Bajban az evezősök

Helyi Téma

A Csepel SC evezősszakosztálya súlyos anyagi gondokkal küzd. Már többször kikapcsolták náluk a közműveket és a telefont. Az önkormányzat a Csepel SC utódegyesületeinek összesen 22 millió forintot szavazott meg idén, ez a rezsi harmadára elegendő. Melis Antal, az evezősszakosztály vezetője nem tudja, miből működjenek idén.

– A telefont most kapcsolták vissza. A villany kikapcsolásáról csak szó volt, de úgy néz ki, sikerül megúsznunk. Az önkormányzat a Csepel SC Alapítványnak adja a pénzt. Az alapítvány fizeti a rezsit. Nekünk senki nem szólt, hogy tartozásunk van, ezért ha akartuk volna, se tudtuk volna kiegyenlíteni a számlát. Három hete befizettünk 140 ezer forintot a telefontársaságnak, és most kapcsolták vissza a vonalat. Sajnos ez nem először fordult elő – kezdte Melis Antal, a Csepel SC evezősszakosztályának vezetője.

Az önkormányzat a közüzemi költségek 30 százalékára elegendő összeget, 22 millió forintot szavazott meg az alapítványnak a sportklubok működésére. – Nálunk mindenki társadalmi munkában dolgozik, munkaidő lejárta után. Az a szerencse, hogy az edzők az egyesületben nevelkedtek, így szívvel-lélekkel dolgoznak – folytatta a szakosztályvezető. – Egy pár lapát 150 ezer, a hazai egyes hajó 700 ezer forint. Karbantartásra egyáltalán nincs pénzünk. Gyakorlatilag vergődik minden egyesület, ami még megmaradt a Csepel SC-ben. A válogatottnak és a versenyzőknek kell hozzájárulniuk a versenyekhez. Tavaly Athénban tartották az Európa-bajnokságot, ahol Hajdú Zsuzsi versenyzőnk bronzérmes lett. Tavaly még tudtuk támogatni a legjobbakat, de idén sajnos esély sincs rá. Mint Melis Antal elmondta, az önkormányzat eredményesség alapján ad pénzt. Tavaly, az olimpia évében 60-65 millió forint körüli összeget kaptak. Tavaly éppen hogy sikerült kifizetni a közüzemi díjakat ebből. Idén nem tudják, mi lesz.

helyitema.hu

Kapcsolódó:

A csepeli vegyes nyolcas a világ élvonalában

13 hozzászólás “Bajban az evezősök” bejegyzésre

  1. atlétaa szerint:

    Amig MELIS ANTAL” bírja”, addig a CSEPELI nyolcas is birja.Hajrá- CSEPEL SC…….

  2. miska72 szerint:

    Hát ez elég szomorú.

  3. baniko21 szerint:

    Senkinek nem jutott eszébe, – pedig féltjük az evezőseinket!- hogy
    segíthetnénk is, : pld. úgy, hogy minden csepeli adhatna nekik
    50 Ft-t. Az ugye nem sok! Ennyit szerintem mindenki gond nélkül tud-
    na adni. Ez beszorozva 3.4 millió Ft lenne.
    Kb. 68-69 ezer csepeli ember van a gyerekeket is beszámítva. Egy-két hónapra a villanyszámlájukra elég lenne. Igaz, kis segitség lenne, de akkor is segítség.

  4. Tamási Juli szerint:

    bAnikó, én benne vagyok! Szívesen adok minden sportágnak ennyi pénzt! Fogjunk össze és csináljuk meg! Szívesen küldök körleveleket, sok ezer embert el tudok érni, csak valamilyen formába kell önteni a kezdeményezést!
    (Azért azt csendben hozzátenném, hogy szégyen és gyalázat, hogy ezt az adómból gazdálkodók nem így gondolják!!!)

    Hajrá Csepel! Hajrá evezõsök!!!

  5. baniko21 szerint:

    Tamás Juli!
    Szerintem el is kezdheted a körlevelek küldését. A jövő hét közepé-
    től meg gondolom lehet menni az Eu választások kopogtató cédulái-
    ért, és minden gyűjtő közvetlenül mondhatná is az embereknek.
    Beszélni kellene az evezős szakosztály vezetőjével, biztos van szám-
    laszámuk, és arra be lehetne fizetni, mert azt nem szeretném, ha a
    kezdeményezésünkkel bárkik is vissza élnének és nem oda kerülne
    a pénz ahova szánjuk. Jelenleg nem vagyok Bp-n ezért ha megten-
    néd, hogy felhívod őket és megérdeklődöd, megköszönöm. Itt ezen
    a fórumon pedig közhirré lehetne tenni a bankszámla számot.
    Üdvözlettel.

  6. Tamási Juli szerint:

    Egyetértek a számlaszámos résszel! Megpróbálom megkeresni a telefonszámukat, de a körlevelekkel még várok, amíg õk mondanak valamit. Sajnos a kopogtatócédulákról nem tudok sokat. Szerinted a kopogtatós embereknek szabad más témában is agitálni?

  7. atlétaa szerint:

    Csak egy baj van,ha ez sikerülne akkor a többi szakosztályal mi lesz,(birko,kézi,foci,röpi,stb) ki segit rajtuk………..A”profizmus nem a zsebekben,hanem a fejekben keresendő”…………………Hajrá CSEPEL SC……

  8. evezés forever szerint:

    mi mindent megteszünk….vigyázunk a telepre hogy ne kelljen semminek a javitására költeni…a hajók kisebb nagyobb hibáját is meg próbáljuk javitani….Én mindig felháborodok amikor hozzánk jönnek versenyekre és megjegyzik hogy”UR ISTEN… IDE KELL BEMENNI ÖLTÖZNI” és stb. talán nem kéne igy beszélni közép európa legnagyobb evezös telepéröl. már csak azért sem mert ez magyarország legsikeresebb evezős klubbja és 40 éve talán nem a CSepel Evezős Klub nyerte a pontgyűjtö versenyt az Országos bajnokságokon. IGAZÁN ÖSSZEFOGHATNÁNK ÉS SEGITHETNÉNK NEKIK HOGY NEKIK IS MEGLEGYENEK A KORSZERÜ FELSZERELÉSEIK!…mind amelett hogy ilyen körülmények között folynak az edzések ……küzdenek ,harcolnak és nyernek!

  9. evezés forever szerint:

    1213 Budapest, Gubacsi hídfő.
    Melis Antal elnök
    Telefon: 06-1-420-3811

    info(kukac)csepelek(pont)hu

    http://www.csepelevezosklub.hu

    http://www.csepelek.hu

  10. evezés forever szerint:

    ezek az elérhetöségek
    és szerintem minden segitséget szivesen fogadnak:D

  11. miska72 szerint:

    Hol van Borka-Szász Tamás?
    Ő is szokta a fórumot olvasni!
    Hát most nyissa ki a pénztárcáját!
    Itt legyen NAGY arca! 😉

  12. miska72 szerint:

    Ja és mindhalálig MSZP!

  13. Evezés forever szerint:

    HAJRÁ CSEPEL!!!

Itt lehet hozzászólni !