Másodszor fertőz a calicivírus Halásztelken

Faktor.hu

Másodszor fertőz a calicivírus Halásztelken

Calicivírust mutattak ki azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a székletében, akik január 8-án délutántól hányásos, hasmenéses tünetekkel betegedtek meg Halásztelken, a fertőzést vélhetően a központi konyhán főzött étel terjesztette. Január 20-án egy másik óvodából is calicivírusos fertőzést jelentettek.

Január elején mintegy százötvenen betegedtek meg, általában hányingerre, hányásra, hasmenésre panaszkodtak. A tüneteket helyben kezelték, volt, aki infúziót is kapott.

Szentgyörgyi József polgármester akkor azt mondta, hogy mivel nem csak azok betegedtek meg, akik a halászteleki Hunyadi Mátyás iskola főzőkonyháján készült ételeket ették, valószínűleg nem az ottani ebéd, hanem valamilyen vírus okozhatta a bajt. Az ÁNTSZ az étel-, illetve a székletmintákat elvitte elemzésre, és elrendelték az iskola konyhájának, valamint az érintett három óvodának a fertőtlenítését.

Szivák Bernadett, a fővárosi kormányhivatal sajtófőnöke az MTI-nek január 18-án azt mondta, hogy a székletmintákból a laboratóriumi vizsgálatok calicivírust mutattak ki, a konyhában vett tisztasági minták vizsgálatának eredményei pedig arra utaltak, hogy nem tartották be a higiénés szabályokat. Eltiltották a még lábadozó dolgozókat a munkától, az egészségügyi könyvvel rendelkezőket pedig foglalkozás-egészségügyi felülvizsgálatra kötelezték.

A sajtófőnök elmondta, hogy minden intézményben ellenőrizték a fertőtlenítő nagytakarítást, az intézményvezetőket pedig figyelmeztették, hogy a beteg gyerekek és dolgozók csak orvosi igazolással vehetők vissza a közösségbe.

Kiderült, hogy 235 embernél fedeztek fel calicivírust. Valószínűsíteni lehet, hogy a fertőzést mégis az iskolai étel terjesztette. A vírust az ételből nem lehet kimutatni, de a betegek kitöltöttek egy kérdőívet, arról, hogy mit ettek, és ebből következtettek a szakértők – írja az MTI.

Szivák Bernadett elmondta, hogy az ilyen megbetegedések megelőzése érdekében nagyon fontos a gyakori és alapos kézmosás, illetve az, hogy a megbetegedett embereket azonnal elkülönítsék, és a környezetüket fertőtlenítsék. Fontos tudni, hogy a betegségen átesettek a tünetek megszűnését követően két nappal még fertőzőek.

Január 20-án egy újabb halászteleki intézmény, egy óvoda vezetője jelentette, hogy a hozzájuk járó 50 gyerekből 25, illetve 8 dolgozójuk közül 4 vírusos fertőzésre jellemző tünetekkel betegedett meg. Az ő székletmintájukból is calicivírust mutattak ki. A megbetegedett emberek kapcsolatba hozhatóak a többi óvodában és iskolában megfertőződöttekkel.

Forrás: Faktor

Itt lehet hozzászólni !