig továbbálltak, és többet vissza sem néztek.

Nem tudni pontosan, hogy a helyi nagyfőnökök közül ez az új módi kinek a találmánya, azonban némi gondolkodás után 3 értelmi szerzőre lelhetünk. Elsőnek itt van Tóth Mihály polgármester, helyi MSZP elnök. Ne felejtsük el, hogy a polgármester felel a kerület dolgaiért. Utána (vagy előtte?) felvetődik a pártelnök helyettese, a polgármesteri ambíciókkal felvértezett Szenteczky János is, aki jelenleg a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Ez az önkormányzati cég végezteti el az ilyen munkák kivitelezését, gyanítható tehát, hogy itt is ez az eset áll fenn. Az ilyen döntések azonban nem túl szerencsések. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az utca, illetve a körzet megválasztott képviselője, Zanati Béla. Talán ő volt az, aki vezényelte a történteket? Vagy talán a vonalzó volt túl rövid a tervezésnél?

Azt sem tudjuk, hogy a három ház lakóinak mi volt a bűne, hogy az előttük haladó járdaszakaszt már nem csinálták meg, mindenesetre ez az új járdaépítési módszer mindenképpen egyedi a fővárosban, de talán az egész országban.

Csepel.info

84 hozzászólás “Járdafelújítás csepeliesen” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    És Gyurcsány? Már nem is hibás? Ej-ej… 😀

    Egyébként a cikkben nem említitek, hogy az általános iskola telekhatáráig csinálták meg. Talán ez az egyik oka, hogy hirtelen abbahagyták. A másik pedig az lehet, hogy attól a ponttól a járda elég jó. Elôtte részen viszont valóban megérett a járda a felújításra.
    És a korrektség kedvéért: “miért csak a Kolozsvári utca egyik oldalát érinti” – nem csak. A szembe oldalon is történt felújítás, igaz kisebb szakaszon: a Határ úttól a Szent Istvánig. Hja kérem, ebbe már nem lehetett volna belekötni?
    😀

  2. miska72 szerint:

    Megígértük, MEGCSINÁLTUK! MSZP!
    Gazemberek vezetik az országot!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!

  3. spam szerint:

    Lexonka, akkor szerinted ez így teljesen jó. Csinálják, csinálják, aztán egyszer csak befejezik. Pár ház kimaradt, de kit érdekel. Valószínüleg ott tökéletes minőségű a járda. Hogy erre nem is gondol senki.

    Szép volt fiúk!

  4. lolka szerint:

    Ha a járda egyrészen, vagy szakaszon rossz -meghagyom a felét és akkor végig tudom csinálni és a járó-kelők tudnak válogatni, hogy melyik részén menjenek…
    Van egy jóhirem!…ELKEZTÉK (nem építeni) CSINÁLNI A CSEPELI GERINCUTAT -hát kéremszépen a Mag útcában már folynak a munkálatok a Központi útat ujra aszfaltozták, legalábbis olyan annyi kátyu volt rajta! Szoval alakul a GERINC UTUNK LESSZ MOSTMÁR TEHERMENTESÍTÉS A KERÜLETBEN MEG JŐN MAJD A demszki SZALLAGOT VÁGNI BIZTOS LESSZ EGY KISCSOPORT IS TAPSOLNI…

  5. lolka szerint:

    Látom az MSZP. jelőlt k. már lóg a villanyoszlopokon -régi jó szokás.

  6. miska72 szerint:

    Lolka ezt (moderáltuk, Admin)! 😉

  7. Gigi szerint:

    Lexon,

    épp ezeket akartam írni a cikk elolvasásakor, de megelőztél. 🙂
    Annyit fűznék hozzá, hogy érdemes néha messzebb látni az orrunknál (hogy lássuk az erdőt is ama fától).

  8. Borka-Szász Tamás szerint:

    “miska72: Lolka ezt (moderáltuk, Admin)!”

    Egyszerűen megdöbbentő, hogy egy ilyen gyalázatos kijelentést ezen a fórumon valaki megengedhet magának (kis vigyorgó fejjel a mondat végén, ahogy azt kell), és a fórum moderátorának ehhez egy szava sincs.
    Lehet akár nagyon nem szeretni politikikai ellenfeleinket, de a fizikai megsemmisítésükről beszélni (főleg viccelni) és ennek teret adni egyszerűen elképesztő.

    Kedves Miska72! Ön beszél itt gazemberekről, meg szélhámosokról?(másról sem tud) Ezzel a mondatával erkölcsileg mélyebbre süllyedt, mint a legősibb békakaka a szomszédos mocsár fenekén…

  9. CsepeliXXI szerint:

    B-Sz Tamás úr!
    Miska csak beszél róla,de a “rendszerváltás” óta 4000 ember tünt el,lett legyilkolva a posztkommunista maffia által.Ja,erről nem illik beszélni?

  10. Csivi szerint:

    Ez sem rossz. De mostanában új féle “útfelújítás” dívik a kerületben.
    Egyre kevesebb helyen javítják az utakat kerületünkben. A Szent István út egésze életveszély, a 170-es suli utáni szakasz pedig egyenesen bűncselekmény. Pár helyen próbáltak valamit tenni a burkolattal, mint a Papírgyár mellettei Ságvári utcában, de valami oknál fogva a javítás a régebbi útfelülettől 2-3 centire kiemelkedik, egyenetlen, még rosszabb lett mint volt.
    Ki veszi át ezeket a munkákat? Erre a munkának, ést útnak nevezett valamire elég csak a befizetett nem kevés súlyadóm (súlyadónk)??
    Igaz a Hollandi utat felújították, de olyanra hogy vízelvezetés, itt sem gondoltak. Eső után az egyik sáv nem hogy nem látszik, de járhatatlan.
    Én biztos hogy ilyen munka után nem kapnék fizetést!!!
    Ráadásul kirúgtak volna már ötször. Meg a főnököm is, ha ilyen munkát jóváhagyott volna!!

  11. admin szerint:

    Tisztelt Borka-Szász úr!

    Az ilyen hozzászólásokat mindig moderáljuk, amikor észrevesszük. Arra is felhívnánk a figyelmét, hogy a Csepel újság százmilliós költségvetésből próbál kimoderálni minden olyan véleményt, ami nem tetszik a helyi MSZP-nek. És ott nem arról van szó, hogy valaki csúnyán beszél, vagy elfogadhatatlan véleményt mond. Nekünk nem áll módunkban éjjel-nappal a számítógép mögött ülni.

    A helyzet viszont az, hogy most moderáltuk a megszólalást, de Borka urat is moderálni kellett – legalábbis az idézetét. Miska72, arra kérünk, hogy tartózkodj az ilyen jellegű megjegyzésektől!

  12. kispajtás szerint:

    Kedves Borka Úr!

    Miska72 nem közszereplő, “csak” egy hangulati tényező. Nyilván akkor számít a véleménye, ha reagál is rá valaki. Most éppen Ön.
    A villanypóznás történeteknek sajnos történelmi hagyományai vannak. Hogy van, aki ebből viccet csinál? Lelke rajta – vagy úgy gondolja, hogy csak lecsapja a ziccert…

    Üdv,
    kispajtás

  13. Öreg halász szerint:

    Borka úr!

    Teljesen jogos a felháborodás az ilyen kijelentések miatt. Ilyesmit még verbálisan sem szabad tenni!

    Kerestem a sajnálkozó hozzászólását abban a cikkben is, ami arról szól, hogy fideszeseket támadtak meg. Nem találtam. Pedig ott nem verbálisan bántalmaztak embereket a pártállásuk miatt, hanem fizikailag.

    Mi annak az oka, hogy ez nem verte ki a biztosítékot?

  14. pirinyo66 szerint:

    Sajnos ilyen országban élünk, míg a fejesek odafent jól élnek a mi adónkból kapott fizetésükböl, a jutalmakról nem is szólva, addig a rábizott feledatokat ilyen minősithetettlen módón végzik el. És még büntetést sem kapnak!!
    Az én munka helyemen ha valaki hibázik levonják az ösztönző 30%-át. …

  15. titok szerint:

    Ez a Mátyás suli ők pedig elvakult komcsik.Nyugi az eszme hirdetői mindig jól járnak.Magyar Bálint kedvencei is a számítógépeket anno ő adta át.

  16. Gigi szerint:

    Mátyás SULI…. 6-14 éves gyerekekről beszélünk! Hogy lennének komcsik? Már semmi sem szent?… 🙁

  17. Olivér szerint:

    Igaz, hogy ott a Mátyás suli, de attól függetlenül ilyenről még én nem is hallottam, hogy nem fejeznek be egy járdaszakaszt.

    Gigi, valószínűleg titok arra gondolt, hogy sok ott a komcsi tanár. Nem hiszem, hogy a gyerekekről volt szó.

  18. qkac szerint:

    A Mátyás iskolában ősszel igazgató váltás történt. Kezd demokratizálódni az intézmény.

  19. atlétaa szerint:

    Ezen az oldalon sok beteg van,vagy “csak” hangulati tényező….Hajrá CSEPEL……..

  20. asdf szerint:

    atlétaa: …mármint a bal oldalon.

    Borka úr ahelyett, hogy reagált volna a cikkre teljesen más irányba vitte a beszélgetést. Gratulálok, ismét bebizonyította az MSZP, hogy csak félre beszélni tudnak, érdemben reagálni és tenni valamit nem.

  21. sasmadár szerint:

    Hát, kedves “atlétaa”, Te jól vagy? Néha úgy viselkedsz 8írsz), mintha mániákus vagy fóbiás lennél! Esetleg (vörös) polipjaid is lehetnek?

  22. Lexon szerint:

    Mi az hogy, nem fejezték be?! Befejezték. Amit felszedtek, leaszfaltozták. Ennyi. Aki nem látta az adott szakaszt (mint pl. adminék), az ne beszéljen hülyeségeket.
    És még valami:
    Borka-Szász úr! Nyugodtan be lehet perelni a hozzászólót, ha Önt sértik ezek a kijelentések. Nem egy hasonló ügyben hoztak már elmarasztaló ítéletet, és ezekben a hozzászólót és az admincsapatot/szolgáltatót is elmarasztalták. Ebben az esetben azonban ez nem történhet meg, mert a csepel.info-t Amerikában jegyezték be. Nem véletlenül. Pontosan az volt a cél, mint a kuruc.info-nál, hogy a magyar törvények ne legyenek rájuk nézve kötelezôk, és így bárkit mocskolhassanak… sajnos itt tartunk… 🙁

  23. atlétaa szerint:

    Na ugye hogy igazam van ketten be kapták (sok a beteg). Ha az fóbia hogy Hajrá CSEPEL… örömmel vállalom.Hajrá CSEPEL…………

  24. Földhözragadva szerint:

    “Ez a Mátyás suli ők pedig elvakult komcsik”. Titok, kérlek áruld el, melyik iskola nem “komcsi”, mert a gyereket gyorsan átiratom oda, mert tíz év múlva majd előkaparja vmi jóindulatú újságíró (egy euró v rubel plusz pénzért) és nem mehet majd egyetemre. Hja, azt tudom, hogy óvodába oda kellett volna járnia, ahol a lépcső javítását a fidesz szeretné végrehajtatni…:)

  25. Lexon szerint:

    Földhözragadva: 😀 haha

  26. Öreg halász szerint:

    Szerintem nem az iskolával van probléma, hanem a járdával, kár terelgetni a szót.

    Lexon, te a Kuruc.infón is fórumozol? Nektek nem a törvénytelenség a bajotok (mert az hol van itt?), hanem az, hogy itt le merik írni, mi van Csepelen, míg a százmilliós Csepel újságnál ilyesmi ritkán történik meg.

    Az nem zavar, hogy az MSZP-s plakátok érvénytelen szavazásra bíztathatnak?

  27. sasmadár szerint:

    Borka-Szász Tamás, Red Bull, csapajev, mocskos komcsi. Ez így bemérve. Lexon??????

  28. Burány Tamás szerint:

    Utálom a fél igazságokat. A járdát tessék a felújítás előtt is megnézni és lefényképezni. Kevés olyan rossz járdát ismerek, mint amilyen az volt felújítás előtt! (Nem ott lakom.)
    Az iskola felőli oldalon már az aszfalt is részben hiányzott a sarkon, a szembenlevő oldalon pedig a fák gyökerei miatt 10-20 cm-es kitüremkedések voltak. Én arra is emlékszem, amikor előzöleg – vagy 10 éve – szintén felújítottták. Nekem inkább általános a problémám, miért olyan minőségben készülnek a járdák? Hány évet kéne kibirnia? Az aljzatbeton fogalom alatt én mást értek, mint rendszerint a kivitelezők és az átvevők.

  29. dinamo szerint:

    Én nem értem, hogy ebben mi a féligazság. Ismerem a Kolozsvári utcát is, ismerem, a járda viszonyokat. Valóban rossz volt a járda az iskola előtt, meg az azt megelőző részen is. De az azt követő részen sem jó.

    Akkor miért hagyták abba? Szerintem itt nem az a gond, hogy megcsinálták a rossz útszakaszt. Ennek gondolom mindenki örül. Annak már kevésbé, főleg az ott lakók, hogy a vége előtt befejezték.

    Ez itt a nagy gond.

  30. Lexon szerint:

    Burány Tamás: ez a blog (éppúgy mint a csepelen.hu) féligazságokból él… nem kell ezen meglepôdni.
    Én szinte minden nap arra járok, néha babakocsival, és az a rész, amit nem újítottak fel, egész jó minôségû. A felújított szakasz pedig katasztrofális volt.
    És hogy miért rosszak a járdák? Csak egy példa: a Szabadkikötô úton pár hónapja felújították a járdát. Majd pedig (mint tudjuk) kivágták a fákat. Ehhez a soktonnás teherautók a járdára álltak. Aztán az új fák ültetésekor a lyukfúró és az összes többi nehézgépjármû is felállt a járdára. Meg lehet nézni az eredményt. Olyan mint egy hullámvasút, telerakva lyukakkal.

  31. dinamo szerint:

    Lexon, ne süketelj. A Kolozsvárin végig rossz a járda, azon az útszakaszon pedig főleg. Nem csak te szoktál arra járni.

    És ha így is lenne, akkor úgy csinálnák a járdát mindig, hogy a használható szakaszokhoz nem nyúlnak. Pl. 57 métert megcsinálnak, aztán van 1,34 m jó szakasz, az kihagyják, utána 2 m megint új járda, aztán 1,7 m-t megint úgy hagynak, mert az nem is rossz. Na ne röhögtess.

  32. Lexon szerint:

    És nem az “egynegyedét” csinálták meg. Ez sehogy sem jön össze: ha csak a Szebeni-Szent István között nézem, akkor annak kb. 4/5-ét csinálták meg. Ha a teljes Kolozsvári utcát vesszük figyelembe, akkor csak kb. 1/7-ét.
    Szóval egy kicsit körül kellene járni a témát, ha komolynak akar látszani a csepel.info.
    dinamo: a kimaradt szakasz igenis jó állapotban van, még a fenti fotókon is látszik. De ha nem így gondolod, sétálj arra kicsit…

  33. dinamo szerint:

    Lexon, mint mondtam, ismerem azt a részt. A Szent István út Szebeni utca közötti rész ha szeinted a teljes rész 1/7-e, akkor vagy te nem ismered azt az utcát, vagy komoly gondjaid vannak a matek ismeretekkel. Ha az 1/7-e lenne, akkor a Kolozsvári az Árpád utcáig tartana. Te csepeli vagy egyáltalán?

  34. Lexon szerint:

    oké, lemértem, egyötöd. Ezek szerint a t. cikkíró hiányolja, hogy ha elkezdték a felújítást miért nem az egészet csinálták meg. Aha. És amikor az M1-esen felújítanak egy szakaszt, miért nem csinálják meg egyszerre az egészet?! Nem is értem…
    dinamo: én lemértem a hosszát, te pedig holnapra csinálj fotókat a nem felújított szakaszról… így igazságos, nem? 😀
    Ja, és ha ismernéd a Kolozsvári utcát, tudnád, hogy nemrég másik szakaszt is felújítottak belôle…

  35. Földhözragadva szerint:

    Szal, Szent Istvántól a Vágóhídig 100%. Szent Istvántól Szebeniig 27%, Onnan a Szécsényiig 24%, József Aig 19%, Katonáig 17%, Vágóhídig 13%. Nem vagyok elájúlva attol, hogy centivel mérhető dolgokról sem tudtok megállapodni, csak osztani az észt a monitor elől…:)

  36. Lexon szerint:

    Földhözragadva: 😀

  37. Lexon szerint:

    A 😀 annak szólt, hogy Te centivel lemérted… 🙂

  38. Földhözragadva szerint:

    Tolómérővel mértem, azért nem méterben adtam meg…:). Ugorgyunk…:)

  39. dinamo szerint:

    Ne örül Lexon, ezek szerint te nem ismered a csepeli viszonyokat.

    További szép napot!

  40. kontrolcé + kontrolvé szerint:

    1,2 km az utca hossza 😉

  41. Nagyezsda szerint:

    A Mátyás király iskola előző vezetőjéről sok mindent lehet mondani, de hogy komcsi az biztosan nem. Nem is értem miért kerül ez ide. Attól, hogy új igazgató van miért lenne demokratikusabb a vezetés? Talán csak azért mert ……………………? nem hiszem, hogy a demokrácia csak párt szimpátiától függ. Az iskolában tudomásom szerint, pontosan a jól beindított programokat szüntette meg.

  42. Matyi szerint:

    3 éve bevan jelentve a járda !!! kis gyerekek bicigliznek ,hisz itt a jo idö ,
    vegyél 1 vödör bitument mondják és csináld meg!!!!
    4 baleset történt már az u -cába Pl a gondolásba !!!
    DE Csevak aszt mondja ,ök mindent megtesznek!:( !!
    az utcánkba olyan járdát csináltakmeg minek baja,hibája nem volt:(
    leányoméknál mi már töredezet ,felbuknak rajta ,idösek botladoznak elesnek ,a gyerekeknek az ut közepén kel biciglizni ,babakocsit tolni:(
    hajrá Borka úr !!!Ön megint a könnyeimet elöhozta :(Mert önök csak a csepeli lakosokat képviselik!!!:(
    Még idöben eljöttem a puli sétányrol:)
    vagy most az a gond,hogy szenteszki beteg???és a munkák nem ugy haladnak:)
    KÉSZ INFARTUS:( mi jön még :(:(:(:(:(:(:(

  43. Mese szerint:

    Mi a baj ezzel a járdával? Tök jó!

  44. miska72 szerint:

    admin remélem már töben elolvasták amit moderáltál. 😉
    Az információ a lényeg.

  45. Borka-Szász Tamás szerint:

    Miska72!
    Inkább egy darab egyenes mondat elegendő lett volna: “Bocsánatot kérek”.
    Ehelyett ez a beírás. Gratulálok! A süllyedés tovább folytatódik…

  46. asdf szerint:

    Borka úr! Egy darab egyenes mondat elegendő lenne az ön és mszp-s képviselőtársai szájából, miközben lemondanak mandátumukról: Bocsánatot kérünk a Csepeliektől!

  47. Gordon szerint:

    Borka-Szász (Red Bull) Úr! Ön is énekelte az internacionálét? Elénekelhetne belőle egy mondatot, és feltehetnék a helyi mszp honlapjára. A siker garantált lenne.

  48. Nagyezsda szerint:

    Szerintem 1989-ig nagyon sokan énekelték az Internacionálét, még azok is akik most itt a nemtetszésüket fejezik ki.

  49. infósferi szerint:

    Nagyezsda! Az Intrnacionálét énekelte munkás, értelmiségi és mindenki, aki az egykori elnyomottakkal, kizsákmányoltakkal szimpatizált.
    A hét végén nem ők énekeltek.

  50. Nagyezsda szerint:

    Akkor is énekelték nem de bár. Tisztában vagyok vele, de akkor sem kell cikizni, mármint az Internacionálét.

  51. Gordon szerint:

    Én 1989 előtt sem énekeltem. A szöveg jelentős része pedig radikális zagyvaság.

  52. miska72 szerint:

    Tisztelt Borka-Szász Tamás!

    Inkább azt mondja meg hogy a Csepeli MASZPONAK miért nincs fóruma?
    NEM BÍRTÁK A KRITIKÁT?
    Akkor csedndet kérek és ne azavarják az ostoba hozzászólásaikkal a fórumot!
    Köszönöm!
    Tisztelettel Miska72 egy hódolója! Mindhalálig MSZP!

  53. miska72 szerint:

    Tisztelt Borka-Szász Tamás!

    Inkább énekelje el az internacionálét! 😉 🙂

    Föl föl ti rabjai a földnek
    föl föl te éhes proletár.
    A VESZTÉS napjai jönnek,
    Rabságunknak vége már.
    Ha a múltat VÉGKÉP ELTÖRÖLNI!
    Rabszolga had indulj velünk.
    Az MSZP fogságából ki törni
    Semik vagyunk, s senkik leszünk!

    Ez a harc lesz a végső,
    Csak össze fogni hát.
    És nemzetközivé lesz
    holnapra a világ.
    Ez a harc lesz a végső,
    Csak össze fogni hát,
    És nemzetközivé lesz
    Holnapra a világ!

    Mentek a levesbe! Csak ÖSSZEFOGÁS kérdése az egész!

  54. miska72 szerint:

    “Tisztelt” Borka-Szász Tamás!!!!!!!!

    Az hogy én itt gazemberezek meg Szélhámosozok annak megvan az oka!
    Bizonyítékaim vannajk a gazember munkavégzésükre!
    Na erre varjon gombot!
    Ha nem tetszik ne járjon ide fórumozni!!!!!!!!!!!
    A csepel. infón vagy a Csepel.hu oldalon fórumozzon!
    Ja ott NINCS fórum?
    vajon miért?
    NEM BÍRTÁK A KRITIKÁT és MEGSZÜNTETTÉK!
    Erről enyit! 🙂 😉

  55. miska72 szerint:

    Borka úr, inkább Öreg halász kérdését válaszolja meg!
    a nevében is köszönöm. 😉
    Én is várom válaszát.
    Lehet velem vitetkozni, csak nem érdemes. 😉
    VÁGOD?
    Tudja MINDENRE VAN BIZONYÍTÉK!

  56. miska72 szerint:

    Borka úr!

    Nem muszáj politizálni! Ha nem bírja a gyűrődést, el kell menni 3 műszakba esztergálni!

  57. miska72 szerint:

    Bocsánatot nem nekem kell kérnem!

  58. Nagyezsda szerint:

    Hát….Itt sem bírja mindenki a kritikát.

  59. miska72 szerint:

    Nagyezsda, kire gondolsz? 🙂

  60. Nagyezsda szerint:

    Azokra, akik nem bírják!

  61. miska72 szerint:

    Negyezsda

    Emese vagyok, Zoltánt birod? 🙂

  62. Gigi szerint:

    Azt bárki mondhatja, hogy bizonyítéka van… Bárki írhat sületlenséget, bárki megsértődhet… Tök mindegy, melyik jogos: a támadás vagy a visszautasítása… Itt az a lényeg, hogy vér folyjon, ne épeszű társalgás – érvekkel és tényekkel – a járdáról… 🙁

  63. aloe szerint:

    Bizony Gigi, ezt jól látod, itt az a lényeg, hogy menjen a köpködés, anélkül, hogy utánanéznének a tényeknek.
    Íme tehát a tények a járdával kapcsolatban:
    http://csevak.hu/index.php?mact=News,cntnt01,detail,0&cntnt01articleid=70&cntnt01origid=15&cntnt01returnid=81

  64. Gordon szerint:

    Gigi!

    Hiányolod az épeszű társalgást? Én úgy ahogy van, évek, vagy talán évtizedek óta hiányolom a lakosság érdekeinek figyelembevételét (és egyáltalán a józan ész figyelembevételét) a különböző csepeli beruházások, felújítások megtervezésénél, kivitelezésénél. A csepeli MSZP magasról tesz a “társalgásra”, a te társalgásaidra, az én társalgásaimra, meg úgy általában az emberek véleményére. “Uram-bátyám” kerületet csináltak Csepelből. Kritikán aluli amit művelnek.

  65. Olivér szerint:

    Aloe!

    Elolvastam a linket, amit beírtál. Ez a csevak hír tévedésen alapul, mert azt írják, hogy a Kolozsvári 74. szám előtt van a fa gyökere, ami miatt leálltak a munkával. Csakhogy az az útszakasz a másik oldalon van, nem ott, amiről a cikk szól. Az a Szent István közeli rész ugyanis, ez a cikk pedig márcsak a kép alapján is a Szebeni utcához közeli részről szól. Ott maradt abba a munka.

    Egyébknét nem hiszem, hogy folytatni fogják, mert nem így nézk ki az a munkaterület, ahol csak “pillanatnyi” leállás van.

    Egyébkén a csevak honlapján megjelent hírrel kapcsolatban az a véleményem, hogy az egészet most kreálták, mert lebuktak, hogy milyen trehány munkát végeztetnek. Talán megvan a válasz arra a kérdésre ezek után, hogy ki felel ezért a “csepelies” járdaépítésért.

    A csevak honlapján szerepel egy lista, a felújítandó járdaszakaszokról. Világosan látszik, hogy azt is gyorsan elkészítették (dátum: 04.09), hogy le legyen papírozva.

    És csak csendben kérdezem, hogy azon az oldalon, ahol a fa gyökere van, nem látták előre ezt a problémát? Hiszen fel is volt dudorodva a járda. Mi lett volna, ha előre gondolkodnak? Ésszerűbb a kivitelezés? Az jó lett volna. De az továbbra is megmagyarázhatatlan, hogy a másik oldalon, a Szebeni előtt miért álltak meg? Erre kérnék választ valakitől.

  66. miska72 szerint:

    Borka úr meghátrált. 🙂
    Ennyi.
    Nagyon gyengék vagytok a pártoddal együtt.

  67. LB szerint:

    Aloe!

    Igaza van Olivérnek ezt (IS) elkúrtátok! 🙂

    A Mátyás Király általános iskola címe: 1212 Kolozsvári u. 61.
    A Csevak oldalán ez olvasható:
    “A Kolozsvári utca iskola előtti járdajavítását az ott lakók és a Rendőrség kérte. A felújítás 2009. március 18-i helyszíni szemléje, bejárása alkalmával kijelölésre került a szemközti oldal járdaszakasza is, mert a gyökérfelnyomódás miatt azon a területen a járda járhatatlan volt. A járdajavítás során, a bontás alkalmával derült ki, hogy három nagyméretű fa gyökerének olyan mértékű metszése szükséges, amihez szakértőt kell hívni.

    A gyökérmetszési, fakivágási kérelmet március 24-én a Kolozsvári utca 76. szám alatti lakos, és a kivitelező egyszerre adta be. A Csevak Zrt. fasorfenntartásért felelős munkatársa is a fa kivágását javasolta.

    A járdafelújítás befejezése, a munkaterület helyreállítása a fák gyökérmetszése (vagy kivágása) után lehetséges.”

    Szerinted az iskola oldalában miért kellett “félbehagyni” a járda felújítását?
    Ráadásul az aszfalt akkor a legtartósabb, ha egybe öntik és nem szakaszonként csinálják. Ezént nincs túl sok értelme a kátyúzásnak sem.

  68. miska72 szerint:

    Szakértelem felsőfokon! MSZP megcsináltuk!
    Úgy látszik náluk a próbálkozás a fontos!
    Megpróbálták, ELQRTÁK! Ennyi. 🙂

  69. balta szerint:

    Érdemes lenne körbejárni Szenteczki lakásszerzési ügyeit, Csevakos karrierjét, Endrődihez és az MSZP pénzmosási trükkjeihez fűződő viszonyát.

    Személyisége tisztátalan. Munkatársai utálják. Beteges gyanakvása , hogy állásából elmozdítják a CSEVAK tisztességes működését veszélyezteti.
    A “Vezérigazgatói” cím használata egyszerre nevetséges és jogtalan. Pusztán egy újabb porhintés, annak érdekében hogy a csepeli adófizetőket MEGLOPJÁK.

  70. Vénaproletár szerint:

    Kedves Borka-Szász!

    Legyen kedves Tamás, maga és a magukfajták menjenek a picsába!

    Röviden összefoglalva ez a minimum, ami a maguk ténykedéséről, honfiúi ragaszkodásukról, a “BECSÜLETÜKRŐL”, a KÖZ érdekében kifejtett munkálkodásukról elmondható.

  71. atlétaa szerint:

    Hajrá CSEPEL…………..

  72. miska72 szerint:

    Borka úr és még Vénaploretátor is FINPMAN fogalmazott.
    Tuja, a lámpák! 🙂

  73. miska72 szerint:

    Burka úr, és még vénaploretátor is FINOMAN fogalmazott.
    Tudja, a lámpák! 🙂

  74. Nagyezsda szerint:

    Miska! Az Emese és a Zoltán is elég málé, ha a banki reklámban szereplőkre gondolsz, én egyikkel sem tudok azonosulni. Inkább vagyok magam, és elviselem az építő kritikákat, legyen az negatív, vagy pozitív. Igyekszem megérteni és nem megsérteni az embereket, még ha haragszom és dühös is vagyok néhányra. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

  75. miska72 szerint:

    Nagyezsda a Zoltánt poénból írtam.
    Ha törvényesen nem lehet ügyet intézni szerinted, akkor mit csináljak?
    Ne reklámozzam a gazember munkájukat? 😉
    Egyeseknek fáj az igazság, de attól még igezság marad. Ugye csepeli önkormányzat? MSZP megcsináljuk.

  76. Nagyezsda szerint:

    Miska ! Biztosan addig adogatnám be a beadványaimat felebeznék, amíg nekem nem lesz igazam. Nem tudom mi a probléma, mert nem ismerem az ügyedet, amit itt nem tudtak Csepelen megoldani, nagyon borzasztó és elkeserítő számodra, hogy az igazadat nem tudod bebizonyítani. Jó ügyvédek is vannak a világon, lehet, hogy ők tudnának segíteni.

  77. miska72 szerint:

    Nagyezsda, hidd el ez egy szervezett bűnszervezet.
    Én megpróbáltam a törvényes utat.
    IWIW gazemberek a hivatalokban.
    A merto újságban is megjelent a cikkem!
    Hatóságok fedezik a haróságokat címszó alatt.
    Hidd el itt akkora a korrupció bűnszervezet hogy senkit nem vonnak felelősségre.
    Ügyvéd? ugyan minek? Tudom a jogszabályokat, 2 pert nyertem meg mégse vontek felelősségre SENKIT! Bedig egy BŰNSZERVEZETRE van BIZONYÍTÉKOM!
    Hol itt az igezság?
    De szerintük én vagyok a hibás!

  78. Laja szerint:

    Adminnak!

    Van egy javaslatom! Én pl. nem ismerem miska72 történetét, és szerintem sokan vannak így. Javaslom, hogy legyen egy felhívás miska részére, hogy írja meg és küldje be a teljes történetét, amiért folyamatosan elmarasztalja a hivatalt, illetve a “gazembereket”.

    Legyen ez egy külön cikk, és ismerjük meg a teljes történetet, mert komolyan mondom engem már érdekel.

    Miska már úgyis fogalom lett ezen az oldalon 🙂

    Ezt komolyan gondolom!

  79. admin szerint:

    Az a helyzet, hogy nem kívánunk belemenni egy becsületsértési ügybe. A politikusoknak, közszereplőknek többet kell elviselni, mint az átlagembereknek, ezt támasztja alá a bírói gyakorlat is. Itt a politikusok közül már mindenki kapott apait-anyait minden oldalról. Ami túlmegy minden határon, azt még a közszereplők esetében is moderáljuk.

    Csakhogy Miska sokszor hivatali dolgozókat is nagyon keményen minősít, ami miatt sok a panasz ellene. Mi nem vagyunk döntőbíróság, és nem is a mi dolgunk ezekben az ügyekben igazságot hirdetni.

    Egyszerű a megoldás: lehet méltatlankodni, mindenkinek lehet véleménye, de mindenkit arra kérünk egyben, hogy ne illessenek másokat olyan szavakkal, ami túlmegy a normális határon! Egyébként csak még több peres ügy lesz belőle, ami ugye senkinek sem jó dolog.

  80. miska72 szerint:

    Admin admin szerinted miért nem jelentenek fel?
    Mert nekem van igazam. 😉
    Ezeknek NINCS becsületük! Ha lenne bocsánatot kértek volna.
    2004. szept. 07- 2009. ápr. 14! És még NINCS VÉGE!
    Az nevet aki utoljára nevet! Én már kétszer nevettem! 2 pert nyertem meg ügyvéd nélkül.
    Laja rülök hogy érdekel. vagy a Bürostop oldalt is ajánlonm ott is cikkeztem! Építésügy. olvass el több cikket és szörnyülködj! 😉

  81. miska72 szerint:

    Én nem félek senkitől! Ami a szívemen az a számon. 😉
    Amig bizonyítékaim vannak, addig jogosan pofázok.
    Szerintem.

  82. drusza szerint:

    Előttünk nem csinálták meg, pedig rossz minőségű, esős időben nem lehet a járdán menni mert áll a víz az útig. Többször betelefonáltam miatta, állítólag megnézték. Ennek ellenére elfogadom, hogy nem jut rá pénz, de akkor miért csinálták meg két szakaszon, ahol kerületünk közéleti személyiségei laknak?
    Politikamentes hozzászólást szerettem volna tenni.

  83. miska72 szerint:

    Nemsikerült. 🙂 🙂 🙂

  84. miska72 szerint:

    admin, kiadhatjátok az adataimat, ha az elvtársak kérik. 😉

Itt lehet hozzászólni !