Csepel.info

Index

Milyen szerepet játszott a leköszönő kormányfő egy, a magyar pálya méreteit jóval meghaladó meccsben, és mire gondolt az orosz sajtó, amikor Gazprom-miniszterelnöknek titulálta Gyurcsány Ferencet?

A magyar politikus szerepéről elkészült és egy ideje közkézen forog egy összeesküvéses forgatókönyv, amely az elmúlt évek hazai és nemzetközi eseményeit mozaikként összeillesztve azt magyarázza, mit tett a hazai vezetés annak érdekében, hogy az orosz gázipari óriáscég megszerezhesse a Mol-csővezetékeit, és ezzel bekeríthesse az uniót.

Miniszterelnöki széket veszített a Gazprom, állította az egyik orosz napilap a Gyurcsány Ferenc lemondását követő napokban. A Kommerszant szerint a magyar politikus bukása némileg megakaszthatja a világpolitikát csináló orosz nagyvállalat lendületes terjeszkedését, de ez nem akadály, hogy Gerhard Schröder német kancellárhoz hasonlóan bebocsátást nyerjen a vállalkozás menedzsmentjébe. A lap a pártelnöki cím elvesztése után is visszatért az ügyre, és újra azt állította, hogy a magyar politikus bizalmi állást kaphat Moszkvában: „úgy tűnik, Gyurcsány teljesen elhagyja a magyar politikát. Így már semmi akadálya nincs annak, hogy a Déli Áramlat Rt. – a felépítendő gázvezetéket üzemeltető társaság – élére álljon”.

Magyarországon is hónapok óta terjed egy írás, amely eljutott a parlamentbe is, és amely egy elméletben fűzte össze, hogyan kapcsolódhatnak a Gazprom stratégiai terveihez a magyar diplomácia lépései, a Mol-részvények felvásárlási kavarásai és az OTP állami megsegítése. Itthon azonban eddig senki sem ment el addig a teóriagyártásban, mint amint az orosz újság sugall, hogy az eseménysor végén Gyurcsány kinevezése állhat.

Az MTI által közzétett orosz sajtóállítást a kormányszóvivő természetesen rögtön kacsának minősítette, de tény, hogy a magyar politikában bekövetkezett változást gyorsan követte a Mol tulajdonosi szerkezetének változása. Néhány órával azután, hogy kiderült, az MSZP megyei elnökei menesztették Gyurcsányt, az OMV eladta a Molban meglévő 21,2 százalékos részesedését a negyedik legnagyobb orosz olajcégnek, a Surgutneftegaznak, amelyről bennfentesek azt tartják, jelentős részben Putyin fennhatósága alatt áll.

A hivatalos Gazprom-álláspontban az úgynevezett ellátásbiztonság a mindent magyarázó tényező, azaz, hogy az orosz gáz útja sima legyen Európába. Erre hivatkozva Oroszország sorban vásárolja fel az Európába vezető úton fekvő nemzeti gáztársaságokat. Az észak-keleti irányból érkező orosz gáz zavartalan áthaladását segíti, hogy a Gazprom egy csapelzárós gázháború után megszerezte a fehérorosz Beltranszgazt, és ugyanerre a sorsra jutott a Balkánra és Dél-Európába irányuló orosz gáz útjában fekvő moldáviai társaság, a Moldovagaz is

Két nemzeti gázcég azonban állva maradt: a lengyelek kitartóan őrzik a PKN Orlen függetlenségét, és zsaroló potenciáljuk sem rossz, hisz a társaság csövein halad át a Németországba szánt gázmennyiség. Az ukránok szintén nem hajoltak be a Gazpromnak, megtartották a Naftogazt, márpedig az Európába tartó orosz gáz 80 százaléka itt halad keresztül, és nem utolsósorban itt futna a Déli Áramlat fővezetéke. Az ukrán tüskét pedig Magyarország húzhatná ki a Gazprom körme alól.

A Mol-nak ugyanis irgalmatlan méretű gáztárolói vannak. (Gáztároló alatt nem feltétlenül mesterséges, gigászi tartályokat kell érteni, a bevett gyakorlat szerint a kimerült, természetes gázmezőket újra lehet tölteni, s ilyenekkel a Mol szép számmal rendelkezik.) Az orosz tanulmányok szerint 10 milliárd köbméter szivattyúzható be a magyar földbe, a hazai felmérések csak annyit állítanak: 1-2 milliárd köbméter gáz biztosan elfér. A lényeg azonban mindkét kalkuláció esetében ugyanaz, azaz a csurig töltött magyar tárolók segítségével a Gazprom akkor is eleget tehetne hónapokig az európai rendeléseknek, ha kirobban egy újabb orosz-gázháború.

A Mol (pontosabban az FGSZ Zrt.) csővezetékének bekebelezésével a Gazprom két legyet ütne egy csapásra. Egyrészt energiahordozói akadály nélkül jutnának el a mediterrán piacokra, másrészt (az olasz ipar gázfüggőségére játszva) gyakorlatilag rákapcsolódhatna az olasz ENI társaság rendszerére, aminek diszkrét bája abban rejlik, hogy elér az észak-afrikai gázmezőkig. Márpedig Európát három gázforrás táplálja: az északi-tengeri, az orosz, és az észak-afrikai (főként Algéria és Líbia). Azaz, aki a háromból kettőt birtokol, gyakorlatilag az szabja meg a gázárakat a kontinensen. Nem véletlen, hogy Oroszország keményen erősíti jelenlétét az észak-afrikai térségben, ahol Algéria és Líbia a szovjet időkben felhalmozott államadósságát orosz fegyverek megvásárlásával és gázkoncessziók átadásával törlesztheti.

Mindehhez persze kellene a Déli Áramlat, mégpedig a lehető leggyorsabban, ugyanis ha nem épül ki, a Gazprom bevétele akár kétharmadával csökkenhet. (Az előre nem kalkulálható válság okán most az orosz óriás ezer köbméter gázt mintegy 200 euróért dobhat piacra, míg a recesszió előtti kalkulációk 600 eurós tarifával számoltak.) Ennek ellenére az oroszok abba belenyugodni látszanak, hogy a Déli Áramlat megvalósulási dátuma 2012-ről 2015-re csúszott.

Ahhoz, hogy a terv megvalósuljon, a Gazpromnak mindenképpen meg kell torpedóznia az unió által favorizált másik gázvezeték-projektet, a Nabuccót. Ezt két ponton teheti meg jelenleg: Iránban és Magyarországon. A Nabuccóba, amely elvileg az oroszok keleti gázmonopóliumát hivatott megtörni, a Kaszpi-tenger környékéről, illetve Iránból származó gázt töltenének. de már rég megindult mindkét térségben, sőt részben sikerrel be is fejeződött a Gazprom térnyerési offenzívája.

Magyarországon az FGSZ Zrt. megszerzésével lehet keresztbe tenni a Nabuccónak.

Csakhogy a Gazpromot Magyarországon igencsak szorítja az idő, hiszen az nagyjából világos, hogy csak egy jobboldali kormány megalakulásáig hozhatja tető alá az akvizíciót. A Molra viszont csak akkor gyakorolhat kellő nyomást az orosz társaság, ha semlegesíteni tudja annak áttételesen többségi tulajdonosát, Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, és magát a pénzintézetet is.

A pénzintézet eddig megvédte a Molt minden felvásárlási kísérlettől, pélául amikor az osztrák OMV akarta megszerezni a magyar társaságot, rossz nyelvek szerint a lex Molként elhíresült, az OMV kísérleteit végleg meghiusító törvényt a Mol és az OTP irodáiban írták.

CIA-a módszerek

A 2007-es orosz felvásárlási kísérletek idején történt, hogy védelmi céllal telepített figyelő szoftvert a Mol kommunikációs rendszerére a Csányi Sándornak dolgozó UD Zrt. A magyar olajcég vezetése azért keresett technikai támogatást, mert a Mol feletti befolyás megszerzésére külföldről nagy erőket mozgató manőverek indultak, és a gyanú szerint házon belülről bennfentes információk kerületek az ellenérdekű gazdasági csoportok kezébe. A CIA rendszeréhez hasonló rendszerrel megadott szavakra lehetett keresni az alkalmazottak beszélgetéseiben és levelezésében.

A politikusok kezén keringő összeesküvés-elmélet szerint Csányi megregulázására találták ki a bankmentő hitelt is. Ez a feltételezés azonban a szakmai elemzők véleményével is egybevág. Az OTP az FHB-val együtt úgy kapott 520 milliárd forintot, hogy a menedzsment egyáltalán nem tapsolt az IMF-től érkezett tőkeinjekciónak. Az OTP környékén ugyanis erősen tartottak attól, hogy a válságra hivatkozva az állam hatalomátvételre készül a bankban. A pletykák akkor is arról szóltak, hogy a végső a cél az OTP, sőt, a bankkal több szálon is kapcsolatban álló Mol, illetve az olajtársaság egyes vagyonelemeinek orosz kézre játszása volt.

A pénzügyi csomagot kísérő szerződési feltételek 2008 novembere és 2009 márciusa között megenyhültek, és az állam végül nem kapott elméleti lehetőséget sem a Csányi-birodalom megszerzésére, a bankár mégis nyíltan új választás kiírása mellett tette le a voksát.

Forrás: Index

This entry was posted on 2009. március 31. kedd at 08:01 and is filed under Gazdaság, Külföld, Krimi, Pártok. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.