Gyurcsány szerepe Európa bekerítésében

Index

Milyen szerepet játszott a leköszönő kormányfő egy, a magyar pálya méreteit jóval meghaladó meccsben, és mire gondolt az orosz sajtó, amikor Gazprom-miniszterelnöknek titulálta Gyurcsány Ferencet?

A magyar politikus szerepéről elkészült és egy ideje közkézen forog egy összeesküvéses forgatókönyv, amely az elmúlt évek hazai és nemzetközi eseményeit mozaikként összeillesztve azt magyarázza, mit tett a hazai vezetés annak érdekében, hogy az orosz gázipari óriáscég megszerezhesse a Mol-csővezetékeit, és ezzel bekeríthesse az uniót.

Miniszterelnöki széket veszített a Gazprom, állította az egyik orosz napilap a Gyurcsány Ferenc lemondását követő napokban. A Kommerszant szerint a magyar politikus bukása némileg megakaszthatja a világpolitikát csináló orosz nagyvállalat lendületes terjeszkedését, de ez nem akadály, hogy Gerhard Schröder német kancellárhoz hasonlóan bebocsátást nyerjen a vállalkozás menedzsmentjébe. A lap a pártelnöki cím elvesztése után is visszatért az ügyre, és újra azt állította, hogy a magyar politikus bizalmi állást kaphat Moszkvában: „úgy tűnik, Gyurcsány teljesen elhagyja a magyar politikát. Így már semmi akadálya nincs annak, hogy a Déli Áramlat Rt. – a felépítendő gázvezetéket üzemeltető társaság – élére álljon”.

Magyarországon is hónapok óta terjed egy írás, amely eljutott a parlamentbe is, és amely egy elméletben fűzte össze, hogyan kapcsolódhatnak a Gazprom stratégiai terveihez a magyar diplomácia lépései, a Mol-részvények felvásárlási kavarásai és az OTP állami megsegítése. Itthon azonban eddig senki sem ment el addig a teóriagyártásban, mint amint az orosz újság sugall, hogy az eseménysor végén Gyurcsány kinevezése állhat.

Az MTI által közzétett orosz sajtóállítást a kormányszóvivő természetesen rögtön kacsának minősítette, de tény, hogy a magyar politikában bekövetkezett változást gyorsan követte a Mol tulajdonosi szerkezetének változása. Néhány órával azután, hogy kiderült, az MSZP megyei elnökei menesztették Gyurcsányt, az OMV eladta a Molban meglévő 21,2 százalékos részesedését a negyedik legnagyobb orosz olajcégnek, a Surgutneftegaznak, amelyről bennfentesek azt tartják, jelentős részben Putyin fennhatósága alatt áll.

A hivatalos Gazprom-álláspontban az úgynevezett ellátásbiztonság a mindent magyarázó tényező, azaz, hogy az orosz gáz útja sima legyen Európába. Erre hivatkozva Oroszország sorban vásárolja fel az Európába vezető úton fekvő nemzeti gáztársaságokat. Az észak-keleti irányból érkező orosz gáz zavartalan áthaladását segíti, hogy a Gazprom egy csapelzárós gázháború után megszerezte a fehérorosz Beltranszgazt, és ugyanerre a sorsra jutott a Balkánra és Dél-Európába irányuló orosz gáz útjában fekvő moldáviai társaság, a Moldovagaz is

Két nemzeti gázcég azonban állva maradt: a lengyelek kitartóan őrzik a PKN Orlen függetlenségét, és zsaroló potenciáljuk sem rossz, hisz a társaság csövein halad át a Németországba szánt gázmennyiség. Az ukránok szintén nem hajoltak be a Gazpromnak, megtartották a Naftogazt, márpedig az Európába tartó orosz gáz 80 százaléka itt halad keresztül, és nem utolsósorban itt futna a Déli Áramlat fővezetéke. Az ukrán tüskét pedig Magyarország húzhatná ki a Gazprom körme alól.

A Mol-nak ugyanis irgalmatlan méretű gáztárolói vannak. (Gáztároló alatt nem feltétlenül mesterséges, gigászi tartályokat kell érteni, a bevett gyakorlat szerint a kimerült, természetes gázmezőket újra lehet tölteni, s ilyenekkel a Mol szép számmal rendelkezik.) Az orosz tanulmányok szerint 10 milliárd köbméter szivattyúzható be a magyar földbe, a hazai felmérések csak annyit állítanak: 1-2 milliárd köbméter gáz biztosan elfér. A lényeg azonban mindkét kalkuláció esetében ugyanaz, azaz a csurig töltött magyar tárolók segítségével a Gazprom akkor is eleget tehetne hónapokig az európai rendeléseknek, ha kirobban egy újabb orosz-gázháború.

A Mol (pontosabban az FGSZ Zrt.) csővezetékének bekebelezésével a Gazprom két legyet ütne egy csapásra. Egyrészt energiahordozói akadály nélkül jutnának el a mediterrán piacokra, másrészt (az olasz ipar gázfüggőségére játszva) gyakorlatilag rákapcsolódhatna az olasz ENI társaság rendszerére, aminek diszkrét bája abban rejlik, hogy elér az észak-afrikai gázmezőkig. Márpedig Európát három gázforrás táplálja: az északi-tengeri, az orosz, és az észak-afrikai (főként Algéria és Líbia). Azaz, aki a háromból kettőt birtokol, gyakorlatilag az szabja meg a gázárakat a kontinensen. Nem véletlen, hogy Oroszország keményen erősíti jelenlétét az észak-afrikai térségben, ahol Algéria és Líbia a szovjet időkben felhalmozott államadósságát orosz fegyverek megvásárlásával és gázkoncessziók átadásával törlesztheti.

Mindehhez persze kellene a Déli Áramlat, mégpedig a lehető leggyorsabban, ugyanis ha nem épül ki, a Gazprom bevétele akár kétharmadával csökkenhet. (Az előre nem kalkulálható válság okán most az orosz óriás ezer köbméter gázt mintegy 200 euróért dobhat piacra, míg a recesszió előtti kalkulációk 600 eurós tarifával számoltak.) Ennek ellenére az oroszok abba belenyugodni látszanak, hogy a Déli Áramlat megvalósulási dátuma 2012-ről 2015-re csúszott.

Ahhoz, hogy a terv megvalósuljon, a Gazpromnak mindenképpen meg kell torpedóznia az unió által favorizált másik gázvezeték-projektet, a Nabuccót. Ezt két ponton teheti meg jelenleg: Iránban és Magyarországon. A Nabuccóba, amely elvileg az oroszok keleti gázmonopóliumát hivatott megtörni, a Kaszpi-tenger környékéről, illetve Iránból származó gázt töltenének. de már rég megindult mindkét térségben, sőt részben sikerrel be is fejeződött a Gazprom térnyerési offenzívája.

Magyarországon az FGSZ Zrt. megszerzésével lehet keresztbe tenni a Nabuccónak.

Csakhogy a Gazpromot Magyarországon igencsak szorítja az idő, hiszen az nagyjából világos, hogy csak egy jobboldali kormány megalakulásáig hozhatja tető alá az akvizíciót. A Molra viszont csak akkor gyakorolhat kellő nyomást az orosz társaság, ha semlegesíteni tudja annak áttételesen többségi tulajdonosát, Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, és magát a pénzintézetet is.

A pénzintézet eddig megvédte a Molt minden felvásárlási kísérlettől, pélául amikor az osztrák OMV akarta megszerezni a magyar társaságot, rossz nyelvek szerint a lex Molként elhíresült, az OMV kísérleteit végleg meghiusító törvényt a Mol és az OTP irodáiban írták.

CIA-a módszerek

A 2007-es orosz felvásárlási kísérletek idején történt, hogy védelmi céllal telepített figyelő szoftvert a Mol kommunikációs rendszerére a Csányi Sándornak dolgozó UD Zrt. A magyar olajcég vezetése azért keresett technikai támogatást, mert a Mol feletti befolyás megszerzésére külföldről nagy erőket mozgató manőverek indultak, és a gyanú szerint házon belülről bennfentes információk kerületek az ellenérdekű gazdasági csoportok kezébe. A CIA rendszeréhez hasonló rendszerrel megadott szavakra lehetett keresni az alkalmazottak beszélgetéseiben és levelezésében.

A politikusok kezén keringő összeesküvés-elmélet szerint Csányi megregulázására találták ki a bankmentő hitelt is. Ez a feltételezés azonban a szakmai elemzők véleményével is egybevág. Az OTP az FHB-val együtt úgy kapott 520 milliárd forintot, hogy a menedzsment egyáltalán nem tapsolt az IMF-től érkezett tőkeinjekciónak. Az OTP környékén ugyanis erősen tartottak attól, hogy a válságra hivatkozva az állam hatalomátvételre készül a bankban. A pletykák akkor is arról szóltak, hogy a végső a cél az OTP, sőt, a bankkal több szálon is kapcsolatban álló Mol, illetve az olajtársaság egyes vagyonelemeinek orosz kézre játszása volt.

A pénzügyi csomagot kísérő szerződési feltételek 2008 novembere és 2009 márciusa között megenyhültek, és az állam végül nem kapott elméleti lehetőséget sem a Csányi-birodalom megszerzésére, a bankár mégis nyíltan új választás kiírása mellett tette le a voksát.

Forrás: Index

7 hozzászólás “Gyurcsány szerepe Európa bekerítésében” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Néztem tegnap az ATV-t. Teljes az agyi katasztrófa.

    Ennek az embernek sikerült megszabadítania a szavazóbázisának egy jelentős részét a józan ítélőképességtől. A betelefonálós műsorban és az “értelmiségi” megszólalóknál is a Fidesz volt a főbűnös azért, hogy Gyurcsányék a katasztrófába kormányozták az országot a dilettáns döntéseikkel, a magyarellenességükkel, a gazdaság kiárusításával, szétlopásával.

  2. zöldfa szerint:

    Nézd a HIR TV-teket, ott csak okos, kultúrált Orbán imádó emberek telefonálhatnak be. Te nagyokos!!!!

  3. miska72 szerint:

    A kép címe:Összébb ment már a tírpákom?

  4. miska72 szerint:

    Zöldfa hallgasd a klub rádiót az a neked való, ott a Fiala János műsora, a kejfel jancsi! Ott istenítik a Fletót! ott van án agyhely mosás. Mert ott csak agyatlanok telefomálnak be az adásba. 😉

  5. zöldfa szerint:

    Kedves Miska, milyen jól ismered azt a rádiót, én lyen faszsáokat nem nézek, hallgatok. Utállak benneteket, ti fidesz örültek, mert szerintetek mindenki hülye, aki nem titeket és vezíreteket istenit. Képzelt el leszarom Gyurcsányt és azt az átkozott, kivagyi beképzelt Orbánotokat is. Kár, hogy nem Ő került most hatalomra és nem Ő kénytelen a megszoríktásokat megcsinálni. Azt hiszem nemsokára őt is leköpdönék, takarogy-onoznák.

  6. miska72 szerint:

    Kedves Zöldfa NEM VAGYOK FIDESZES!
    Ez a te bajod, a Lánchíd rádió az egyik legjobb adó. Ezt elhiheted. Hallgasd meg a délelőtti kalauzt Szilvai Balázzsal vagy Jónás Istvánnal. Csodálkozni fogsz milyen színvonalas a műsor! Van itt mindenről, hitelkárosultak, parkolási díjak, BKV, stb.
    Hallgass mg egy műsort aztán mondj véleményt. Én szoktam hallgatni a Fiola János Kejfel jancsi című műsorát is. Ezt akkor szoktam hallgatni, ha röhögni akarok. Nagyon komoly műsor. 😉

  7. miska72 szerint:

    Zöldfa tudod mi hangzott el az MSZP kongreszusán?
    Az ülés alatt aki felszólalt, volt aki sírvafakadt!
    Volt aki BOCSÁNATOT KÉRT!
    Gyurcsány HALLGATOTT! Ő nem kért bocsánatot!
    Megköszönte Magyarországnak, hogy Miniszterelnök lehetett!
    Ki ma Gyurcsány Ferenc? Az az ember akinek NEM hisz a nép TÖBBSÉGE!
    Kinek NEM hisz a NYUGAT!
    Ki támogatja Gyurcsány Ferencet? Te támogatod azt látom.
    Ha lett volna benne GERINC akkor az ÖSZÖDI beszéd után lemond! Nem vereti szét 3 éven keresztül a várost!

Itt lehet hozzászólni !